Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-645

440 645. országos ülés 1916 Julius lé-én, pénteken. ezen garanczía kérdését elég szerencsésen oldaná meg. Az 5. §-nál, midőn a t. pénzügyrninister ur az uj értékeket állapítja meg az ingatlanoknál és pedig a kataszter szerint, egyről megfeledkezett, arról t. i., hogy ennek a felemelésnek egy bizonyos hatását szintén a törvénybe foglalja, vagy, hogy legalább megemlitse. Nem beszél t. i. az illetékmentes hagyatékokról. Illetékmentes hagyatékok ugyanis az illetéktörvények szerint azok, melyek a gyermekekre vagy szülőkre szállnak, ha az egész cselekvő állapot a tartozások levonása nélkül (tehát valóban minimális értékekről van szó) . . (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el,) . . . 200 K-át meg nem halad. Ez a kedvezmény kiterjed az ingatlanokra is. (Zaj.) Elnök ". Csendet kérek ! Plathy György : . . - melyek értéke azonban mindig a szabályok szerint állapitandó meg. Már most az a különös eset áll elő, hogy a pénzügyrninister ur szintén illetékmentesen akarja megóvni a tiz korona kataszteri jövedelmet, azonban ezt ennél a törvénynél nem viszi következetesen keresztül. Mert ha csakugyan az volt annak idején a törvényhozó szándéka, hogy tízkoronás kataszteri jövedelem illetékmentes legyen, akkor intézkedni kell e tétel kiegészítéséül az adómentes hagyatéknál is azon minimális összegről, amely ezen emelésnek megfelel. Ez pedig 300 K. Ennélfogva, az illetékszabályokban felveendő volna pótlólag azon intézkedés, hogy az örökösödési illetéktől mentes hagyatékok értéke ezentúl ne 200, hanem 300 K legyen. En ugy tudom, hogy a t. pénzügyrninister urnak módjában áll erre vonatkozólag a végrehajtási rendeletben intézkedni. S miután meg vagyok róla győződve, hogy a minister ur le fogja saját akaratából ezt a logikus következtetést vonni, figyelmeztetem még a minister urat egy másik illetéki tételre is, amely ezen illetékmentes hagyatékkal összefügg. T. i. a 16. tétel D) pontjában b. b. pont alatt foglalt illetékmentességre, amely a következőképen szól (olvassa) : »Bélyegmentes a tulajdonjog bejegyzése azon hagyatéki ingatlanok iránt, amelyekre nézve a 95. tétel d. f. pontja szerint illetékmentesek.« Ennélfogva nem csupán maga a hagyaték volna 300 koronáig mentesítendő, hanem ennek megfelelően a telekkönyvi átruházás esetére is a hivatkozott 16. illetéktétel értelmében ezen módosítás szintén foganatosítandó lenne. A 6. §-nál igazat adok Nóvák t. képviselőtársamnak, aki szintén megállapította, hogy itt bizonyos zavar van, amelyen nem lehet eligazodni. Felhívom a t. mimstei ur figyelmét ezen szakasz utolsó pontjára, amelyben az foglaltatik, hogy (olvassa): »az illeték alapjául szolgáló érték kiszámításánál e törvény 5. §-ában foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók, hanem a 4. §. első és második bekezdésében lévő határozatok irányadók.* Nem tudom már most, hogy hogyan méltóztatik ezt gondolni. A 4. §. első bekezdése ugyanis így szól: »Az 1887. évi XLV. t.-cz. 3. §-a helyében« ; a második bekezdés pedig ezt mondja : »Az illetékek kiszabásánál az ingatlanok értéke.« Ennek a szakasznak ez a két első bekezdése. Én ugy gondolom, hogy a minister ur a 4. §. 1. és 2. pontjában felsorolt intézkedésekre gondolt. De ez sem helyes, mert az 1881:

1. t.-cz. 8. §-a értelmében csak az első pont alkalmazandó; t. i. az értéküket vesztett szőlőkre, helyesebben mondva parlagon heverő szőlőkre vonatkozólag ezen hivatkozott törvényczikk szerint tisztán a vételár irányadó. Ennélfogva a szőlőkre vonatkozólag tisztán és kizárólag a 4. §. első pontja volna irányadó. Igen ám, csakhogy a 6. §-ban nem csupán a szőlőkre vonatkozólag történik intézkedés, hanem házbéradóról, házadóról stb. Ezekre viszont a 4. §. első pontja nem vonatkozik, hanem csakis a második pontja. Ez olyan zavar, amelyet a részletes tárgyalás során feltétlenül tisztázni kell. Mindenesetre bizonyos az, hogy nem az első és második bekezdés alkalmazandó ebben a szakaszban, hanem az első és második pont, — akkor ez a rendelkezés érthető lesz. Különben a részletes vita során bátor leszek e részben szintén indítványt beterjeszteni. A 9. §-ban a t. minister ur ismét egy uj intézménynyel lep meg bennünket. Ez az intézmény az, hogy az illetékköteles feleket vallomásra kényszeríti. Amilyen ártatlannak tűnik fel itt a dolog, olyan messzemenő és annyira eiltélendő ez az ujabb rendelkezés. Ebben tárul fel és ebben mutatkozik a t. pénzügyrninister ur lelkülete : minden az adózótól, a féltől, az illetékkötelestől kivan. Ez a nagy gondolat végigvonul az összes adójavaslatokon és a minister ur nem akarván következetlen maradni, még itt, az ingatlanok értékére vonatkozó javaslatoknál is ilyen vallomástételt konstituál. En nem tudom, vájjon szüksége van-e a pénzügyi kormánynak ilyen részletes vallomástételre az ingatlanoknál ? Hiszen rendelkezésére áll a kataszteri ív, rendelkezésére áll az adásvételi szerződés, esetleg csereszerződés, vagy bármely más olyan okirat, amely elidegenítési jogügyletről vétetett fel. A hagyatékoknál rendelkezésére áll a hivatalos becsű; azonkívül ott van a községi bizonyítvány és a fél által beszerzendő értékbizonyítvány. Ne tessék ezek tetejébe még az illető felet továbbra is molesztálni. Hogy a t. pénzügyrninister ur ilyen vallomástételre óhajtja kényszeríteni az illetékköteleseket, ez a pénzügyi kormányzat tehetetlenségét bizonyítja, mert a pénzügyi kormányzatnak rendelkezésére állnak azok az eszközök, amelyekből szinte automaticze megállapítható az ingatlan értéke. Még akkor is, ha ezek mellett sem tudna eligazodni a minister ur, volna egyéb módja az ingatlan értékének megállapítására, mint pl. a féllel való