Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-640

228 ftdő. országos ülés 7.0 attól a jövedelmüktől, amely életfentartásuknak tulajdonképeni főforrása. Kaptak tehát az 1915. évben segélyösszeget vagyonúkban szenvedett káraik enyhítéséül, másfelől a párbérjövedelem csökkenése kapcsán. A helyzet ugy alakult, hogy még a tavalyi esztendőben sem tudott az ottani lakosság keresethez jutni, nem tudta a maga földjeit idejekorán megművelni, ugy hogy az ottani lakosság, az ottani lelkészek hivei az 1915 — 16-ik gazdasági évben sem voltak abban a helyzetben, hogy lelkészeiknek párbért fizethettek volna. Ennek folytán az ottani illetékes püspökök közül, ha jól tudom, egyelőre csak az eperjesi görög katholikus püspök ur fordult a hadsegélyző bizottsághoz azzal a kéréssel, hogy az elesett párbérjövedelmek fejében nyújtott segély az 1916. évre is megadassák. Ebben a tekintetben már értesítettem a püspök urat, hogy ez a kérelem teljesíttetni fog; a tárgyalások folyamatban vannak és nagyon természetesen meg fogják ugyanezt a segélyt kapni más egyházmegyéknek hasonló helyzetben lévő lelkészei is. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Utalhatok reá, hogy ezeken a czimeken jelentékeny összegek kerültek kifizetésre. Lelkészeknek és felekezeti tanítóknak — mert az állami tanítók természetesen az állami tisztviselők segélyakcziójánál vétettek figyelembe — az orosz betörés által érintett vidéken 629.000 korona fizettetett ki. Ebben nincsen benne az az összeg, amelyet az 1915/16. gazdasági év pärbérjövedelmének elvesztése révén fognak kapni. Hogy az a lelkész ur, aki a kérdéses levelet irta, miért nem részesült eddig segélyben, azt természetesen nem tudhatom, de mindenesetre az volna czélszerü, hogy az illető lelkész ur püspöke utján forduljon az Országos Hadsegélyző Bizottsághoz, mely az ő ügyét természetesen készséggel fogja ugyanazzal a jóakarattal elintézni, mint a többit. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Abban a reményben, hogy ezzel az interpelláló képviselő urat is, a t. házat is megnyugtathattam, kérem, hogy válaszomat tudomásul venni méltóztassék. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Az interpelláló képviselő ur kivan nyilatkozni. Molnár János: T. képviselőház! Sajnálom, hogy ki kell jelentenem, hogy engem nem nyugtatott meg a t. ministerélnök ur válasza, (Derültség jobbfélől.) és pedig elsősorban azért nem, mert ha áll az az elv, amelyet hangoztatni méltóztatott, hogy a kártérítés kérdését bizonyos időre felfüggeszti, t. i. a háború utánra, akkor nem értem, hogy a köztisztviselők kárát miért fizették ki azonnal, rögtön, készséggel. Másodszor az az ur, aki nekem irt, nemcsak a maga nevében, hanem többek nevében irt, tehát az egy általános kérés, amelyet én előterjesztettem. Harmadszor a t. ministerélnök ur összeír Julius 5-én, szerdán. téveszti azokat a segélyeket, amelyeket csakugyan adtak, azzal a segélylyel, amelyet én kértem, mert én a vagyonukbán szenvedett kárukért, marhák elhajtásáért, házaik feldulásáért kértem a ministerélnök úrtól kártalanítást. (Felkiáltások jobbfélől: Erre feleit!) Ebben a tekintetben a t. minister ur csak arra nyújtott kilátást, hogy ezt a kárt talán majd a háború után^ meg fogják téríteni részben vagy egészben. Én nem is azt kértem, hogy egészben és rögtön fizessék meg ezt a kárt, hanem hogy részben fizessék meg, de azonnal. A levélben ezt írja az illető: »Ha már nem kapunk drágasági pótlékot, legalább kárainkért kapnánk valamit, ha a tisztviselők megkaphatták az egészet.« Én tehát ismétlem az én kérésemet a ministerélnök úrhoz, de a ministerélnök ur válasza nem nyugtat meg engem. (Zaj jobbfélől.) Gr. Tisza István ministerélnök: T. képviselőház ! Tájékozásul csak annyit kívánok megjegyezni, hogy a tisztviselők is segélyezés és nem kártérítés ezimén kaptak. (Ugy van! jobbfelöl.) Az meglehet, hogy esetleg egyik-másik tisztviselő valamivel nagyobb összeget kapott, mint az illető lelkész ur és ha a panasz erre irányul, ez csak arra a szomorú jelenségre mutat rá, amelyet napjainkban — fájdalom, — nagyon is tapasztalhatunk, hogy az emberek legtöbbször nem azt nézik, hogy mit kajmak, hanem hogy nem kap-e más többet. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Sokszor jobban fáj nekik az, amit más kap, mint amennyire jól esik nekik az, amit ők kapnak. (Ugy van! jobbfélől.) Molnár János: T. képviselőház! ÍSTem hagyhatom azokon a lelkészeken a t. ministerélnök ur vádját, mert abszolúte nem abból a szempontból szólaltak fel, mintha irigyelnék — sőt nagyon örülnek rajta — hogy a tisztviselők teljes kárpótlást kapnak, de-ha azok teljes kárpótlást kaphattak, miután ők is épen olyan polgárai a hazának, mint azok, tehát illő, hogy ők legalább részben kárpótoltassanak. (Helyeslés bal felől.) Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a ministerélnök urnak Molnár János képviselő ur interpellácziójára adott válaszát tudomásul venni, igen vagy nem ? (Igen!) A ház a választ tudomásul veszi. Ki következik? Pál Alfréd jegyző: Gróf Andrássy Gyula! (Halljuk! Halljuk!) Gr. Andrássy Gyula: T. képviselőház! Az ellenzék a háború kitörésének perczétől fogva a legmesszebbmenő politikai passzivitásra szorítkozott. Törekedett magát zabolázni, törekedett mindazokat a nagy kérdéseket, melyek az egész nemzetet érdeklik, melyek az ő lelkén is uralkodnak, amelyeknek idehozatala káros, vagy legalább is veszélyes lehetne, érintetlenül hagyni. Semminemű agitácziós küzdelmet nem folytatott abból a czélhól, hogy a kormányt mostam nehéz helyzetében megbuktassa vagy csak gyen-