Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-634
10 634. országos ülés 1916 június 9-én, pénteken. Sümegi Vilmos: Nem jó az ördögöt a falra festeni. Gr. Apponyi Albert: Tartozom kijelenteni, hogy én a vámközösség alapján az eddig szokásos 10 évnél hosszabb időre kötött kiegyezést minden körülmények között, akkor is, ha parlamenti helyzetünk teljesen normális volna és minket a kérdés megoldására erkölcsileg feljogosítana, akkor is, ha az összes adatoknak, amelyek elhatározásunkat irányítják, birtokában volnánk, leghatározottabban perhorreszkálnék és annak meghiúsítására minden rendelkezésemre álló alkotmányos eszközt felhasználni kötelességemnek tartanám. (Helyeslés és taps balfelől.J Ezt az álláspontot röviden megakarom indokolni. T. képviselőház! Az ilyen kérdések megoldásánál és megítélésénél nem lehet elzárkózni annak a háttérnek felismerésétől, amely mögöttünk áll. Midőn az 1867. évi XII. t.-cz. nyíltan megállapította, hogy a vám- és kereskedelmi ügyek közössége nem folyik a pragmatika szankozióból, hogy időnként vám- és kereskedelmi szövetség kötendő czélszerüségi szempontból, ha azonban az erre vonatkozó tárgyalások "eredményre — t. i. az ország érdekeinek kielégítése szempontjából — nem vezetnek, az ország a maga önelhatározási jogát teljes mértékben fentartja. Midőn az 1867. évi XII. t.-cz ezeket törvénybe iktatta, akkor nemcsak egy közgazdaságilag helyes intézkedést tett, hanem egyszersmind az ország függetlenségének, önrendelkezési jogának egy igen becses garancziáját iktatta törvénybe. (Helyeslés bal felől.) Ennek a garancziának sérthetetlensége kell, hogy értékkel bírjon nemcsak azok előtt, akik elvileg óhajtják a vámterületi különválás alapján való rendezést, hanem, kell, hogy értékkel birjon azok előtt is, akik a mai körülmények között is a vámközösség alapján való rendezést tartják bizonyos feltételek mellett előnyösnek; először azért, mert ha ez a garanczia nincs, vagy hogy ha meggyengül, akkor olyan megállapodást, amely az ő felfogásuk szerint a mi érdekeinknek is megfelelne, megkötni egyáltalában lehetetlen lenne, másodszor azért, mert mindig kell, hogy előttünk lebegjen egy időpont bekövetkezése, melyben majd ők is czélszerübbnek fogják tartam az átmenetet a külön vámterületi berendezkedésre, miután a verbum régens, az 1867 : XII. t.-cz. erre vonatkozó intézkedése az, hogy ez nem elvi álláspont, hogy vám közösségnek kell lenni, hanem tisztán opportunisztikus álláspont, úgyhogy, aki ma ugy nézi a dolgot, hogy ma Magyarországra nézve előnyösebb a közös vámterületi állásponton egyezkedni, nem tudhatja, hogy tiz esztendő múlva nem ugy alakulnak-e ki a viszonyok, hogy majd ő is előnyösebbnek fogja tartani a külön vámterületi alapon való berendezkedést. Szóval itt csak a közgazdasági helyzet apprecziálásáról van szó; természetesen csak elméletileg, mert ne méltóztassanak engemet olyan naivnak tartam, mintha nem tudnám, hogy ez gyakorlatilag nincs igy. Ám épen ez az, ami kell, hogy bennünket féltékenynyé tegyen. Elméletileg tisztán a közgazdasági apprecziáczió erejétől függ, hogy vájjon erre vagy arra az alternatívára határozza-e el magát az ország. Ez az 1867-iki évi XII. t.-cznek erre az ügyre vonatkozó álláspontja és ez — ismétlem — becses közgazdasági és közjogi garancziája az országnak. Ezeket mind bevezetőleg mondottam. Már most mit látunk ezzel szemben ? Az osztrák közvélemény szempontjából is szükségesnek és kívánatosnak tartanám ezt tisztázni, bár köztünk tulaj donképen tisztázásra nincs szükség, mert elvileg ezt nem kontrovertálta senki. De beszéljünk a clara pacta boni amici elve alapján. Evvel szemben mit látunk % Először azt, hogy az osztrák kiegyezési törvény a vámügyek közösségét egészen más szempontból tárgyalja, mint a mi kiegyezési törvényünk. Ez ugyan a kölcsönös jó egyetértés fentartása szempontjából baj, közjogi szempontból azonban nem baj, mert amint az igen t. ministerelnök ur igen helyesen ismételten kifejezte, hogyha a két kiegyezési törvény között eltérés van, akkor csak az az egy érvényesülhet, amelyben a közösség köre szűkebbre van szabva, mert csak erre létezik a két állam egyező akarata. De fontossággal bir mégis az osztrák kiegyezési törvénynek e tekintetben eltérő magyarázata, mert az osztrák közvélemény nagy, széles rétegeiben egy állandó tendenczia van, — ezt nem fogja tagadni senki sem — amely a kiegyezési kérdéseket át akarja csúsztatni abból a tisztán opportunisztikus, tisztán közgazdasági mérlegelési szempontból, amelyet a mi 1867. évi XII. törvényezikkünk állított fel, az állandósulásnak, a marandóság jellegével bíró közös ügyeknek területére. (Igaz! Ugy van ! balfelől.J Hogy ez igy van, ezt senki sem fogja tagadni. Ez egyike azoknak a köztünk fenálló állandó félreértéseknek, ez az egyik súrlódási anyag, amely nem engedi a jó lelkületet a két államban egymással szemben megerősödni. És hogy ez a tendenczia még most is a maga egész erejével működik, erre nézve bátor vagyok hivatkozni nem egyes, talán tapintatlan egyéneknek elszórt nyilatkozataira, nem egyes ujságezikkekre, hanem a már előbb emiitett nagyon tekintélyes osztrák testületnek, a Handelspolitische Centralstellé-nek nyilatkozatára; ez a testület egy emlékiratának első bevezető szakaszában egyenesen igy szól: (Olvassa.) »Den Interessen der Monarchie würde diese Einigung am meisten Rechnung tragen, wenn durch sie dauernd festgelegt würde, dass derén beidé Staaten ein einheitliches Wirtschaftsgebiet darstellen und dass die handelspolitischen Angelegenheiten gemeinsame Angelegenheiten österreichs und der Länder der ungarischen Krone sind, derén Vertretung nach aussen dem gemeinsamen Minister desAussern zusteht und die gemeinsam zu verwalten sind.« Ez nem uj dolog. Ez az az álláspont, amelyen az osztrák közvélemény egy igen nagy része áll. Ez
