Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-634

10 634. országos ülés 1916 június 9-én, pénteken. Sümegi Vilmos: Nem jó az ördögöt a falra festeni. Gr. Apponyi Albert: Tartozom kijelenteni, hogy én a vámközösség alapján az eddig szokásos 10 évnél hosszabb időre kötött kiegyezést minden körülmények között, akkor is, ha parlamenti helyzetünk teljesen normális volna és minket a kérdés megoldására erkölcsileg feljogosítana, ak­kor is, ha az összes adatoknak, amelyek elhatáro­zásunkat irányítják, birtokában volnánk, leghatá­rozottabban perhorreszkálnék és annak meghiúsí­tására minden rendelkezésemre álló alkotmányos eszközt felhasználni kötelességemnek tartanám. (Helyeslés és taps balfelől.J Ezt az álláspontot röviden megakarom indo­kolni. T. képviselőház! Az ilyen kérdések meg­oldásánál és megítélésénél nem lehet elzárkózni annak a háttérnek felismerésétől, amely mögöt­tünk áll. Midőn az 1867. évi XII. t.-cz. nyíltan megállapította, hogy a vám- és kereskedelmi ügyek közössége nem folyik a pragmatika szankozióból, hogy időnként vám- és kereskedelmi szövetség kötendő czélszerüségi szempontból, ha azonban az erre vonatkozó tárgyalások "eredményre — t. i. az ország érdekeinek kielégítése szempontjá­ból — nem vezetnek, az ország a maga önelhatáro­zási jogát teljes mértékben fentartja. Midőn az 1867. évi XII. t.-cz ezeket törvénybe iktatta, akkor nemcsak egy közgazdaságilag helyes intéz­kedést tett, hanem egyszersmind az ország füg­getlenségének, önrendelkezési jogának egy igen becses garancziáját iktatta törvénybe. (Helyeslés bal felől.) Ennek a garancziának sérthetetlensége kell, hogy értékkel bírjon nemcsak azok előtt, akik elvi­leg óhajtják a vámterületi különválás alapján való rendezést, hanem, kell, hogy értékkel birjon azok előtt is, akik a mai körülmények között is a vám­közösség alapján való rendezést tartják bizonyos feltételek mellett előnyösnek; először azért, mert ha ez a garanczia nincs, vagy hogy ha meggyengül, akkor olyan megállapodást, amely az ő felfogásuk szerint a mi érdekeinknek is megfelelne, megkötni egyáltalában lehetetlen lenne, másodszor azért, mert mindig kell, hogy előttünk lebegjen egy idő­pont bekövetkezése, melyben majd ők is czélsze­rübbnek fogják tartam az átmenetet a külön vám­területi berendezkedésre, miután a verbum régens, az 1867 : XII. t.-cz. erre vonatkozó intézkedése az, hogy ez nem elvi álláspont, hogy vám közösségnek kell lenni, hanem tisztán opportunisztikus állás­pont, úgyhogy, aki ma ugy nézi a dolgot, hogy ma Magyarországra nézve előnyösebb a közös vám­területi állásponton egyezkedni, nem tudhatja, hogy tiz esztendő múlva nem ugy alakulnak-e ki a viszonyok, hogy majd ő is előnyösebbnek fogja tar­tani a külön vámterületi alapon való berendezke­dést. Szóval itt csak a közgazdasági helyzet ap­precziálásáról van szó; természetesen csak elméleti­leg, mert ne méltóztassanak engemet olyan naiv­nak tartam, mintha nem tudnám, hogy ez gyakor­latilag nincs igy. Ám épen ez az, ami kell, hogy bennünket féltékenynyé tegyen. Elméletileg tisz­tán a közgazdasági apprecziáczió erejétől függ, hogy vájjon erre vagy arra az alternatívára ha­tározza-e el magát az ország. Ez az 1867-iki évi XII. t.-cznek erre az ügyre vonatkozó álláspontja és ez — ismétlem — becses közgazdasági és köz­jogi garancziája az országnak. Ezeket mind bevezetőleg mondottam. Már most mit látunk ezzel szemben ? Az osztrák köz­vélemény szempontjából is szükségesnek és kívá­natosnak tartanám ezt tisztázni, bár köztünk tulaj ­donképen tisztázásra nincs szükség, mert elvileg ezt nem kontrovertálta senki. De beszéljünk a clara pacta boni amici elve alapján. Evvel szemben mit látunk % Először azt, hogy az osztrák kiegyezési törvény a vámügyek közös­ségét egészen más szempontból tárgyalja, mint a mi kiegyezési törvényünk. Ez ugyan a kölcsönös jó egyetértés fentartása szempontjából baj, közjogi szempontból azonban nem baj, mert amint az igen t. ministerelnök ur igen helyesen ismételten kife­jezte, hogyha a két kiegyezési törvény között el­térés van, akkor csak az az egy érvényesülhet, amelyben a közösség köre szűkebbre van szabva, mert csak erre létezik a két állam egyező akarata. De fontossággal bir mégis az osztrák kiegyezési törvénynek e tekintetben eltérő magyarázata, mert az osztrák közvélemény nagy, széles rétegeiben egy állandó tendenczia van, — ezt nem fogja tagadni senki sem — amely a kiegyezési kérdéseket át akarja csúsztatni abból a tisztán opportunisz­tikus, tisztán közgazdasági mérlegelési szempont­ból, amelyet a mi 1867. évi XII. törvényezikkünk állított fel, az állandósulásnak, a marandóság jel­legével bíró közös ügyeknek területére. (Igaz! Ugy van ! balfelől.J Hogy ez igy van, ezt senki sem fogja tagadni. Ez egyike azoknak a köztünk fenálló állandó félre­értéseknek, ez az egyik súrlódási anyag, amely nem engedi a jó lelkületet a két államban egy­mással szemben megerősödni. És hogy ez a ten­denczia még most is a maga egész erejével műkö­dik, erre nézve bátor vagyok hivatkozni nem egyes, talán tapintatlan egyéneknek elszórt nyi­latkozataira, nem egyes ujságezikkekre, hanem a már előbb emiitett nagyon tekintélyes osztrák testületnek, a Handelspolitische Centralstellé-nek nyilatkozatára; ez a testület egy emlékiratának első bevezető szakaszában egyenesen igy szól: (Olvassa.) »Den Interessen der Monarchie würde diese Einigung am meisten Rechnung tragen, wenn durch sie dauernd festgelegt würde, dass derén beidé Staaten ein einheitliches Wirtschafts­gebiet darstellen und dass die handelspolitischen Angelegenheiten gemeinsame Angelegenheiten ös­terreichs und der Länder der ungarischen Krone sind, derén Vertretung nach aussen dem gemein­samen Minister desAussern zusteht und die ge­meinsam zu verwalten sind.« Ez nem uj dolog. Ez az az álláspont, amelyen az osztrák közvélemény egy igen nagy része áll. Ez

Next

/
Thumbnails
Contents