Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-639

158 639. országos ülés 1916 Julius 4-én, kedden. dalommal volna egyenlővé teendő, amiként az, tudomásunk szerint, Ausztriában már meg is történt.« Vagyis ugy kívánják a rendezést, — ami a közvélemény előtt szintén már megérett kérdés — hogy a XI. fizetési osztályt el kell törülni és azután minden egyes fizetési osztálynak egygyel előbbre kell rukkolni. Hogy a mai helyzetben minő ellenmondások vannak a törvények keretén belül, arra nézve fel kell emlitenem, hogy ma van bizonyos kategóriában 1400 koronás fizetés, de ugyanakkor fennáll a 908: XLI. t.-cz.-nek, a végrehajtási novellának 6. §-a, amely a létminimumot 2000 koronában állapítja meg, kimondván, hogy a köztisztviselők fizetése csak kétharmadán túl foglalható le, de mindenesetre ugy, hogy 2000 korona mentes maradjon. Amikor tehát a törvény állapítja meg, hogy 2000 korona a létminimum, ugyanakkor vannak állami tisztviselők, akik csak 1400 koronát kapnak. Ez kiegyenlíthetetlen ellenmondás, amely szintén megfelelően illusztrálja, hogy minő helyzetben van ma ez a kérdés. A végrehajtási novella indokolásában megvan, hogy az akkori kormány egyenesen azzal az érvvel emelte fel a végrehajtás alól mentes minimumot 2000 koronára, mert szerinte az akkori drágasági viszonyok közt is már 2000 korona volt az a minimális összeg, amelyben egy köztisztviselő életstandardját meg lehetett állapítani. Ilyen viszonyok között a kérdés megoldása nem olyan egj^szerü. Én azt hiszem, igen méltányos kívánsága a tisztviselőknek a szolgálati pragmatika megalkotása. Vagyis ne legyen az a helyzet, hogy a köztisztviselő mindig csak a kötelességéről halljon, mindig csak a feje felett lógó Damoklesz-kard villogását lássa, hanem végre egyszer törvényben lefektetve legyenek biztosítva a jogai. A szolgálati pragmatika ennek a megoldására szolgál és én a magam részéről a lehető legnagyobb melegséggel kérem a köztisztviselői kar érdekében és a köztisztviselői kérdés helyes megoldása érdekében e szolgálati pragmatika megalkotását. Messzire vezetne a kvalifikaezionális kérdés taglalása, de mégis érintenem kell. Már tulajdonképen törvényeinkben meg van határozva, hogy a köztiszt viselőnek a maga szakmájához képest szakvizsgát kell tennie. Nem vagyok a sok vizsga barátja és senkit sem kívánok felesleges vizsgák letételére kényszeríteni. Viszont ma, midőn minden annyira a szakképzettséghez van kötve s a közszolgálatnak sok ága van, ahol jobban beválik az, aki szakképzett: azt gondolom, hogy a jövőben a kvalifikaezionális törvény idevágó rendelkezéseit valóban életbe kellene léptetni. Megemlékeztem tehát a fizetésrendezésről. a szolgálati pragmatikáról, a normálstátusról és a kvalifikáczió kérdéséről. Most rövid pillantást akarok vetni a bürokratizmus megelőzésének kérdésére. Én e baj megoldását csak ugy képzelem, hogy mint emiitettem, kevesebb munkaerő több t munkát végezzen nagyobb fizetéssel. Ezzel együtt a közigazgatásban le kellene nyesni mindazon felesleges ezopfokat, melyek ma még benn élnek az állami igazgatás szervezetében. Hiszen nap-nap után előfordul, hogy különböző hatásköri versengésekről hallunk. Az egyik ministerium azt hiszi, hogy neki van joga intézkedni, a másik pedig a maga részére követeli az intézkedés jogát. Sőt vannak esetek, mikor egy ministerium kebelén belül az osztályok között van valóságos vigasz-verseny, hogy melyik illetékes egy akta elintézésére. Megy az A) osztálytól a B) osztályhoz, a B) osztálytól megint vissza az A) osztályhoz s ha erről tudomást szerez a G) osztály, az tán mind a kettőtől visszakívánja az iratokat. E példával csak jellemezni akartam a helyzetet, mindezen felesleges papírhegyek guritását, melyet végeredményben a közönség keserül meg, mert közben az akta vagy sehogy sem, vagy igen későn intéztetik el. Bele kell tehát vinni a burokba azt a szellemet, hogy mindent lehető gyorsan és hivatali önczél nélkül intézzenek el, akkor kevesbbedni fog a munka és szolgálatot tesznek a közönségnek is. Mert minden hivatalnoknak mindig arra kell gondolnia, hogy ő a közönség szolgálatára van, s a közönség kiszolgálásában kell versenynek lennie, nem pedig papírhegyek hengergetésében. Azt hiszem, elérkeztünk azon időhöz, midőn kérhetem beszédemnek délutánra való halasztását. Elnök: Az idevonatkozó házhatározat értelmében az ülést négy óráig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnólci szélcet Simontsits Elemér foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Kérem Bródy Ernő képviselő urat, szíveskedjék folytatni beszédét. Bródy Ernő: T. ház! (Halljuh! Halljuk!) Beszédemnek délután történt megszakítása után szemrehányást tettek czipőtulajdonos barátaim, hogy nem adtam elő hűen a dolgokat. Midőn t. i. a törvényszéki biró háztartásáról és elsőrendű életszükségleteiről beszéltem, egy czipőtalpalás árát 10 K-val számítottam. Erre a czipőtulajdonosok azzal a kérdéssel fordultak ellenem, hogy hogyan lehet ilyen naiv dolgokat beszélni, hiszen 10 koronáért a czipőtalpalás ki van zárva; minimum 16 koronába kerül ma egy pár czipőnek a megtalpalása. T. ház! Nem vagyok szakértő ezen a téren, mert körülbelül két év óta mindig csak a képviselőházi ülések tartamára járok haza, és így nem volt időm arra, hogy czipőmet megtalpaltassam, de, mondom, valamennyien ezt az álláspontot foglalták el és ezt csak annak a bizonyítására akartam megemlíteni, hogy mennyire tárgyilagos módon igyekeztem a képviselőház előtt a való helyzetet föltárni és hogy a világért