Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-639
639. országos ülés 19. Ha tehát a minister ur azt akarja, hogy ne kellessék tetemesen szaporítania a tisztviselői létszámot, amelynek fizetése már most a drágasági pótlékkal, a háború után a véglegesen felemelt fizetésekkel igen tetemesen fogja terhelni az állam háztartását, akkor méltóztassék elsősorban azt az- elvet nemcsak hangoztatni, hanem minden ministernek javaslataiban keresztül is vinni, hogy ne tegyenek olyan törvényes intézkedéseket és ne hozzanak ide olyan törvényjavaslatokat, amelyek eo ipso a tisztviselők létszámának szaporítását involválják, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) így vagyunk az adóreform kapcsán a pénzügyi adminisztráczióban feltétlenül előáUó többszemélyzetszükséglettel és ugyanezt tette az igen t. kormány a háború által háttérbe szorított közigazgatási reformjavaslataival is. Nem tudom, hogy ez milyen költséggel fog járni, -— az igen t. kormánynak mindenesetre pénzügyileg is meg van a számitása, hogy az a közigazgatási reform milyen pluszt fog involválni •— de egészen bizonyos, hogy amint az urak a közigazgatás reformját tervezték, az nagy személyzetszaporitással, a személyzeti kiadások terén nagy emelkedéssel fog járni. (Ugy van ! a szélsőbáloldalon.) (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el.) Ma, midőn a háború rettentő terhei folytán minden garast tizszer meg kell néznünk, mielőtt kiadjuk, amikor én belenyugszom abba, hogy 50, 35, 30 és 25%-os drágasági pótlékot kapjanak a tisztviselők, elvárhatjuk a t. kormánytól, hogy olyan javaslatokkal, amelyek uj állások egész sorozatának kreálását követeli, többé ide ne jöjjön. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mielőtt magának a drágasági pótléknak direkt az állami és közalkalmazottakra vonatkozó részével és a fizetésrendezéssel végeznék, kénytelen vagyok visszatérni ezen törvényjavaslat végrehajtásának részleteire, amelyekkel azért vártam, mert óhajtottam, hogy a pénzügyminister ur jelen legyen, amidőn idevonatkozó kérelmeimet előterjesztem. A t. ház jól tudja, hogy a most érvényben levő drágasági segélyezési akczió során az állam nyugdíjasaira nézve külön intézkedések történtek. Vannak az özvegyek és árvák, vannak a régi alapon nyugdíjazottak, vannak az uj alapon nyugdíjazottak. Mindezek az államnak áldozták fel egész ekzisztencziájukat abban a feltevésben, hogy az íllam róluk gondoskodni fog. Ezek nem okai annak, hogy a háború oly óriási drágaságot okozott. Ezek a nyugdijasok természetesen abban a mérvben, amilyen sanyarú a helyzetük, jogosultak arra, hogy az államhoz forduljanak rettentő állapotukban segélyért. A pénzügyminister ur mindenesetre lesz szives erről nyilat kőzni. Én ugy tudom, hogy a pénzügyminister ur a hadisegélyezés utján való támogatást tervez, ha jól tudom az eddiginél magasabb mértékben. En Julius 4-én, kedden. 147 megvallom, a forrást, amelyből ezek a nyugdijak folyósittatni fognak, nem kutatom, mert végelemzésben ez az illetőkre mellékes, én csak azt kérem, méltóztassék talán ezen javaslat tárgyalása során módot találni arra, hogy az államnak ezen nagyon sanyarú helyzetben tengődő nyugdíj asainak helyzete megkönnyittessék. Más kérdés, amelyet fel kell említenem, az, hogy mi történik a hadbavonult tisztviselők családtagjaival, megkapják-e a drágasági pótlék egy részét, igen vagy nem ? Azután figyelmébe ajánlom az igen t. minister uraknak, elsősorban a pénzügyminister urnak, hogy nagy számban vannak azok a dijnokok, akik 10—15 évi szolgálat után a háborúban kezelőkké, Írnokokká, vagyis évi fizetéses alkalmazottakká neveztettek ki. Ezek. ha nem teljesítenek katonai szolgálatot, kinevezésük után leteszik az esküt, elfoglalják állásukat, élvezik a fizetést, drágasági pótlékkal, mindennel. Egyesek vannak azonban, akik be vannak vonulva ; szolgálnak valahol, megkapták a kinevezést, azonban, ha le is tették az esküt, mert nem foglalták el az állást, nem kapják meg illetményeiket. így aztán rettenetes helyzetben vannak. Tudom, hogy a törvény általános rendelkezésének ez megfelel, azonban, midőn egy ilyen rettentő vis majorral állunk szemben, hogy az az ember mint népfelkelő közember, valahol katonai szolgálatot teljesít és csak azért, mert nem tett esküt, vagy mert nem foglalja el az állást, nem kapja meg az államtól a neki különben járó fizetést, ez mégis igazságtalanság lenne. Azt hiszem e kérdés megoldása nem kerülne tízezrekbe és ha valóban arra törekszünk, hogy a háborús helyzettel kapcsolatosan lehetőleg megnyugvást érjünk el, ennek a kérdésnek kedvező megoldása is igen kívánatos. Sőt van olyan eset is, hogy egy állami tisztviselő a háború kitörésekor ellenséges állam területén volt; internálva lett, fizetéseit jjedig ujabban beszüntették, ugy hogy családjának, mely 3—4000 koronás jövedelemre volt berendezkedve, megélhetési forrása megszűnt; tehát itthon nyomorgott a család, amely természetesen nem tudott a családfőnek pénzt küldeni, aki igy odakünn éhezett. Az ilyesmi is pár ezer koronával elintézhető. Nagyon kérem, hogy ezt méltóztassék megvizsgálni és lehetőleg intézkedni. A részletkérdések tekintetében még utalok arra, hogy a kongruakiegészitésben részesülő papság is ugyanazon analógia kapcsán is, hogy közfunkcziót teljesít, azzal az indokolással, hogy a pár béreket nem tudja behajtani, hogy a megélhetés drága, szintén kiegészítést kér. Erre most nem terjeszkedem ki, mert Sághy t. barátom e kérdés tekintetében indítvány alakjában lép a ház elé. Fel kell azonban még említenem azokat a tanítókat, akik olyan intézet alkalmazottai, amely semmiféle állami segélyben nem részesül. Ezek a mai rendezés szerint drágasági pótlékot nem kapnak, pedig kívánatos, hogy kapjanak (Helyeslés balfelöl.) akár munkaadójuktól, akár az államtól. Ezzel kapcsolatosan felmerült az a kérdés is, 19*
