Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-639

639. országos ülés 1916 Julius 4-én, kedden. 143 tők, stb. segélyezésére ismét áll az az elv, hogy 50%-kal emeljük fel a tételt; ezek eddig kaptak 300 koronát, most valamennyi 450 koronát. Teleszky János pénzügyminister: Van olyan, aki 400 koronát kapott, az most 600 koronát kap. Gr. Batthyány Tivadar: Igen, a tisztviselők, azt már előbb mondtam. Az altisztek és szolgák dolgát külön kell kiemelnem, mert ugy látom, hogy egyik-másik sajtóorgánum ezt egy kissé tévesen adta vissza. Én ugyanis, midőn legutoljára volt szerencsém a pénzügyminister úrral ebben a kérdésben tanácskozni, egy alternatív kérést terjesztettem eléje. (Az elnöki széket Szász Károly alelnök foglalja el.) Az alternatíva az volt, hogy vagy adjon az altiszteknek és a szolgáknak 400 K minimumot és 30%-ot azoknak, akiknek több járna, vagy pedig adjon 35%-ot és a 200 K-ról emelje fel 300 K-ra vagyis itt is 50%-kal a minimumot. A minister ur a második alternatívát választotta, vagyis megáll az elv mellett, hogy a minimum minden kategóriánál 50%-kal emeltessék, tehát a 200 K-át felemeli 300 K-ra és megadja a 35%-ot. Azt hiszem, helyesen adtam vissza ; ezek voltak a megbeszélések; ezekért a t. minister urnak itt köszönetemet nyilvánítom és kérem erről a helyről az összes közalkalmazottakat, hogy abban a tudatban ugyan, hogy ezzel korántsincsenek ellensúlyozva a tényleges magasabb árak, ,de minthogy a törvényjavaslat által kontemplált 20%-kal szemben — amely miatt, megvallom, általános volt az elkeseredés — tetemes javulás konstatálható és mert ebben a háborús időben mindenkinek kell bizonyos áldozatokat hoznia : mondom, ebből a szempontból is kérem a közlalkalmazottakat, hogy a minister ur által előterjesztett megállapodásszerű propozicziókba belenyugodni szíveskedjenek. (Helyeslés a balés a jobboldalon.) Még csak egyet kérdek, t. ház, hogy félreértés e tekintetben se legyen: Megkapják, ugyebár, ezt a segélyt az összes állami alkalmazottak; megkapják a megyei, törvényhatósági alkalmazottak, megkapják a városi tisztviselők, oly módon, hogy az állam a városoknak direkte erre a czélra megfelelő segélyt ad ; megkapják az állami és az államilag segélyezett nem állami tanítók is az egész vonalon, mint köztisztviselők; — mert ezt külön kell hangsúlyoznom, hogy ezek a törvény szerint köztisztviselők, állami tisztviselők tehát mint ilyenek kezelendők — megkapják továbbá az összes állami üzemeknek, a vasútnak, a postának, a gépgyáraknak, stbinek alkalmazottai is ? (Felkiáltások balfelől: A községi jegyzők 1) A községi jegyzők a második kategóriába tartoznak, minthogy ők semmiféle fizetési osztályban nincsenek ; ők az átalánysegély csoportjába vannak besorozva. Eddig tart az én megállapodásom és megnyugvásom, ha szabad igy kifejeznem magam, az igen t. kormány javaslatával szemben. Ezek után azonban ki kell jelentenem, hogy sajnálatomra, több, megengedem, részletkérdés tekintetében eltérők a felfogásaink és én kénytelen vagyok e felfogásaimat itt előterjeszteni azzal a kéréssel, hogy a t. kormány és a t. ház azokról is megfelelően gondoskodni méltóztassék, akikről itt külön kívánok beszédem során megemlékezni. Mielőtt azonban ezt tenném, legyen szabad a kormány minden egyes tagjához azt a kérést intéznem, hogy a törvény végrehajtása terén a legliberálisabb eljárást méltóztassanak követni. Hogy ez alatt mit értek, arra nézve néhány konkrét példát fogok felemlíteni. Az egyik példa a tiszai kotrási munkálatok személyzetének a kérdése. Annak idején boldogult Baross Gábor minístersége idejében a tiszai kotrási munkálatokat az állam — akkor a kereskedelemügyi, most a földmivelésügyi minister ur reszortjába tartoznak — a személyzettel együtt átvette. Azóta ez a személyzet állami is, nem is; ők nincsenek rendes állami évi fizetéssel alkalmazva, hanem az államnak napszámosai, illetve havidíjasai. A múltkor az első drágasági pótlék javaslat tárgyalása alkalmával ezek a javaslatból kimaradtak. Akkor Benedek János t, barátom volt szíves a t. ház figyelmét erre a személyzetre felhívni. Ennek a felhívásnak eredményeképen örömmel konstatálhatom, hogy a földmivelésügyi minister ur külön keresztülvitt egy megfelelő drágasági pótléki akcziót, kérem azonban, hogy ezúttal már vonja be őket is az általános rendezésbe, és ezen általános elvek alkalmazásával juttassa nekik is a drágasági pótlékot. Egy másik hasonló kérdés, amely a végrehajtásnál kedvező elintézésre vár, a postakezelőnői tisztikar kérdése. Méltóztatnak tudni, hogy most a háború alatt a kereskedelemügyi ministerium egy uj postakezelőnői állást szervezett, amely azonban nem tévesztendő össze a posta-távirdakezelőnőkkel, mert ezek a törvényben megkívánt kvaliflkáczióval, a IV. polgári osztályról szóló bizonyitványnyal rendelkeznek, míg azoktól nem kívánnak kvalifikácziót. Ezek állami tisztviselők, kiknek tehát feltétlenül az ő fizetésüknek megfelelő állami tisztviselői drágasági pótlék jár, vagyis a 600 K minimum, illetve annak, akinek magasabb fizetése van, a 35%-nyi fizetési pótlék dukál. Nagyon kérném a kereskedelemügyi minister urat, hogy midőn a törvényt végrehajtja, ezekre vonatkozólag is ilyen értelemben döntsön. Csekély az egész öszszeg, talán 20—30.000 K makszimumról lehet szó, de nagyon rosszul esnék azoknak a szegény női alkalmazottaknak, akik, merem állítani, szolgálatukat lelkiismeretesen, buzgón, (Ugy van I Ugy van ! a baloldalon.) és igen nehéz viszonyok között teljesitik a postánál és távirdánál, ha nem igy láttatnának el. Egyáltalán, ha már tisztviselői kérdésekről beszélünk, azt hiszem, elérkeztünk ahhoz az időponthoz, midőn be kell látnunk, hogy az általános fizetésrendezés alkalmával nem szabad azon a czimen, mert nők, a női tisztviselőknek kisebb