Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-636
114 636. országos ülés 1916 j irányban. A »Daily Mail« szerint »az angol üzleti világ is szívesen látna olyan egyént az angol ministérium élén, aki képes volna a czél elérésére*. Ugyebár, mindenki azt várná, hogy az angol kereskedelem fejlesztésére, de az angol lap igy folytatja: »t. i. a német kereskedelem megsemmisítésére.« (Derültség.) Ez mutatja az angol mentalitást, ez mutatja, hogy nem a becsületes verseny terén való érvényesülés, hanem a siker előfeltételeivel rendelkező vetélytárs kereskedelmi erejének megsemmisítése az a mód, melylyel Anglia a maga gazdasági érdekeit megvédelmezni akarja. (Ugy van! Úgy van!) Ezzel a mentalitással szemben természetesen legnagyobb sajnálatunkra nem tehetünk egyebet, mint folytatni a harczot tovább és azt hiszem, joggal elmondhatjuk, hogy az a vér, ami ezentúl kiontatik, felesleges vérontás, amely azoknak fejére száll, akik minden belső szükség nélkül e rettentő harcz továbbfolytatására kényszerítenek. (Elénlc helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ily viszonyok között, ugy hiszem, merőben felesleges volna a béke feltételeiről beszélni és ugy hiszem, talán maga a t. képviselő ur, aki a kérdést szóbahozta, sem várja tőlem, hogy én a béke feltételeire vonatkozó részletkérdéseire feleljek. Osak egy kérdés van, amelyről, miután szóba hozatott, kötelességemnek tartom a megemlékezést és ez a lengyel-kérdés (Halljuh.) Azok a t. képviselő urak, akik ezt a kérdést az ellenzéki padokról szóba hozták, azzal a tartózkodással nyúltak hozzá, amely az ügy érdekében állott, még az ő helyükről is. Nagyon természetes, hogy fokozott mértékben állit korlátokat ez a szempont én elém, aki ebben a pillanatban felelős helyről beszélek. Ennek folytán csak két megjegyzésre szorítkozom. Gróf Andrássy Gyula t. képviselő ur kifogásolta, hogy az a nyilatkozat, hogy Lengyelországot nem fogjuk az orosz uralom alá visszaengedni többé, csak a német birodalmi kanczellár részéről történt meg s hogy az osztrák-magyar monarchia külügyi politikája tekintetében illetékes tényezők ebben a kérdésben hallgattak. Ezzel szemben csak azt konstatálhatom, hogy a német birodalmi kanczellárnak ez a kijelentése a dolog természeténél fogva csakis a mi külügyministerünkkel egyetértőleg történhetett. Hiszen, amint a birodalmi kanczellár ugyanabban a beszédében jelezte is, Lengyelország sorsáról a két középeurópai nagyhatalomnak közös egyetértéssel kell gondoskodnia. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ezt a közös egyetértést, ennek szükségességét kiemeli nagyon helyesen gróf Andrássy Gyula t. képviselő ur is és hozzáteszi, hogy épen ezért nem kíván nyilatkozatot most a részletkérdésekre nézve, csak azon óhajtását fejezi Id, hogy ez a megegyezés minél előbb létrejöjjön és abba a helyzetbe jutassa a korinius lS-én } csütörtökön. mányokat, hogy a részletekre nézve is nyilatkozhassanak. Ehhez az óhajtáshoz a magam részéről is teljes mértékben csatlakozom és az ügy jelen stádiumában csak annyit vagyok bátor hangsúlyozni, hogy Lengyelország felszabadításának kérdése a dolog természeténél fogva benső örömmel tölti el a monarchiának a külpolitika szempontjából illetékes minden tényezőjét is, talán kétszeresen a magyar tényezőket, mert hiszen Lengyelországnak az orosz uralom alóli felszabadítása és az orosz birodalom határainak ezzel kapcsolatos hátrábbtolása igen fontos és lényeges érdeke a két középeurópai nagyhatalomnak, de emellett a lengyel nemzet ügye olyan ügy, amely a legmélyebb szimpátiákat ébresztheti minden szabadságszerető emberben, kétszeres erővel a magyar nemzetben. (Élénk helyeslés.) Ezeket az érzelmeket teljes mértékben osztja a magyar kormány is és én azt hiszem, a lengyel kérdés a magyar közélet minden tényezőjénél, hogy ugy fejezzem ki magam, kongeniális légkörbe került. Ennek folytán én csak arról biztosithatom a t. házat, hogy e monarchia minden illetékes tényezője rajta lesz, hogy a lengyel kérdés szabályozása a lengyel nemzet óhajainak, kívánságainak, létérdekeinek lehetőleg messzemenő tekintetbevételével rendeztessék. (Altalános élénlc helyeslés.) T. ház! Ezekután még csak egy megjegyzésem van hátra. Gróf Apponyi Albert t. képviselő ur magáévá tette a német birodalmi kanczellárnak azt a kijelentését, hogy statusquoante nincsen többé és vonatkoztatva ezt a kijelentést a belügyi helyzetre is. Aláirom ezt a kijelentését. Én is azt tartom, hogy ez a háború olyan tényekkel, olyan tapasztalatokkal gazdagította a világot, amelynél fogva más szemmel kell hogy lássa mindenki a helyzetet, más értékelésben részesítsen nemzeteket és államokat és levonja minden irányban a konzekvencziákat. Ebben az óriási mérkőzésben a magyar nemzet olyan erőről és olyan erényekről tett tanúbizonyságot, amelyek előtt senkinek sem szabad szemet hunynia. (Igaz! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Ez a világháború oly fényesen bizonyította be azt, hogy mit jelent a magyar nemzet a monarchia nagyhatalmi állása szempontjából, (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) olyan fényesen bizonyította be azt, hogy ez a monarchia azzal a vitalitással, azzal az élő erővel, amelyre szüksége van, hogy hivatását betölthesse s az őt környező ellenségek között megállhassa helyét, csak akkor rendelkezhetik, ha a magyar nemzet minden fentartás, minden gondolkozás nélkül vetheti a közös czélok érdekében latba a maga egész erejét. (Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Ennek a háborúnak tanulságai után mindenki, aki fel akarná támasztani elmúlt időknek zavaró emlékeit, mindenki, aki bárminő
