Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-620

620. országos ülés 1916 február 3-án, csütörtökön, 43 először azért, hogy a jogrend meg ne semmisül­jön, küzdjön^ hogy a háború legfőbb feltételeit, a kenyeret, az élelmiszert a hadseregnek bizto­sítsa, hogy a nem termelő osztályok is el legye­nek látva, sőt még egy többlet a velünk szövet­ségben álló nemzetek szükségleti hiányát pó­tolhatja. ' Gróf Esterházy t. képviselő ur egy pozitív, rendes, kifogástalan statisztikai összeállítását követelte. Aki a közéletet ismeri igazán, aki tudja, mennyire eltér épen statisztika szempont­jából az a szám, amely mint előirányzat közzé­tétetik attól az adattól, amely azután valóság lesz égy oly statisztika szempontjából, amely statisztika a várható eredmények alapján épült fel; akkor, amikor nem a várható, hanem a nyert eredményekkel hasonlítjuk össze, az tndja, hogy ez mit jelent és hogy eltérések főleg a termelési ágaknál rendszeresek. A múlt évben is ez történt, t. ház, ezért kellett á közélelmezés terén is a kormánynak ujabb változó rendelkezéseket tennie, sőt meg­győződésem az, hogy a közeljövőben is és sajnos, az uj termés után is ujabb és ujabb még szigoritóbb rendelkezésekkel fogunk találkozni. Csak érdeme lehet tehát a kormánynak, hogy a tapasztalatokon okult ós az életnek változott körülményeihez viszonyítja, alkalmazza további intézkedéseit. Gróf Esterházy Móricz t. kép­viselő ur is rámutatott arra, hogy háborús idő­ben az áremelkedés természetes, mert ez a kereslet és kínálat általános nemzetgazdaságiam törvényével összefügg — annak a hatása. Kez­detben a kormány is azt hihette, de midőn napról-napra merültek fel jelenségek, hála Isten­nek nem magyar jelenségek, nem kizárólag magyarországi privilégium, mert a háborús világ más országában még nagyobb és nagyobb fel­burjánzásra találunk, mondom, amikor a kor­mány arra a tapasztalatra jutott, ármakszimá­lássäl kivánt segíteni és látva, hogy az ármakszi­málásnak sincs kellő hatása, mert részben fel­halmozzák az árukat, akkor jött a makszimálás mellett a bejelentési kényszer és később a rek­virálás. Azt mondják, t. ház, hallottam több oldal­ról, az ellenzék mindkét szónoka is hangsúlyozta ezt, hogy mindez talán későn történt. Elismerem, t. ház, hogy abból a szempontból, hogy talán az áruk felhalmozása nem sikerült volna, hogy talán nem tudtak volna annyit elrejteni, hogy talán nem tudták volna hónapokon keresztül sanyargatni a fogyasztóközönséget, igaza lehet a feszólalt képviselő uraknak. Ámde most csak post festa lehet mondani, hogy bírálatukban igazságuk is van. Hiszem és meggyőződve vagyok, hogy ha nekik kellett volna az általuk most kivánt intézkedéseket előzetesen megtenni, jog­érzéküknél fogva nem tették volna azokat meg felelős állásban. A kormánynak nemcsak a közjogot, a köz­érdeket, hanem a magánjogot, a magánérdeket is figyelembe kellett vennie. Amíg tehát meg nem győződött, hogy a magántulajdon a közjó rovására akar jogtalan haszonhoz jutni, amíg á kormánynak kétségtelen bizonyítékai nem voltak, hogy a magánérdek már átlépte azt a határt, amelyen a közérdek mellett megállhat, addig igénytelen nézetem szerint a kormánynak csak helyes jogérzékére vall, ha az ármakszimálást is csak meggondolva hozta be és a későbbi lépés­nél bizonyos időhaladékot adott. (Helyeslés a jobboldalon.) Szerintem sem a makszimálás, sem a beje­lentési kényszer sem a rekvirálás addig nem segit, amíg tanítóink, jegyzőink, amíg papjaink, uraink nem állanak oda a nép közé, amíg magukba nem szállanak s arra a meggyőződésre nem jutnak, és ezt a meggyőződést, ezt a taní­tást a nép között nem terjesztik, hogy mindenki, aki most eltitkolja az élelmiszereket, aki ezeken harácsolni akar, mindenki, aki az államnak vagy az állam valamely éhező, vagy fogyasztó pol­gárának helyzetét kiakarja zsákmányolni, a haza­áruláshoz közelálló cselekedetet követ el. (ügy van! a jobboldalon.) Erre van szükség. Tudom magam és t. képviselőtársaim, akik a nép között élnek, akik az életet nemcsak látják, de az élet felett gondolkoznak is, nem tagadhatják, hogy ma is a kisembernél, közép­embernél, nagyembernél felhalmozott gabona­mennyiségek vannak, hogy egy 300—400—1000 lélekszámú községben 8—10 kocsi gabona is akad. Ezeket pénzügyőrökkel, csendőrökkel nem lehet rekvirálni, ha nincs pap, nincs jegyző, nincs tanitó, nincs birtokos gazda, aki segítene a kormánynak az eltitkolt gabonák előkerité­sében. Szabó István (nagyatádi): Nincs értelme az eltitkolásnak. Nem értem, hogy miért dugnák el. Annyi esze csak van, hogy a sárba ne dobálja. Issekutz Győző: Tessék? Szabó István (nagyatádi): Majd máskor felelek. Elnök (csenget) •. Csendet kérek. Issekutz Győző: A kormány az ő rendel­kezéseiben csak lépésről-lépésre haladhatott, hisz főszemj>ontja az volt, hogy a háború minél kevésbbé érintse az egyénnek a magántulajdon feletti rendelkezési jogát. Később pedig meg­tette intézkedéseit kötelességéhez hűen a túl­burjánzott kapzsiság letörésére is. (Ugy van! a jobbóldalon.) A kormány jelentéseit, amennyiben a ház bölcsesége azt tartja helyénvalónak, hogy most tárgyaltassanak, készséggel tudomásul veszem. De engedjék meg, hogy mint a magyar kép­viselőháznak egyik régi tagja, egy előterjesztést tegyek. Nem a kormánynak, hanem a nemzetnek nagy érdeke, hogy a nemzeti tekintélyt emelje ez a vita is, hogy a háború alatt is és remél­jük, a háborús időnek ebben az utolsó stádi­umában is a magyar parlament arra a méltó­6*

Next

/
Thumbnails
Contents