Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.
Ülésnapok - 1910-620
620. országos ülés 1916 február 3-án, csütörtökön. 31 (Bálijuk ! Halljuk J bálfelől.) Már tavaszszal voltam bátor hangsúlyozni, hogy szükséges volna a tej árának makszimálása. A földmivelésügyi minister ur az imént idézett felszólalásában hangsúlyozta, hogy a tej árát nem lehet makszimálni, mert hisz a tejet naponkint állítják elő és a tej árának makszimálása feltétlenül arra vezetne, hogy még kevesebb tej volna, mint van ma. Mik'a főbb okai a mai nagy tejihánynak ? Elsősorban is az a körülmény, hogy bár a háború kitörése alkalmával az összes közgazdasági szerződéseket sztornírozták, a gazdákkal szemben fennálló tejszerződéseket nem sztornírozták. A gazdák szerződésében mindenütt benne van az a kikötés, hogy amennyiben a tejgazdaságot megszüntetik, vagy az feloszlik, akkor a gazda szabadul szerződési kötelezettsége alól. i A gazdákra nézve terhesek voltak a békeidőben kötött régi szerződések, tehát hogy azoktól szabaduljanak, eladták tehénállományukat. Igazolja ezt, amint már egyszer volt szerencsém itt hangsúlyozni, a bécsi st.-marxi marhavásár, ahol hetenként ~2—3000 nagyobbára Magyarországból felküldött tehén kerül eladásra. Tehát tehénállományunk a magas árak miatt is apadt, másrészt pedig mivel az üszőborjuk levágását nagyon helyesen eltiltották, aminek következtében azután az állattenyésztés, a szarvasmarhatenyésztés is fellendült, az állattenyésztés mint ilyen- szintén több tejet vesz igénybe. Mindezek hozzájárultak a tejprodukczió tetemes apasztásához. Hogy a tejhiányon segítsünk, elsősorban a tejszállítási szerződéseket mind sztornírozni és ezzel egyidejűleg a tej árát makszimálni kellene. Ha Németországban lehetséges volt a makszimálás, nálunk, is keresztül lehetne azt vinni. Ki lehet számítani a termelési költségek átlagát, természetesen meg kell állapítani a tejnek bizonyos zsírtartalmát, ezt kellőkép ellenőrizni kell és akkor igenis keresztül lehet ezt vinni. Ez főfontosságu kérdés nem a jelen, hanem a jövő generáczió szempontjából, kivált a gyermeknevelés szempontjából. Itt ismét felemlítem a németek nagy körültekintését egy csekélységnek látszó dolognál. A németek pl, érezve a nagy tejhiányt, a nagy városokban szaporították a kecsketenyésztést, ugy hogy a háború ideje alatt félmillióval szaporodott a kecskelétszám Németországban. Jól tudom, hogy a kecskét állandóan és rendszerint a mezőgazdaság és a mezőgazdasági termelés ellenségének tartják, mindamellett kellő körültekintéssel, kivált á hagy városokban nagyon is lehetne fejleszteni a kecsketenyésztést, mert a kecske úgyszólván a szegény embereknek a tehene. Egy nagyon igénytelen állat, a háztartásban és a konyhában talált hulladékokból eltartható, másrészt pedig, amint méltóztatnak tudni, kivált gyermeknevelési és közegészségügyi szempontból fölötte kívánatos és üdvös a kecsketenyésztés, mert a kecsketej semmiféle tuberkulózis-baczillust nem mutat ki, holott a tehéntejről ezt —sajnos — nem mondhatjuk. Annál könnyebben volna ez nálunk keresztülvihető, mert itt van Bosznia-Herczegovina, ahol száz lakosra 106 kecske jut, tehát nagyon könnyű volna a szükséges anyagot onnan beszerezni. T. elnök ur, tekintettel arra, hogy ki vagyok fáradva és még hosszabban kívánnék szólni,^ kérem, méltóztassék szünetet adni. (Helyeslés a szélsóbaloldalon.) Elnök : Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Laehne Hugó : T. ház ! Beszédem fonalát újból felvéve, visszatérek a földmivelésügyi minister urnak többször emiitett felszólalására, melyben beismerte, hogy egyes rendelkezésekkel lekéstek, de hivatkozik arra, hogy Ausztriában még később adták ki az illető rendelkezéseket. Ez nem bizonyíték, ez igen természetes. Mert Ausztria nem lévén főleg mezőgazdasági terményeket produkáló állam, mindaddig, a mig egyes ily terményekben mi nem állítottunk fel korlátozást, ezt szintén nem tette, mert hisz érdeke, hogy gazdasági életében fentartsa a szabad forgalmat addig, amig a mi gazdasági területünkről bizon3 r os élelmiczikkekben és gazdasági terményekben biztosithatja a bevitelt. De felhozok egy esetet, mikor Ausztria sietett és nagyon megelőzte kormányunkat. Tavaly ott már kora tavaszszal eltiltották a gabona-elővételt, természetesen azon czélzattal, hogy amennyiben ott ily üzletekre hajlandóság volna, azokat áttereljék mihozzánk. Kormányunk nagyon helyesen követte ez intézkedést és szintén kimondta a tilalmat. Ezzel csak azt akartam bizonyítani, hogy Ausztria csak akkor jön utánunk e rendelkezésekkel, mikor jól felfogott érdeke kívánja. A minister ur kikap egyes árakat és azokkal igyekszik bizonyítani, hogy a különbség a berlini és budapesti árak között nem oly nagy, sőt egyes czikkekben egyáltalában nincs nagy különbség. De elfelejti a sajnálatos diszázsiót levonni az árakból és elfelejti a budapest—berlini fuvardijat is számba venni. (Ugy van! a szélsóbaloldalon.) A minister ur e felsorolásában — sajnos, erre vagyok csak utalva, mert más adatok nem állanak rendelkezésemre — megemlíti, hogy mig Berlinben a tojás ára 20 fillér volt, nálunk 28 fillér volt. Ez a szégyenletes dolog is bizonyítja, mily hiányosak voltak a kormány intézkedései, mert hisz nekünk békében igen nagy tojáskivitelünk volt, kivált Angliába, amely kivitel a háború alatt megszűnt; tehát épen nem indokolt ez óriási árdrágulás, melyet csak a spekuláczió és a készletek összevásárlása okozott. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez talán kicsinek látszó kérdés, de hisz egy 8 filléres áremelkedés egy tojásnál már egy láda tojásnál százakat tesz ki! A minister ur felhozza, hogy rendeletileg nem lehet árukat teremteni. De igenis lehet a felesleges közvetítőket kizárni, az uzsorát meggátolni. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) s lehe-
