Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-629

308 629. országos ülés 1916 február l8-án, pénteken. viselőknek arra, hogy az élet tényleges viszonyait megismerj ék. Mert hiszen, ha nézzük egy-egy mmisteri tisztviselő pályafutását, — tisztelet a kivételeknek, de a nagy átlagról beszélve — mint egész fiatal­emberek, a szükséges tapasztalatok nélkül kerül­nek be az egyes ministeriumokba. A rendszer pedig nem nyújt módot, hogy a vidékkel is meg­ismerkedjenek. Már pedig ne méltóztassék el­felejteni, t. ház, hogy Magyarország lakosságá­nak kilencztized része vidéki. Ideszámítom ter­mészetesen a vidéki városokat is. Már most szor­galma, igyekezete, tehetsége révén felkerül az a tisztviselő olyan magas polczokra, ahol intézke­dései nagyon sok embernek, gyakran millióknak életbevágó érdekeit érintik. Hiányozván a kellő szakértelem, előáll az a sajnos állapot, amelyet letagadni nem lehet, hogy egyes emberek kellő szaktudásának hiánya igen sok embernek nagy kellemetlenséget okoz s igen életbevágó érdekei sérelmet szenvednek s gyakran milliók érzik egyes emberek hibás intézkedéseit. Meggyőződésem szerint sok nem sikerült rendeletet lehetett volna jól megszerkeszteni, ha — amint egy év előtt bátor voltam ajánlani — az egyes ministeriumok a szakköröket jobban és alaposabban bevonták volna tanácskozásaikba. Tudom, hogy ez egyes esetekben igy történt, de igen sok esetben nem történt meg. Például a mező­gazdák hivatalos szervezeteit egynémely kérdés­ben megkérdezték ugyan, de nagyon sok esetben az ő meghallgatásuk nélkül intézkedtek. így azután nem csoda, ha nagyon sok intézkedés nem sikerült, némelyiket elsiették mások pedig hiá­nyosak voltak. Sajnos, többször megtörtént, hogy többet adtak olyan tényezők, véleményére, akik tulaj donképen a saját érdeküket képviselték s nem a közérdeket, pl. az egyes bankok vagy malmok véleményére. Tudjuk, hogy tavaly a rekviráláso­kat egy bankra bizták ; tudjuk, hogy az őrlési dijat a normális viszonyokhoz képest igen magasan álla jutották meg. Némely czikkre makszimális árakat állapított meg a kormány. Sajnos, csak nagyon kis körére a czikkeknek, mert hiszen makszimálta azokat a czikkeket, amelyeket a termelők állítanak elő, azon­ban elfelejtette makszimálni a nagykereskedők és a kiskereskedőkre vonatkozólag ugyanezeknek a czikkeknek az árát. Ennek a közérdek látta kárát sok esetben. Elfelejtette, vagy talán nem akarta a kormány makszimálni az ipari czikkeket. Ne mél­tóztassanak elfelejteni, hogy épen a makszimálás hiánya folytán azok a ezikkek, amelyekre a ter­melőknek okvetlenül szükségük van, óriási mér­tékben megdrágultak. A mezőgazdák fő terménye, a búza aránylag nagyon kevés százalékkal ment fel, mert hiszen 1912-ben 30—32 korona volt a búza ára szabad forgalom mellett, a háború előtt körülbelül 28—30 korona, ma pedig 36 korona ; tehát nagyon kicsi az a szá.zalék, amelylyel ezek az árak meghaladják a normális árat és az nagyon is indokolva van az előállítás drágasága és nehéz­sége mellett, (ügy van ! ügy van !) Néhány adatot akarok most elsorolni azokra a czikkekre vonatkozólag, amelyek okvetlenül szükségesek a mezőgazdák részére és amelyek ára hihetetlen magasságra szökött fel a háború folya­mán. Pl. a gyapjuzsákok 1914 elején 140 koronába kerültek száz darabonként, ma 350 koronába ke­rülnek, tehát kb. 250%-kal emelkedtek. A szá­zalékokat csak kikerekítve akarom említeni. Egy más minőségű zsák ára akkor 155 korona volt, ma 388 korona, tehát szintén kb. 250%-kal emel­kedett. A kötéláruknak, marha- és borjú-kötél ék­nek 100 kilója került 1914-ben 185 koronába, ma 760 koronába, tehát 400%-kal drágult. A manilla­zsineg, amelyre aratáskor a kévék kötésére van szükség, 124 koronáról 560 koronára, tehát kb. 450%-kal emelkedett. Az olajok 32 koronáról 155 koronára, tehát kb. 500%-kal emelkedtek. Egy másik minőség 35 koronáról 185 koronára, tehát hozzávetőleg 600%-kal emelkedett. Ismét egy másik minőség 75 koronáról 360 koronára, tehát körülbelül 500%-kal emelkedett. Megint egy másik olaj 80 koronáról 260 koronára, tehát 425%-kal emelkedett. Ugyanigy van a kocsikenőcs is. Az a kocsikenőcs, amely azelőtt 17 koronába került, ma 80 korona, tehát az emelkedés kb. 450%-os. Nem akarom a t. ház türelmét túlságos hosszú ideig igénybe venni, (Halljuk! Halljuk! a haloldalon.) csak egy tételt akarok még meg­említeni. A gépszijak kilója eddig 8 korona volt, ma 32 korona, az emelkedés tehát 400%. Hogy ez nem egészséges tünet, azt egy nagyon egyszerű adattal akarom igazolni. A repeze nor­mális időben körülbelül a búzával szokott egyáru lenni; ugyan akkor a repezeolaj 50 korona körül van, a repezepogácsa pedig 10—12 korona körül. A Pesti Hírlap deczember 19-iki száma szerint a repezeolaj ára 500 korona, a repezepogácsáé 50—55 korona volt. Kérdezhetnék, hogy az a sok­szor uzsorásnak titulált gazda ugyan mennyiért adhatja a repezét. Hát 44 korona az az ár, amelyre a repeze makszimálva van. Tehát akkor, amikor a repezének, a nyersanyagnak az áremelkedése körülbelül 40—45%, ugyanakkor 1000 százalék­kal drágult az olaj ós körülbelül 500%-kal a hul­ladék. A Pesti Hírlap február 6-iki száma szerint már ezek az árak 500 koronáról 600-ra, illetve 50 koronáról 60 koronára emelkedtek. Kérdem már most, t. ház, jogosult-e ez a differenczia ? Mert hiszen megértem azt, ha impor­tált áruk drágulnak; rossz a valutánk, nehéz az import. De amikor helyben makszimált nyers­terményekből állítanak elő ipari terményeket, akkor igazán abszurdum, hogy azoknak ilyen hihe­tetlenül magas ára legyen, (ügy van I a baloldalon. őszintén csodálom, hogy a kormány eddig még nem avatkozott bele ezekbe a dolgokba. A zab makszimális ára 28 korona ; ezen az áron kell a termelőknek a zabot eladniok. TJgy va­gyok értesülve, hogy Budapesten a fiákkeresek 50—60—70, sőt 80 koronát kénytelenek fizetni

Next

/
Thumbnails
Contents