Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-628

628. országos ülés 1916 ) gyógynövények termelésével, gyűjtésével és feldolgozásával fogunk foglalkozni, vagy helyesebben foglalkoztatni fogjuk ezzel azokat az elemeket, amelyek más akczióra nem képesek. (Helyeslés Ital felől.) A dolog egész egyszerűen ugy áll, hogy az Úristen olyan területeket, olyan mez őségeket, erdőket, réteket adott nekünk, amelyek önként nyújtják felénk kincseiket, csak azt várják, hogy szedjük le. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) De nem használjuk ki e gazdagságokat s azok veszendőbe mennek, amint az ősz első fagya éri azokat. Ezeket a mi egészségünk szolgálatára az Isten által teremtett növényeket össze kell gyűjtetnünk azok által, akiknek a társadalom úgyszólván alig veszi hasznát. Pl. a falu gyermekserege, amely gyenge erejénél fogva az intenzivebb munkára még képtelen, továbbá az öreg asszonyok és a gyenge öreg férfiak felhasználhatók volnának erre a czélra s ez által nemcsak az emberiségnek használnának, hanem maguknak oly jövedelmet biztositanának, aminőről azelőtt fogalmuk sem volt. (Ugy van! balfelöl.) Ilyen megfelelő intézkedésekkel még a rokkantkérdést is sokkal helyesebben lehetne megoldani. (Ugy van! balfelol.) Hiszen nem kell e növények termeléséhez és begyűjtéséhez erősebb munkát kifejteni, a sáfrány termeléséhez pl., amely Magyarországon első minőségű, elegendő, ha az illetőnek csak egy keze van, sőt még az sem baj, ha mindkét lába hiányzik, mert akkor is odacsuszhatik és elvégezheti dolgát, amely nem áll egyébből, mint két-háromszori gyomlálásból. Vagy ott van például a riczinus olaj, amelynek háború előtt 1 K 60 f volt, most pedig 15—16 K, (Fellciáltásoh balfelol: Nem is lehet kapni!) pedig köztudomású, hogy a mi riczinus növényünk az Alföldön nagyon is beérik, és ható ereje felülmúlja az idegen országból importált ríczinusét. Vagy nagy hiány van, amint tudjuk, az ipar terén a terpentinolajokban. Erről csak annyit tudunk, hogy Prancziaországbol és Oroszországból legalább 15 millió korona árát hozunk be, pedig itt is termelhetnők és szerintem ezt idegenből behozni valósággal nonsens, mert hiszen óriási kiterjedésű luezfenyőerdőink vannak. Ott van pl. a vasmegyei 100.000 hold területű erdei fenyő, avagy a trencséni, pozsonyi és nyitrai erdei fenyő, miért lenne tehát szükséges ezt behoznunk? Igaz, hogy a szakkörök szerint a luezfenyő, amely Magyarországon a legnagyobb területen terem, erre azért nem alkalmas, mert a sebzés következtében egyhamar, három-négy év alatt elpusztul. De hiszen Prancziaországban, amint az ember Bordeauxtól kezdve majdnem egészen Bayonneig utazik, mintegy 800.000. hektárnyi területen nem luezfenyőt termelnek, hanem az u. n. pinus maritinmát, a tengeri fenyőt, s nálunk is az erdei fenyő ugyanezt a szolgálatot tenné meg. Semmi egyébre nincs szükség, csak arra, hogy bruár 17-én, csütörtökön. 295 a fenyő egy kissé megsebeztessék és pedig háromszor évente, márcziusban, júniusban és októberben, a többi megtörténik magától, mert nedv lecsurog a medenczébe vagy edénybe. Egy kis család megélhet ebből az igazán nem fárasztó munkából, mert 7—800 koronányi tiszta jövedelmet biztosíthat magának aránylag igen kis területen. (Igás! Ugy van! balfelol.) Ez kétségtelen tiszta valóság, t. ház, és annál kétségtelenebb, mert hiszen Prancziaországban egy két-három tagból álló család, amely csupán a sebzéssel, vagy amint nálunk mondják, gyantázással foglalkozik, más jövedelmező munkájától eltekintve, e réven 1200—1400 frankot biztosit magának évente. Erre a czélra a gyermekeket is, az özvegyeket is fel lehetne használni, szóval olyan foglalkozásról van szó, amely kis erő felhasználása mellett elég szép jövedelmet biztosíthat mindenkinek. Ugyanígy vagyunk az ánizs vagy a köménymag termelésével, amelyek nálunk szintén bőven teremnének, mert hiszen mindent megadott nekünk a természet, de hát lusták vagyunk arra is, hogy a természetadta kincseket a magunk megélhetésére és az ország gyarapítására felhasználjuk. (Ugy van! balfelöl.) Röviden elősorolom azokat a növényeket, amelyekre ugy itthon, mint a hareztéren okvetlenül szükség van, mert ezek szolgáltatják a legszükségesebb és leghatályosabb gyógyszereket. Ilyen a herba agrimoniae, magyarul párlófü, ilyen a cichorium intybus, az u. n. katángfü, amely ott van mindenütt, minden árok szélén, vagy ott van a conium niaculatum, a plantago lanceolata, a lándzsás útilapu; ott van az asperula odorata, a szagos müge az erdőkben, azután a galeopsis ochroleum, a vajfü; ott van a melilotus-officinalis, az orvosi somkóró, a tárnics, a hegyi árnika, a búzavirág, stb; mindezek olyan növények, amelyeknek feltétlenül hasznát kell hogy vegye az emberiség, mert mindezeket feltétlenül megköveteli az orvosi tudomány és a gyógyszerészet. ííem akarok másra kiterjeszkedni, csak felemlítem a termelhető növények között a foeniculumot, a carvum carvit, a salviát, anisiát, levendulát, papavert, valeriánát és a majorannát, amelyek mind olyan növények, hogy százszoros hasznot hajtanak. Nem akarok bővebben foglalkozni ezzel a kérdéssel, csak arra utalok, amit nekem itt egyik képviselőtársam, Múzsa Gyula t. barátom mondott, hogy hogyha neki most kamillája volna... Sághy Gyula: Pedig mennyi terem itt vadon is! Zelenyák János: . . . mert hisz fölemelkedett annak ára 300%-tel, akkor vagyonos ember lehetne. Csak egy léhaságából, a népnek, a falusi gyermekeknek ki nem oktatásából eredő hanyagság, hogy nincs elég kamilla, mert tavaly annyit szedhettek volna, hogy elláthatnék nemcsak a mi júaczunkat, hanem Németországot is. (Igaz! Ugy van! a bal- és a széísőbahldalon.) Mi az oka annak, hogy ezekkel a kérdésekkel nem foglal-