Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.
Ülésnapok - 1910-627
627. országos ülés 1916 február 16-án, szerdán. 261 Ábrahám Dezső: T. képviselőház! (Sálijuk! Halljuh!) Az 1876 : XIV. t.-czikk, amely a közegészségügyről intézkedik, már a szó etimológiai értelmében is közügynek jelentette ki a közegészségügyet és természetesen közügyet képezvén ezen törvény értelmében a gyógyszerészeti ügy is, csak a közérdek vezethet akkor, midőn a jelen alkalommal ebben a kérdésben felszólalok. (Halljuh!) A napokban kezembe került egy heti szaklapnak ez idei 6-ik száma, amelybe egyik képviselőtársunk igen figyelemreméltó, szakszerű czikket irt ós ezt a következő mottóval vezette be: »A gyógyszerészeinek legnagyobb ellenségei maguk a gyógyszerészek*. Ez Sándor János belügyminister ur kijelentése. Ezen kijelentés hitelességében nem kívánok és nem is szabad kételkednem, azonban engedje meg az igen tisztelt belügyminister ur, hogy e tekintetben külön véleményt jelentsek be, mert azt tartom, hogy a gyógyszerészeinek nem a gyógyszerészek a legnagyobb ellenségei, hanem igenis azok a faktorok, akik illetéktelen embereket tolnak előtérbe. Azok az egyének, akik még mindig abban a, fájdalom, nagyon is jogos feltevésben élnek, hogy Magyarországon a közéletben mindent csak a politikai korteseszközök szempontjából intéznek el. (ügy van! balfelöl.) T. ház! A patika nem egyéni érdekek kielégítésére szolgáló eszköz s nem is arra van hivatva, hogy politikai szolgálatokat jutalmazzanak vele. A patikák története igen sötét lapokat is tud felmutatni, azonban ezen történet legidillikusabb, legbájosabb lapjai épen az Istenben boldogult darabontkorszak idejéből valók, midőn a darabontkormány jpolitikai törvénytelen csemetéit dajkáló Bacchus-jünczének fővezérei csak ugy hajhászták s napról-napra tovább adták a patikajogokat. Ezek a tisztelt fő- és alkortes urak a törvénytelen csemetéket igyekeztek mindig a leggazdagabb örömszülőknél elhelyezésre elfogadtatni. Ilyen bájos, idillikus állapotok hála Istennek, a magyar patika történetében sem fordulnak többé elő. A koaliczió a darabontkorszak után gondoskodott arról, hogy az ilyen kis praktikákra vonatkozó aktákat, amennyiben még kikézbesitve nem voltak, megfelelő módon visszavonassa. De ma sem volna szabad megtörténnie annak, hogy az ilyen patikakérdés állandóan foglalkoztassa a közvéleményt amint foglalkoztatja egy ilyen tényleges eset, — délvidéki bácskai esetről van szó — amelynek személyi részével nem kivánok foglalkozni, mert nem akarok személyes momentumokat bele vegyíteni a kérdésbe, annál kevésbbé, mert tudom, hogy az ilyen közlemények sokszor teljesen ellenőrizhetetlen, egyoldalú informácziók szüleményei. Mindenesetre jellemző azonban épen a patikajogok adományozására, hogy az ilyen kérdések egyáltalában felszínre és tapétára kerülnek. Hiszen nem én vagyok az első, aki felszólal, hiszen tudja az igen t. belügyminister ur és a képviselőház is, hogy ebben a kérdésben mások is interpelláltak, és ha a belügyminister ur és az Isten is ugy akarja, talán nem is én leszek az utolsó, aki itt a patika kérdését szóvá teszi. Annyi bizonyos, hogy azoknak az évtizedes panaszoknak, amelyeket az okleveles gyógyszerészek nem egészen indokolatlanul állandóan hangoztatnak, egyszer végre-valahára végét kell szakítani, mert ez, igen t. belügyminister ur, tűrhetetlen állapot. En konczeclálom a legteljesebbik jóhiszeműséggel, hogy ha manapság azt a propozicziót tennék az igen t. belügyminister urnak, hogy a belügyi tárczából hasítsák ki a külön gyógyszerészeti ministeriumot, ő volna a legnagyobb örömmel a legelsők egyike, akik a naiv jelentkezőnek ezt a tárczát felajánlanák. Tudom, hogy mennyire odiózusok ezek a gyógyszerészeti kérdések nemcsak a mostani kormány, hanem más kormányok idejéből is. Hiszen ott, ahol mint, fájdalom, nálunk is a közéletben csaknem minden kérdést a napi politikának szolgálatába szegődtetnek, ahol minden egyéni szolgálat nem más, mint egy-egy eszköz a napi politika czéljainak megvalósítására, ez nem is lehet máskép. Még tisztességesebb kormányok alatt is, mint aminő a darabont-kormány korszaka volt, egész tiszteletreméltó kormány alatt is megtörtént, hogy a kormány egyik • tagja egyik városban az ellenzéki ellenjelölttel szemben csak ugy tudott két szótöbbségre szert tenni, hogy patikajogot igért az illetőknek. Az 1876 : XIV. t.-czikknek, különösen a gyógyszerészeire vonatkozó intézkedéseit feltétlenül és pedig minél rövidebb idő alatt revideálni kell és pedig abból a szempontból, hogy ebből csak a köznek legyen haszna, mert ugy a gyógyszerészeti ügy, mint egyáltalában a közegészségügy elsősorban közügy, amelynek terén sem magán, sem politikai érdekeknek nem szabad érvényesülniük, hanem egyedül az illető egyéni rátermettsége és egyéni illetékessége lehet döntő. Ebben a tekintetben a belügyminister urnak az illetékes faktorok már megnyugtató bázist adtak, nevezetesen az ansziennitás bázisát. Tudom, hogy ez sem vihető keresztül ad abszurdum, mert is lehet, hogy summum jus summa injuria, de itt is megvan a megoldás, nevezetesen az ötévi turnusok figyelembevétele, amelyeken belül mindenesetre a leghivatottabbak jöhetnek tekintetbe. Hogy mily atroczitások vannak a patika adományozás tekintetében, hogy jóhiszemüen-e, vagy nem jóhiszeműen, azt nem kutatom, — erre nézve engedjék meg, hogy csak egyetlenegy esetet említsek: A közelmúltban a gyógyszerészeti szakegyesületben egy általam nem ismert úriembernek 40 éves gyógyszerészsegédi jubileumát ünnepelték. Együtt született a segédsége a törvénynyel és ha meg nem változtatják, meg is fog halni a törvénynyel anélkül, hogy a nagyon is megérdemelt patikát végre-valahára megkapná. Pedig ugy tudom, semmiféle személyi