Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-627

252 627. országos ülés 1916 február 16-án, szerdán. aki nagy hadsereget akar teremteni, annak az emberek hasánál kell a kérdést megkezdenie. Itt megállok e pontnál és kérdezem, hogy a t. kormány e tekintetben milyen állasponton van ? És akkor azt hallom és látom és olvasom, hogy van egy rendelet: a kenyérjegyek rendszere. Ha ez a kenyérjegy-rendszer valami eredményt ért volna el, akkor ünnepelném, vagyok oly tárgyilagos, különösen a földmivelésügyi minister úrral szemben, nemcsak tárgyilagos, de talán elfogult is vagyok, szívesen vallanám be, ha ugy volna, de a dolog nincs igy ! Nézze csak, t. minister ur, itt van a kezemben a Neue Freie Presse egy száma, amely hivatkozik egy poroszországi statisztikai adatra gondolom Schröder munkája alapján, amelyben ki van mutatva, hogy béke idején a nagy német birodalomban hónaponként egy millió tonna gabonára volt szükség ; amikor pedig a kenyér jegyrendszer életbelépett, a helyes végrehajtás folytán 405.000 tonnára, tehát 40%-ra esett le a szükséglet. Hogy nálunk ilyen leesés nem konstatálható, azt hiszem, a t. minister ur maga is be fogja ismerni. Hol van a hiba % Miért nincs végrehajtva a kenyérrendelet ugy amint kellene ? Nem tudom, tehát ezzel én itt nem is akarok senkit vádolni. A tényt magát, hogy a kenyérj egy-rendszer Magyarországon eddig abszolúte be nem vált, hogy a rendelet nem lett végrehajtva, szabad ugyebár itt ünnepélyesen konstatálni ? A t. minister ur kétségtelen jóakarattal megállapította, hogy a lisztszükséglet fejenként 300 gramm, a kenyérszükséglet 400 gramm. Én nem tudom, ki tanácsolta ezt a t. minister urnak, mindenesetre kompetens ember, de ha megnézzük ennek a kérdésnek a hátterét, ugy az Magyarországra nézve esetleg végzetes csapás lehet. Tudom én, hogy van bizonyos latitüd engedve, hogy a nehéz munkát végző ember többet kapjon. Azonban legyen szives, t. minister ur, menjen el egyszer akár velem, akár nélkülem egy helyre, ahol 10 muszka munkás dolgozik és látni fogja, hogy mennyi kenyeret fogyaszt az naponta. A tót még többet fogyaszt, mert a magyar még szalonnát is eszik, de a tót munkás majdnem kizárólag kenyéren él. Világos, hogy a fővárosban élő család, a mely megkapja a maga csirkéjét és tojását és más ételét, talán beéri 300 grammal, de azt hiszem, hogy ez nem elég annak az embernek, akinek bölcsője a szántóföldön egy hintabölcső volt, amelyet a szellő dajkált és akinek az anyja, a teremtés legszebb gyöngye, napsugárral festette az arczát. Ezt az embert nem lehet 300 gramm kenyérrel ellátni. Mert, miként áll a kérdés a maga valóságában ? A 300 gramm kenyér lehet része egy reczeptnek, de ahány nemzet, ahány város és ahány egyetem van, annyiféle itt a reczept. Hiszen méltóztatik tudni, hogy Darwin és Cuvier azt vitatta, hogy az ember tulaj donképen növényevő, most azonban Wirchow óta meg van állapítva, hogy ez nem igaz, hogy az ember tulajdonképen omnivores, egy mindennel élő, hússal és növénynyel élő lény, ahány éghajlati eltávolodás van, annyiféle a táplálkozás. Én ismerek körülbelül 50 reczeptet, elmondhatnám, hogy pl. Amerikában és Angliában az ir munkások miként kezeltetnek a táplálkozás kérdésében, azonban mondok egy reczeptet a t. minister urnak. Ez Gautiernek a párisi francziára mért reczeptje, amely megállapítja, hogy 1220 gramm szükséges egy embernek naponként arra, hogy magát tisztességesen táplálja, ebben az 1220 grammos reczeptben 410 gramm a kenyér, — persze átlagban, nem a munkásra alkalmazva — van benne továbbá 260 gramm hus, van benne főzelék, van benne 40 gramm czukor stb. Ha azonban a Nagyalföldön és a Felföldön lakóknak a t. minister ur áz ő reczeptjét szánta, mit gondol, hozzá meri magának képzelni, hogy abban is lesz 260 gramm hus és 40 gramm czukor ? És ha nem, miként akarunk gondoskodni arról a népről, melynek munkaerejét táplálnunk kell, hogy számunkra az ennivalót előteremtse ? (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) A t. minister ur reczeptje tehát a zöld asztal mellett készült olyanvalami, melyet a gyakorlati élet abszolúte nem fedez. Nagyon kérem a t. minister urat, mert különben az ő eljárását nem vagyok képes jóakarattal bírálni, mondja meg, micsoda reczept szerint akar dolgozni ? Én csak akkor tudnám megmondani, hogy helyes-e ez a 400 gramm makszimális kenyéradag vagy nem. Ép a napokban kaptam a Hortobágy tövéből,Szoboszlóról egy érdekes levelet. Nem hoztam magammal, mert féltem, hogy fel fogom egészében olvasni. Egy szegény asszony irta, akinek három fia katona, nagy lelkesedéssel kíséri őket, a három közül az egyik megbetegedett és Königgraetzben fekszik, és az a baja, hogy nem tud neki a jó szive egy fehér czipót vagy egy darab szalonnát küldeni. Azt irja nekem ez az asszony, hogy »mondja meg azt a képviselő ur, hogy nem rántott levestől veri a magyar a muszkát, hanem a magyar czipótól és a szalonnától.« (Ugy van! balfelől.) Az a nóta is, hogy »hosszu kóbász, rövid prédikáczió«, ez is magyar litániából való. (Derültség.) Nagyon kérem a t. minister urat, gondolja meg, hogy ez nemcsak a holnapnak nagy kérdése, hanem a messze jövendőnek egész nagy problémája, amelytől függ, hogy az a generáczió, amely most itt van, jóltápláltassék, hogy méltó lehessen azokra a nagy feladatokra, amelyeket be kell tölteni. (Ugy van! a baloldalon.) Ne teoretizáljunk tehát és ne állapodjunk meg 400 grammos kenyérmakszimumokban ott. ahol fennforog annak a lehetősége, hogy ez a 400 gramm kevés, hanem gondoskodjunk arról, hogy a magyar ember, ha már nem kaphat állati fehérjét, legalább kapjon növényi fehérjét. A statisztika megmondja, hogy mennyi szükséges naponként egy embernek fehérjéből, mennyi szénhydrát kell, mennyi zsir kell, mennyi kell savakból, mennyi vízből. Folytatom a statisztikát és meg keU mondanom, hogy Magyarország a termés tekintetében mennyire van hátrább. Mert ha ezt meg nem állapítanám, nem volnék képes javasolni azt,