Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-627

627. országos ülés 1916 sági világkatalomért folyik, nemcsak azért, mert gazdasági fegyverekkel küzdik, de azért is, mert ellenségeink reménye inkább gazdasági kimerülésünkre, mint katonai vereségünkre irányul, ( Ugy van!) j A háború elején ellenségeink katonai fegyverekkel igyekeztek bennünket leverni, ma inkább gazdasági téren akarnak legyőzni, mint egy óriási erődöt, ostromzár alá akarják venni az együttvéve 120 millió népességű monarchiát és német birodalmat, amely megadja magát, mikor élelmiszerei és hadikészletei kifogytak. Gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam a minap azt mondotta, hogy a béke hajnala akkor fog ránk virradni, a győzelmes béke lehetősége abban a pillanatban fog megnyilni, mikor az entente-hatalmak látni fogják, hogy a gazdasági hadviselés terén sem tudnak legyőzni, mikor nemcsak a harcztén, hanem a gazdasági hadviselésnek is reménytelenségéről és sikertelenségéről meg fognak győződni. ; Ha e jóslat valóra válik, a várva várt győzelmes békétől ma már nem is lehetünk messze. Az entente-hatalmak sajtója ugyan álhireivel még mindig félrevezeti a közönséget, de az ententehatalmak komoly szaksajtójában, komoly gazda sági irodalmában már dereng az a kiábrándulás, bogv gazdasági téren sem fognak bennünket legyőzni tudni, hogy gazdasági számításaikban is ép ugy fognak csalódni, mint katonai számításaikban. (Ugy van!) T. ház ! Erre vonatkozólag néhány adalékkal szolgálok. (Halljuk ! Halljuk !) Egy igen elterjedt angol lapnak, a »Daily Mail«-nek 1916. évre szóló évkönyve van a kezemben, amely a hirdetés szerint 3 millió példányban jelent meg és állítólag minden művelt angol ember íróasztalán van. Ez vezető helyen tanulmányt közöl Németország helyzetéről a háború 15 hónapja után. E tanulmány első része foglalkozik Németország katonai erőkifejtésével és arra az eredményre jut, hogy Németország a háború 15 hónapja után még mindig katonai erőkifejtésének magaslatán áll: »Germany is still on the zenith of its fighting efficiency«. Azután rátér Németország gazdasági hadviselésére és itt arra az eredményre jut, hogy Németország előreláthatólag korlátlanul tudja magát élelmezni, ha nem is bőségesen, ha nem is pazarlóan, de mindenesetre kielégítően. E hit támogatására felhozza elsősorban a német nemzetnek, a német népnek burgonyakenyér-szellemét, »potato-bread-spirit«, amely Lloyd George állítása szerint sokkal nagyobb ellensége a szövetséges hatalmaknak, mint Hindenburg minden stratégiája. De felhozza, t. ház, első helyen Magyarországnak élelmezési lehetőségeit és azt mondja, hogy Magyarország éléskamara, »Hungary is a granary«, amely a németséget feleslegeivel mindig támogatni fogja. E könyv egy másik tanulmánya Anglia pénzügyi kilátásaival foglalkozik a háborúban és összehasonlítja a középponti hatalmakéival. E tanulmányt egy ismert angol képviselő és pénzügyi február 16-án, szerdán. 239 I politikus irta, ki abból a feltevésből indul ki, hogy a háború eltarthat 1916 deczember 31-ig és aki szerint 1914 augusztus 1-től a jelen év végéig Anglia háborús költségeit 3 milliárd font sterlingre, kereken 75 milliárd koronára teszi. Azután áttér a mi pénzügyi hadviselésünkre és megállapítja, hogy a középponti hatalmak egy-egy katonája épen egy harmadába kerül annak, amibe egy-egy entente-katona, nem is szólva a török katonáról, aki a világ legigénytelenebb harczosa. Mindezekből megállapítja, hogy azt az utolsó milliárdot, amelytől Lloyd-George szerint ennek a háborúnak sikere függ, hogy ezt az utolsó milliárdot felhajtani Angliának és az entente-hatalmaknak talán nagyobb gondjába fog kerülni, mint a központi hatalmaknak. Ezeket az idézeteket csak annak bizonyítására hoztam fel. hogy ellenségeinknél a kiábrándulás abból, hogy bennünket kiéheztessenek, már dereng és megelégedéssel konstatálhatom, hogy ennek a háznak egyetlen egy szónoka sem akadt, aki felszólalásával az entente-hatalmak ezen régi illúziójának ujabb tápot adott volna. Ez nem is felelne meg a való helyzetnek ; a tényleges helyzet képe ugyanis az, hogy a központi hatalmak és bennük Magyarország, ma, a háború 19. hónapjában gazdaságilag sokkal erősebbek, sokkal ellenállóképesebbek, mint voltak a háború első hónapjaiban. Rossz időjárás és elemi csapások végzetes összejátszása daczára, nemcsak saját szükségleteinket tudtuk kielégíteni, hanem a szövetséges hatalmaknak is tudtunk felesleges készleteinkből adni és megvan az a megnyugvásunk, hogy Magyarországon, bármeddig tartson a háború, éhínség nem fog kitörni. Hogy viszont drágaság van, az természetes jelenség, kísérőjelensége minden háborúnak és abból származik, hogy a hadsereg fokozott szükségleteivel szemben a megfelelő kínálat a beviteli viszonyok nehézsége és a termelés csökkenése folytán hiányzik. Hogy Magyarországon mint őstermelő országban a drágaság még őstermelési czikkekben is viszonylag nagyobb, mint a külföldön, ennek is megvan a maga könnyen érthető és természetes oka. A túloldal képviselőinek egyike másika ezt az okot egyszerűen a kormányban, vagy a bankokban vagy mind a kettőben találja. Az igen t. kormány felszólalt képviselői ezeket a vádakat sorra megczáfolták. Ami a bankokat illeti, távol áll tőlem, hogy ebbe az áldatlan vitába én is belebocsátkozzam ; utalok arra, amit ebben a tekintetben a ministerelnök ur és a pénzügyrninister mondottak, és csak sajnálom, hogy olyan előkelő és kifogástalan intézeteket, amelyeknek üzleti gesztiójához semmiféle kétség nem férhet, itt alaptalan támadásokban részesítettek. Ami azonban a Magyarországon mutatkozó nagyobb drágaság okait illeti, azokat a következőkben látom : A drágaság legfőbb oka az, hogy talán egyetlenegy hadviselő államban sem emelkedett a, fogyasztás a háború következtében olyan arányI ban, mint épen Magyarországon. A férfiak milliói,