Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-626

230 626. országos ülés 1916 február 15-én, kedden. Ebből az inczidensből kifolyólag magyará­zatot, utasítást czélszerü volna kiadni. A rendeletnek egyik szakasza kimondja, hogy a gabonát ép minőségben kell a Haditermény számára fentartani és a vámmalmoknak nem szabad megőrölniük a vámokat, hanem gabona­minőségükben kell fentartaniok. Kérem, t. ház, ne kívánjunk. attól a molnártól emberfeletti dolgot; nem Ubermensch az; ő őrlésből él és ha ott van az a tisztességes utón odakerült gabona a malmában és közérdekből nem en­gedjük meg felette a szabad rendelkezést, leg­alább engedjük meg, hogy megőrölje. Hiszen a közérdeket ez nem sérti, mert ugy sem fog az gabona minőségében a fogyasztó asztalára ke­rülni, előbb meg kell azt őrölni és akár az a molnár őrli meg, akár elhozzák tőle egy más, valószínűleg nagymalomba, az a közérdekre nézve mindegy. Kérem tehát a t. kormányt, módosítsa ezt a rendelkezést. Állítólag körülbelül 12.000 vámmalmunk van, ezt ellenőrizni legalább 12.000 detektív kellene. Nem hiszem, hogy a kormánynak ennyi álljon rendelkezésre; ha pedig valamit ellenőrizni nem lehet, akkor kár ilyen rendeletet kiadni, mert egy kicsit ugy néz ki a dolog, mintha a közönség el kezdene kételkedni ennek a komoly­ságában és ezen nem lehet csodálkozni. Elmúlt az 1914—15. évi kampány, követ­kezett az uj termés, vígan hangzottak a gazda­sági tudósítók jelentései, a Nádor-utczában 55 millióról beszéltek, a földmivelósügyi minister ur 47 milliót emlegetett. Mi a Dunántúl azt hittük, hogy bizonyosan a Tisza vidékén van a nagy termés, ezek meg azt hitték, hogy a Bánát­ban van a Kánaán. Fájdalom, nem volt sehol, csalódott mindenki. A kormány június 16-án kiadta letiltó rendeletét, a 2077. számút, melyben lefoglalja a gabonát, kimondja, hogy minden termelő visszatarthat saját szükségletére 18 kilót, vásár­lási jogot is kaptak a városok, törvényhatóságok; állítólag a kormány fellépett mint jókedvű adakozó Ausztriával szemben i?, igen-e, nem-e, nem tu­dom ; még a pótkávógyárak is kaptak, volt nagy öröm, mig a kibocsátott csóplési rendelet kö­vetkeztében kitűnt, hogy az eredeti becsléshez kéjiest 26%-kal kevesebb a termés. Elismerem, amit a t. ministerelnök ur mondott, hogy az időjárás az aratástól a cséplésig sokat rontott, mindenesetre 1 — 2%-ot, mert hiszen a minőség rovására ment a legtöbb. Nem is kételkedem a kormány jó szándékában, de gouverner c'est prévoir, nem szabad túlsoká az elhatározással késni. Igazat adok a t. belügyminister urnak abban, hogy ebben a mi közönségünk is hibás nagy mértékben. Még nem eveztünk az állami szocziálizmus nagy vizeiben és máris mindenki, mindent az államtól, a kormánytól várt. Fe­gyelmezettség, pontosság, kötelességérzet igazán nem a mi erényünk. Köztudomású és Magyar­országon nagyon sokan hiszik, talán a nagyobb rész, hogy a törvényt a szomszéd számára csi­nálják és szinte csodálkozik az ember, ha egy­szer rajta is végre akarják hajtani. Ez szomorú, de ha igy van, akkor — egy kicsit furcsán hangzik az ellenzék részéről, — a kormány jár­jon el erélyesen, aki törvényt szeg, legyen az az nagy vagy kis ember, tiporja el, ne kíméljen senkit. A gazdáknak régi vágya, hogy a kormány egy oly hiteleszközt bocsásson rendelkezésükre, mely tavaszszal pénzzel lássa el. Magyarorszá­gon rendesen több a gazdának a földje, mint a pénze és tavaszig elfogy a pénz. A kormány kibocsátotta május közepe táján az u. n. zöld­hitel-rendeletet. Megkésett vele, mert nem május­ban van erre szükség, hanem már márcziusban. De ez a kisebb baj. Hanem nincs tudomásom róla, hogy erre a hitellehetőségre reflektáltak volna a pénzintézetek, hogy nagyon tülekedtek volna a postatakarékpénztárnál, ezt soha gazda igénybe nem vette, én legalább egyet sem lát­tam vagy hallottam eddig. De kijelentem, hogy ez nem a kormány hibája; a bankok, a pénzintézetek jobban jöve­delmezőnek tartották azt, ha áruüzletbe fektetik a tőkét és nem reflektáltak a rendeletben kon­templált l 1 /2°/o-os nyereségre; nekik ez kicsi volt. De kérem a t. kormányt, ne hagyja ezt a dolgot elaludni, a jövőben szervezze idején, kényszerítse a bankokat, hogy ezt meg is tegyék. Ok is tehetnek valamit a mezőgazdaság érde­kében, elég jó üzleteket csináltak a háború ideje alatt. Itt van még a ló-ügy. A katonai szükség­letekre átvett lovakat két czélzattal vitték el. Az egyik az, hogy kiveszik bérbe, a másik az, hogy megveszik. Talán nem volt ügy, amely annyi keserűséget okozott" volna a gazdának, mint épen ez. (Ugy van! balról.) Minden rend­szer nélkül rekviráltak lovat, némely megyében háromszor-négyszer, de ugyanabban a járásban háromszor-négyszer és ugyanannak a megyének a másik járásában vagy a másik megyében egy­általán nem. Mi volt ennek az oka, nem tudom. Talán vannak megyék, melyeknek lótenyésztése fejlettebb, de hogy egyáltalán ne legyen ott ló rekvirálható, azt nem hiszem. Elnök (csenget): Igazán nagyon sajnálom, de kénytelen vagyok a t. képviselő urat figyel­meztetni, hogy a napirend tárgyalására szánt idő épen félórája letelt. Méltóztassék rövidebbre fogni szavait. Matta Árpád: Én kértem a t. ház hozzá­járulását. (Felkiáltások balról: Első beszédje!') Bocsánatot kérek, nem sok van már hátra, mind­járt készen vagyok, méltóztassék egy kis türe­lemmel lenni; kellemetlen, hogy épen engem ér ez most, de nem tehetek róla. (Halljuk! bálról.) Becslőbizottságokat is rendel a rendelet: itt megbecsülik a lovakat, és akik nem értik, nem tudják, hogy a lónak ma mi a forgalmi

Next

/
Thumbnails
Contents