Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.
Ülésnapok - 1910-625
196 625. országos ülés 1916 az egyes adatok helyességét tüzetesen megvizsgálni. Én egyébiránt nem azt mondtam, hogy uj műhelyek építtettek, hanem hogy a műhelyek uj munkagépekkel láttattak el. Ez a dolog veleje. Mert nem az a kérdés, hogy uj műhelyek vannak-e, hanem hogy az uj gépek nagyobb munkateljesitményre képesitik-e a munkást. Azt hiszem egyébként, a t. képviselő ur is igy értette szavait. Elnök: Vitának helye nem lévén, kérdem, méltóztatik-e a választ tudomásul venni ? (Igen !) A ház a választ tudomásul veszi. Következik Nóvák János képviselő ur interpellácziója. Nóvák János : T. ház ! Nem akarom a t. ház türelmét sokáig igénybe venni, de tekintettel a jelenlegi súlyos gazdasági viszonyokra, lehetetlen szóvá nem tennem a hadimunkák ügyét. Ha emlékezetem nem csal, már múltkor beszédemben is kitértem arra a kérdésre, melyre mai interpelláczióm vonatkozik, de a honvédelmi minister ur — nem hiszem, hogy szándékosan, de valószínűleg csupán feledékenységből — nem tért ki akkori válaszában arra, hogy mi fog történni a hadimunkások kicserélése tárgyában. Midőn egy évvel ezelőtt Szabó István t. képviselőtársam ez ügyben interpellált, a t. minister ur kijelentette, hogy amennyiben lehetséges, igyekezni fog, hogy a hadimunkások, kik már régebben mezőgazdasággal foglalkoznak, kicseréltessenek, illetve szabadságoltassanak. Ez lehet, hogy részben megtörtént, de azon a vidéken, ahol ismerem a viszonyokat, e téren egyáltalában nem történt semmi. Pedig ha valamikor szükséges volt felkarolni a mezőgazdaságot, a jelen pillanatban van rá kettőzött szükség. Hiszen már a 43—50 éves korúak hadi szolgáltatásra való behívása is megtörtént. Tehát, ha nem intézkedünk, hogy a mezőgazdaságok, melyek elmaradtak az őszi vetésekkel, részben munkahiány, részben az abnormis időjárás miatt, most tavaszszal ezt a mulasztást pótolják, akkor majd jövőre még többet szócsatározunk a drágaság miatt. Es tartok egy koczkázattól is : ha nem tudunk termelni, a hadvezetőség is csődöt mond, mert egy vitéz hadseregnek szüksége van az őt megillető élelmezésre. Itt van egy vármegye jelentése, ahol az alispán ur évnegyedes jelentésében kiemeli, hogy 14.700 őszszel bevetendő hold föld maradt bevetetlenül. Nem kételkedem benne, sőt bizonj r osra veszem, hogy több vármegye van oly szomorú helyzetben a munkaerő-hiány következtében, s ennélfogva arra kérem a t. honvédelmi minister urat, akinek a nép iránti jóakaratát eddigi eljárásából eléggé ismerem, hogy ha már a harcztérről is engedélyezték a megérdemelt 14 napi szabadságokat, sőt kivételes körülmények által indokolt, bizonytalan időre való felmentések is történtek, legyen kegj^es ezt a kérdést is magáévá tenni és intézkedni az iránt, hogy azok az egyének, akiket 1914 deczember havában és 1915 január havában,, mint a községek által arra a czélra kijelölt egyéneket hadiszolgáltatások czéljából elvittek és akik azóta bruár 12-én, szombaton. nemcsak hosszabb szabadságra, de egyáltalában még pár órára sem jöttek vissza, ugyancsak a községek által felajánlandó más egyénekkel cseréltessenek fel. En, aki a nép között nevelkedtem és ott élek látom, hogy számos nagy gazdasággal, nagy birtokkal rendelkező egyén vitetett el hadimunkák teljesítésére és viszont olyanok, akiknek nincs egyebük házikójuknál és napszámkeresetből élnek, odahaza vannak, még olyan esetben is, midőn az illető családnak több férfitagja van, midőn tehát igazán nem kerülne nagy megerőltetésbe két-három férfi családtag közül egyet nélkülözni. Ez a mostani viszonyok között nemcsak méltányos, hanem gazdasági szempontból szükséges és kötelességszerű intézkedés lenne. Még egy körülményre vagyok bátor a t. honvédelmi minister ur figyelmét felhívni. Engem ugy informáltak, hogy azok a hadimunkások nem a hadsereg részére annyira szükséges beton- vagy másféle munkákkal foglalkoznak, hanem az őszszel pl. egy időben makkot szedtek, azután csalánt szedettek velük, azonkívül szőlőmetszéssel foglalkoztatták őket, továbbá a múlt évben tengerit kapáltak. Hát hogyha ilyen czimen van szükség azokra az emberekre, akkor sokkal több hasznai veszi a köz azon emberek munkásságának, ha idehaza tartják őket az ő gazdaságukban. Mert elismerem ugyan, hogy a mai nehéz időkben a hadviselés rá van szorulva arra, hogy azokat a munkásokat, akiket katonái sorából nem vehet, mert nem nélkülözheti azokat, más egyének közül vegye, de az már mégis furcsa dolog, hogy azok ott a hadműveleti területen mezőgazdaságot űzzenek, mig idehaza a föld bevetetlen marad. Hiszen Pólában például, ahol ilyen hadimunkásokat alkalmaznak, egy-egy holdon 3—4 métermázsa, nálunk ellenben 7—8, sőt jobb esetekben 10 métermázsa terem. Ennélfogva ezt a jobban termő földet kell inkább karban tartani, mint azt, amelynek hozama sokkal kevesebb. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Senkit sem akarok gyanusitani, vádaskodni nem akarok, de az én informáczióim olyanok, hogy ott a tiszt urak azért tartják lehetőleg nagy számban vissza ezeket a hadimunkásokat, hogy ezen a czimen arra hivatkozhassanak, hogy rájuk ott szükség van, mert hiszen ott sok a hadimunkás. Nézetem szerint azoknak a tiszt uraknak egy részét jobb volna a frontra vinni, ahol nagy a tiszthiány. Bizva a t. honvédelmi minister ur jóakaratában és eddig tanusitott jóindulatában, a következőkben vagyok bátor interpellácziómat előterjeszteni: (Olvassa). »Van-e tudomása a t. honvédelmi minister urnak arról, hogy a hadsereg részére 1915. év január havában a községi elöljáróságok által hadimunkásképen kiállított polgárok legnagyobb része önálló mezőgazda és hogy ezek a polgárok a mai napig is ott mint hadimunkások szolgálnak ? S ha van erről tudomása, szándékozik-e a t, honvédelmi minister ur a közös hadügyministerrel egyetértve akként intézkedni, hogy a már egy év óta hadi^ munkát teljesítő egyének, tekintette] a mezőgazda.*