Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-625

188 625. országos ülés 1916 február 12-én, szombaton. A másik dolog az a nagy panama, amelyről szólott. Ugyan, megint nem emlékszik ? Mert tagadólag int. Azt méltóztatott mondani: »sajnos, hogy ilyen panamák is vannak«, t. i. a közjegyzői panama. Ezt a panamát elő kell hoznom. Ez a dolog 16 évvel ezelőtt történt; a jelenlegi törvény akkor nem állott fenn, de ha fenn is állott volna, ahogy én közbenjártam ez ügyben, az nem lett volna inkompatibilis. T. képviselő ur, én nem is jártam közbe, ez egy kis tévedés. Az aktákból meg tudja állapítani, hogy nem. Akkor Rózsahegyen felállítottak egy közjegyzőséget, miért, nem tudom, sejtem, politikai okokból. Nem tudtam ezt előzetesen, nem jártam közbe, csak mikor a dolog megtörtént, akkor szereztem róla tudomást. És itt hivatkozom Angyal József t. képviselő úrra, aki ismeri az illetőt, akiről szó van és tudja, hogy az egy tekintélyes, virágzó ügyvédi irodának volt a tulajdonosa Liptószentmiklóson. Angyal József: Az! Rakovszky István : Miután engem a képviselő ur oroszlánnak nevezett Id, az oroszlán modorában akarok maradni, (Derültség balfelől.) mert én azt tanultam, hogy nem az oroszlán az az állat, amelyik a holtakat sírjukban megbolygatja és nem említek neveket. Egy igen tekintélyes volt tagja a háznak formaliter felhívta az illetőt, hogy pályázzon erre az állásra és ő ennek a felhívásnak eleget tett. A miniszterelnök, aki azon iparkodott, hogy a parlamentben jó viszonyok legyenek, ki akarta őt nevezni ezen érdemes ajánlás következtében, hanem tartott attól, hogy miután én Rózsahegy közelében vagyok, ott a néppárt elnöke voltam és ott erős a néppárt, nem fog-e reszenzussal találkozni ez a kinevezés és azt attól tette függővé, vájjon képes vagyok-e én a katholikusokat ott eziránt megnyugtatni. És én, a nagy antiszemita, kijelentettem a ministernek, hogy először is én azt az urat arra való, tisztességes, becsületes, jóravaló embernek tartom, aki ott ilyennek be is vált és magamra vettem a dolgot, kezeskedtem érte, hogy ott e miatt reszenzus nem lesz. Ez az én panamám. (Nagy zaj a baloldalon.) Ez az én hibám és én csak azt képzelem, hogy a képviselő ur azért hozta ide a dolgot, mert az illetőnek neve : Schlesinger. (Élénk derültség.) Szmrecsányi György: Még most is ugy hívják. (Zaj.) Rakovszky István : Azután a képviselő ur itt az illemtan és a tánczmesterség tanáraként akart szerepebii és énnekem a magasabb, modern Bayard lovagiasságból tartva előadást, nem átallotta egy szegény tanítónőt is belekeverni az ügybe oly módon, hogy ez tág feltevéseknek nyújt teret. Legyen oly szíves nekem megmondani, de ne névvel, hogy ki volt ez ? Mert én nem vagyok olyan büszke mint ön, én sokat viziteltem ministereknél, sokat várakoztam a ministeiek előszobájában, de nem a magam érdekében, hanem sok szerencsétlen, szegény, boldogtalan ember szerencsétlensége és boldogtalansága enyhítése czéljából. (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) Én nem tudom, hogy jártam-e és micsoda tanítónő vagy tanitó érdekében, de egy frappáns esetre emlékezem. Ez egy nagyon derék, 29 év óta szolgáló főtanitó volt, nyolcz fiúnak az apja, kiket becsülettel, tisztességgel felnevelt. Ez a tanitó hozzám fordult, kért, hogy számára egy stipendiumot járjak ki. Kijártam, de legyen nyugodt a t. képviselő ur, én a katholikus Kollonicsalapból jártam ki a lailtuszministeriumban egy 400 koronás stipendiumot és büszke vagyok rá, hogy ennek a derék embernek, a magyar kultúra ezen érdemes munkásának ezt meg tudtam szerezni. De én a tanítónőt sem engedem el a képviselő urnak. (Derültség balfelől.) Idehozom, lássuk, halljuk, miről van szó. Én tudok, t. képviselő ur, egy tanítónőt, akinek érdekében eljártam, kéthárom hónappal ezelőtt, hat év óta először. Én ezt a tanítónőt soha sem láttom, soha sem beszéltem vele, soha sem irtam neki, tőle soha levelet nem kaptam. Ennek a tanítónőnek apja — és az eset jellemző a mostani kormányra — egy köztiszteletben álló férfiú, meglehetős magas állami állásban, két fia a harcztéren küzd, ha jól tudom, az egyik megsebesült, az asszony a háború izgalmai következtében súlyosan fekvő idegbeteg. Ennek a tanítónőnek az apja hozzám, az ellenzékihez, levelet irt, hogy velem találkozni akar, kérdezvén, nem jöhet-e ki hozzám falura. Én, hogy megkönnyítsem a dolgot, elébe mentem a városba. Könyek között beszélt a szomorú viszonyokról, egy dologra kért, nem kinevezésre, mert kinevezett tanítónőről volt szó, hanem arra, hogy mivel a leánya az országnak másik végén működik, eszközöljem ki, hogy áthelyezzék, ha nem is abba a városba, de legalább annak környékére, hogy az ő beteg feleségének kéznél legyen. Én erre azt feleltem, hogy semmiféle összeköttetésben a minister úrral nem állok, én a minister úrtól nem kértem, nem kérek semmit, én nem segíthetek. Ez a szegény ember könyek között kért ismételten, mire megígértem, hogy nem megyek ugyan a ministerhez, de van nekem a ministeriumban egy jó emberem, ugyan nem abban az osztályban, de azért mégis nagyon humánus férfiú, ahhoz fogok fordulni. Én ennek az urnak, aki az ügyben segédkezett, nagy hálával is tartozom, hozzámentem és azt mondtam, hogy : »tudom, hogy te nem tehetsz ebben semmit, de próbáld meg, hiszen ez egy méltányos kérés«. Pár hétre rá, talán 8—10 nap előtt jött a válasz, mely ridegen elutasító volt. Nem volt szivem ezt annak a szerencsétlen apának megírni, de talán most önnek köszönheti, képviselő ur, hogy az országházban szóba került a dolog és ő megtudta a választ. Hát ez a tanítónő esete.. . (Felkiáltások balfelől : Ez az ö panamája/) Elnök: Kérem képviselő ur, kénytelen vagyok figyelmeztetni, hogy a ház határozata értelmében egy órakor az interpellácziók meghallgatására kell áttérnünk. (Helyeslés a jobboldalon.) Kérem tehát, szíveskedjék beszédét lehetőleg rövidre szabni. (Helyeslés a jobboldalon.)