Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.
Ülésnapok - 1910-625
182 625. országos ülés 1916 február 12-én f szombaton. Ott a kormány megtett mindent a tekintetben is, hogy a nép legszélesebb rétegei, a gyengébb finaneziális eksziszteneziák biztosítva legyenek a hatalmas nagy bankokkal szemben. Behozták a Goldklauselt. A Goldklausel abban állott, hogy felfüggesztették a jelzálogbankoknak azt a jogát, hogy az annuitások törlesztését aranyban követelhessék. Ezeket nem kell aranyban fizetni és ezáltal is meggátolták azt, hogy a Reicksbankból az arany kivonassék. Rámutatok arra, hogy milyen nagy volt a fmancziális szervezet épen annak következtében, hogy a pénzügyi dolgok Németországban nem voltak egyedül egyes nagy bankokban czentralizálva, (ügy van ! balfelől.) hanem nagy részben deczentralizáltattak a takarékpénztárakban, szövetkezeti pénztárakban és — erre szintén rá fogok térni beszédem további folyamán, — ahol nem voltak ilyen szövetkezetek, Darlehens-Casse-kat alapítottak, sőt ezen Darlehens-Cassek számára bizonyos hipotékáknál még az államkincstárt is feljogosították arra, hogy a háború tartama alatt a törvény értelmében jótállást vállalhasson. Ennek a nagy pénzügyi szervezkedésnek egyik legpregnánsabb jele volt az, hogy midőn a pénz szűkebb lett, midőn a háború kitörésének első idejében nem volt elég váltópénz, nem volt elég kis bankó forgalomban, akkor egyes városok összeálltak és a községek kiadták a Nothgeld-et, amelyet röviddel reá egy bank 6,287.740 márka magasságban beváltott. Ez annak a jele, milyen nagy szolidaritás, milyen nagy pénzerő, milyen nagy bizalom létezik ott, ahol a pénz nem egyes hatalmas bankokban van összpontosítva, hanem 'deczentralizálva van. Kiterjedt a kormány figyelme különösen a hiteligények kielégítésére. A moratóriumot mindjárt kezdettől fogva perhorreszkálta, de a jelzáloghitel rendezésére a takarékpénztárak jogait kiterjesztette, a kölosönvétel feltételeit megkönnyítette és a követelhető kamat csak egy negyed százalékkal lehetett magasabb az állami Darlehens-Casse kamatlábánál. Annyit hallunk itt altruizmusról. Tudjuk, hogy duzzadnak a bankok kassza 1 ' a pénztől, olvassuk, hogy a betéti kamatláb mindig leszáll, de hogy ezzel arányban a nagybankok a kikölcsönzött pénz után a kamatlábat leszállították volna, azt nem hallottuk. Egy klasszikus tanura hivatkozom. Itt volt Vázsonyi t. képviselő ur, aki elmondotta, hogy a bankok kivonták magukat az ti. n. hadiadó fizetésének kötelezettsége alól, amire semmi ok nincs ma, amikor a kamat a betétek után szépen leszállt, amikor nincs pénzszükség, hanem pénzbőség van a bankoknál, amikor elkészülhetnek a mérlegek. Nálunk, a bankok, amelyek nagy üzleteket csinálnak, amelyekről azt halljuk folyton, milyen termékenyítő nagy hatásuk van az egész közgazdaságra, amelyekről azt halljuk, hogy milyen nagy jótétemények ők ebben a háborúban, kivonják magukat az alól a kötelezettség alól, hogy ők az óriás jövedelmek után azt az adót, amely az eredeti törvényben reájuk M Í olt róva. meg is fizessék. Ez egyik oka annak, hogy nálunk a nagyközönségben nincs meg az a nagy lelkesedés a bankok iránt, hogy nálunk nem sietnek aranykészleteikkel .. . Gündisch Guidó : Nincsen arany a forgalomban. Hol van az arany ? B. Wladarassy-Beck Gyula: Nincsen forgalomban arany ! (Felkiáltások balfelől: Markbreit!) Gündisch Guidó : Markbreit alkotmánypátri ! Rakovszky István: T. képviselő ur, ez lehetséges, én nem tudom az ellenkezőt bizonyítani, de a képviselő ur se tudja ; hogy nem látjuk, az áll; azt tudjuk, hogy nem látjuk, de hogy nincs-e elrejtve, azt nem tudhatjuk. Ök a városokban a hitel megkönnyítésére szervezték a Kriegs-Kredit-Bankot. Erre nézve Berlin adta a példát, ahol egy 18 millió márkás nagybankot szerveztek, semmi egyébre, csak arra, hogy azokat a szükségleteket, melyek momentán az egyes kisiparosoknál, kereskedőknél, egyeseknél mutatkoztak a pénzhiány folytán, rossz üzleti konjunktúrák következtében, kielégítsék. Ez már valóban altruisztikus intézmény volt, mert a részvényesek számára nem biztosítottak mást és nem volt joguk többet kívánni, mint tőkéjük 4%-át, a többlet hadihátramaradottak segélyezésére és istápolására van fentartva. Nálunk szintén nagy mulasztása a kormánynak, el is ismerte, hogy mikor a szegény földmivesnéptől elszedték az igavonó marháját, lovát, kocsiját, a pénzéhez rém nehezen tudott jutni, (ügy van! balról.) Ugyanez a nehézség mutatkozott Németországban, ahol igazán nagyon czentralizált közigazgatás van. En ezzel nem akarom a mi közigazgatásunkat megróni, mert azt el kell ismernünk, hogy a háború alatt minden ereje megfeszítésével, különösen a magasabb hivatalnokok, megtettek mindent, amit tehettek, és hogy nem volt teljes a siker, ez annak a következménye, hogy sokan bevonultak és hogy valóban garmadaszámra gyártották a rendeleteket, ugy hogy ezek áttanulmányozása valóságos egyetemi tanulmány volt. Németországban Die Discontierung der Anerkentnisse von Civilaushebencommissaren utján eszközölték a lóátvételt. Nagyon érdekes, de nem fárasztom vele a t. házat, hogy müy nehézségek voltak magánjogi téren ezeknek beváltása ügyében is és ezeket is ez a Denkschrift megírja és megírja azt is, hogy miként oldották meg ezeket a nehézségeket. Azután az ingatlanoknak jelzáloghitellel való megterhelését megkönnyítették községi takarékpénztárakkal, jelzálogbankokkal, sőt — ez az érdekes — már jelzáloggal megterhelt birtokok ujabb megterhelésére is adtak módot: a berlini Kiiegsbelehnungsstelle für nachstehende Hypoteken, — ezt az intézményt alapították erre. A kormánynak a gondoskodása tehát még ilyenekre is kiterjedt. De azzal is foglalkozott a kormány, hogy a kisiparosok részére hitelnyújtás czéljából szövetkezeteket szervezett: Zur Organisierung für den gewerblichen Mittelstand, Errichtung von Ver-