Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-619

619. országos ülés 1916 január 28-án, pénteken. 11 csen kor átozva, itt lehet két millió koronára is büntetőparancsot kibocsátani, tehát nem csekély dolgokról van szó, ámbár gratu'álok ha ezt is csekélységnek méltóztatik tartan'. A jövedéki kihágások majdnem kivéte

1 nélkül, a tulajdonképeni c sempészkedést kivéve, vagyonbüntetéssel büntetendő deliktumok, tehát alapjában véve addig, amig vagyoni büntetéssel büntetnek egy deliktumot s amig nem kerül a sor arra, hogy behajthatatlanság esetén szabadságvesztésre alakítják át a büntetést, jogilag teljesen lehetetlen, az én jogérzésem sze int képtelenség az hogy pénzbüntetéssel vagy birsággal büntetendő cselekmény esetében eljárási szabályokkal szabadságvesztési büntetést lehessen megalapítani. A bűnvádi perrendtartásnak az a része, amelyre analóg'a gyanánt hivatkozik a rendelet, a járásbirósági elárásról szól, kimondja, hogy pénzbüntetéssel büntetendő cselekményekért előzetes letartóztatásnak egyáltalán nincsen helye és még egyébként is nagyon szűken méri ki az előzetes letartóztatást és kimondja, hogy a vizsgálati fogság egyáltalán nem rendelhető el, a 357. §. szerint pedig az előzetes letartóztatás kihágás miatt csak negyvennyolcz óráig, vétség miatt ped'g az Ítélet előtt csak nyolcz napig tarthat. Itten tu aj donképen kihágásszerü dolgokról van szó először, másodszor pedig pénzbüntetéssel büntethető cselekményekről. A rendelet nem tesz megkülönböztetést azok között a jövedéki kihágások között, amelyek szabadságvesztéssel büntetendők és azok között, amelyek pénzbüntetéssel büntetendők. Tulaj donképen a dolog ugy is van, hogy a kincstár számára a pénzbüntetéssel való büntetés a fontos, mert a szabadságvesztési büntetésekből nem él meg a kincstár, az neki semmi hasznot nem ad, ellenkezőleg, az egy ráfizetéses üzlet, hol az önköltség sem kerül ki. A jövedéki kihágásokban csalási elem van, a kincstár megkárosítására irányuló szándék, ugy hogy az tulajdonképen a kincstár ellen irányuló csalásnak egy fajtája, ahol a kincstárnak mint sértettnek tulaj donképen az az érdeke, hogy az ő kára megtérüljön és a bírságpénzekben még megfelelő elégtételhez is jusson. En nem vagyok képes megérteni azt, hogyan lehet azt jogilag konstruálni, hogy ha ezt a deliktumot csak pénzbüntetéssel lehet büntetni, akkor ezért a deliktumért valakit az eljárás során szabadságvesztés büntetéssel lehessen sújtani. Sajnos, nincs az a reményem, hogy az igen t. igazságügyminister urat ebben a kérdésben meggyőzhetem, de ugy látom, hogy a rendelet nagyon szépen méri ki ezeket az előzetes letartóztatásokat, mert a csak pénzbüntetéssel büntethető jövedéki kihágásoknál is kimondja, hogy a letartóztatás tarthat legfeljebb 15 napig. Ne méltóztassék megijedni, hogy csak addig tarthat, mert azután azt mondja, hogy »A bíróság azonban azt fontos okból két izben 15—15 nappal meghosszabbíthatja*. Háromszor 15 az 45. Végül az u. n. üzletszerű jövedéki kihágások elkövetőjével szemben ezt még további 45 nappal megtoldhatja, ugy ho 90 nap lehet az előzetes letartóztatás az olyan esetben, ahol csak pénzbüntetésről van szó. Ez az, amit én határozottan és elvileg kifogásolok mindaddig, amig ezek a deliktumok nem változtatnak át szabadságvesztésbüntetéssel büntethető deliktumokká. Abban a perczben, amikor ebben a csalás elemét felfedezzük és szabadságvesztéssel sújtjuk azt, ki ezt a kihágást elköveti, az jogilag nem képtelenség többé, de jogérzésem szerint előttem lehetetlennek látszik az, hogy valaki, akit ha bűnös, csak pénzbüntetésre lehet elitélni, äz eljárás során esetleg 90 napig előzetes letartóztatásban legyen tartható. A büntetőparancsra vonatkozólag a mélyen t. előadó ur azt mondja, hogy az csekélyebb jelentőségű ügyeknél bevált. Igaza van, csekélyebb jelentőségű ügyeknél bevált, de a 15. §. nem disztingvál, hanem azt mondja (Olvassa) : »A bíróság a vádirat alapján tárgyalás tartása nélkül büntetőparancsot bocsáthat ki a szabadlábon levő terhelt ellen, ha a vád tárgya egyedül pénzbüntetéssel büntetendő kihágás ; szabadságvesztésbüntetéssel büntetendő kihágás esetében pedig, ha csupán pénzbüntetésnek megállapítását tartja indokoltnak és ha a bíróság a vádiratban megjelölt bizonyítékok mérlegelése alapján meg van győződve a vád alaposságáról.* Tehát méltóztatik látni, hogy összegszerűség nélkül és még a szabadságvesztéssel büntetendő cselekményeknél is a kalmazható, amelyek kevésbbé fontosak. De ismétlem, ezek az u. n. csirkefogó deliktumok a jövedéki- kihágások terén, ezek a legalsóbbrendüek, a csempészek által elkövetett deliktumok, hol a kincstárnak semmiféle nagyobb nyereségre kilátása sincs, ahol nagy kár nem is esik az illetőn, aki le lesz tartóztatva, mert az nála az üzleti koczkázathoz tartozik, hogy a letartóztatásra is számit. Itt a fontos jövedéki kihágások azok a nagy pénzügyi érdeket képviselő kihágások, amelyekről többször voltam bátor megemlékezni. Ezek összegszerűségre való tekintet nélkül büntetőjiarancscsal intézhetők el, ha a bíróság elégségesnek tartja a vádiratban megjelölt bizonyítékokat. Bocsánatot kérek, de én veszedelmesnek tartom az ilyen eljárást, ahol amúgy is mindig nyomja a hatóságot bizonyos tekintetben az az érthető érzés, hogy az egy k oldalon a kincstár vagyoni érdeke áll, a másik oldalon egy izolált egyén. Én helytelennek tartom, hogy a bíróság, mielőtt méga vádlott szóhoz juthatott volna,mielőtt a védelemszóhoz juthatott volna, pusztán a vádirat alapján egy reá nézve lelkületi prejudicziumot képező büntetőparancsot bocsásson ki. Ez a büntetőparancs a gyakorlati é'etben, a nagyobb ügyekben egy eljárási akadály szerepét fogja játszani En attól tartok, hogy a biró számára bizonyos elfogultságot teremt, ha az iratokat a másik fenek mmden közreműködése nélkül kapja a kezébe és teljesen egyoldalú álláspont alapján fogalmaz meg egy határozatot és ezért kifogásolom a büntető-. parancs intézményét. "sszefoglalva mindazokat, amiket bátor vol-. "ívK 2*