Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.
Ülésnapok - 1910-604
ŐÖ4. országos ülés 1916 január' 5-én, szerdán. (59 nek és az összes tőzsdéket szabadon irányíthatják, akkor ugy fog az értékpapíroknak és a gabonának az értéke vagy az ára emelkedni vagy esni, ahogy ez a hét ur akarja. Én azt hiszem, Simonyi-Semadam igen t. képviselő ur itt a tévedéseknek hosszú sorozatába esett bele. Kétségtelen tény az, hogy bizonyos hatalom le van téve ezeknek az uraknak a kezébe, (Derültség jobbjdől.) hatalom, amely abból származik, hogy külső reprezentánsai minden vonalon azoknak a nagy gazdasági érdekeknek, amelyeknek vezetése őket illeti. De a t. képviselő urnak az a beállítása, hogy az intézetek élén ők a l'état c'est moi álláspontot képviselik, teljesen téves. Először is az, amit a közgyűlésről, az igazgatóságról és a felügyelő-bizottságról mondott a képviselő ur, csak addig a pillanatig áll, mig azok a, vezetők vezetésükben kifogástalanul és eredmenyesen járnak el. Mihelyt ez megszűnik, nagyon is ott van a közgyűlés, nagyon is ott van az igazgatóság és a felügyelő-bizottság és ott van egy olyan nehéz felelősség, amely megfelel azoknak a vagyoni érdekeknek, amelyeket az illetők képviselnek. (Ugy van ! jobbról.) Azután egyet elfelejt a t. képviselő ur. Arról a három milliárdról olyan beállításban beszélni, amint ő tette, egyáltalában nem lehetséges. Elfelejti t. i. azt, hogy ezeknek az óriási vagyoni érdekeknek — azt hiszem, elmondhatom — 99%-a tulajdonképen adminisztrácziót jelent, vagyonkezelést, amelyhez talán kell inicziativa, kell leleményesség, de amely lényegében mégis csak vagyonkezelés, amelynek megvannak a természetes határai, amelyeket az illetők ép oly kevéssé léphetnek át, mint bárki, aki nagy adminisztráczió élén áll. Majdnem ugyanazzal a joggal mondhatta volna a t. képviselő ur azt, hogy a mindenkori magyar pénzügyminister az egész büdzsé kiadási rovatával, azzal a 2000-et meghaladó millióval minden évben szabadon rendelkezik és saját tetszése szerint jár el. Simonyi-Semadam Sándor: Parlament és büdzsé ! B. Madarassy-Beck Gyula: Ott még közgyűlés és igazgatóság ! Simonyi-Semadam Sándor: Nagy különbség! B. Madarassy-Beck Gyula: Nem; adminisztráczió az egyik és adminisztráczió a másik. Arról nem kívánok beszélni, amit a tőzsdékre nézve mondott, mert azt hiszem, azt a t. képviselő ur is csak tréfának fogja tekinteni, hacsak nem olvasta valami regényben, hogy az értékeket korlátlanul lehet lenyomni és felhajtani; ez olyan hízelgő nyilatkozat a vezető személyek hatalmára nézve, szemben azzal a ténynyel, hogy világpiacz mégis csak van, hogy nem hiszem, hogy nekik ennyire hízelegni akart volna. Nem kívánok a hazafias áldozatkészség momentumába belemenni; nem kívánok arról beszélni, hogy szerény véleményem és tapasztalatom szerint ott, ahol ebben az országban hazafias áldozatkészségről van szó, az intézetek addig a ' határig, amelyet nekik nem altruista voltuk konczedál, mindig elől vannak. Csak azt akarom a képviselő urnak megmondani, hogy az az összehasonlítás, amelyet a nagyszebeni takarékpénztárral szemben tett, igazán nem helytálló és igazán nem is tudom, hogyan hozhatta azt ide. A nagyszebeni takarékpénztár alaptőkéje 10.000 K és ezt a 10.000 K-át befizetett részvényesek — mert az intézet később részvénytársasággá alakult át — lemondtak minden haszonról és a szervezet szerint olyan kamatozásban részesülnek, amely megfelel a betéti kamatnak, azt fölül nem haladhatja. Természetes, hogy ily körülmények között, — ha akar, ha nem — a nagyszebeni takarékpénztárnak a nyeresége felett diszponálnia kell és én biztosithatom a t. képviselő urat, hogy ha arra a néhány százmillióra, amely a nagy intézetek alaptőkéjét képezi Magyarországon, ugyanolyan altruista részvényeseket fog nekünk hozni, mint amilyenek a 10.000 K-ra a szász részvénytulajdonosok, (Derültség.) akkor a jótékonyság terén ezek az intézetek még sokkal bőkezűbbek lesznek, mint a nagyszebeni takarékpénztár. Simonyi-Semadam Sándor: Ugyanazt mondtam, hogy nincsen olyan részvényes. B. Madarassy-Beck Gyula: A konczentráczió kérdésének kapcsán áttérek végre — még mindig Simonyi-Semadam Sándor képviselő urat követve — magára a javaslatra. A t. képviselő ur ugyanis azt mondta, hogy ő, habár maga csinált már száz egynéhány alapszabályt, még sohase látta, hogy egy intézet alapszabályaiban negatívum lett volna, vagyis, hogy ki lett volna rekesztve valamely foglalkozásból és hozzáteszi, hogy az, hogy a verseny kérdése a Pénzintézeti Központ alapszabályaiban korlátoztatott, tisztán a nagybankok kívánságára és csakis a nagybankok privilégizálására történt. Azt hiszem, t. képviselőház, nem lesz felesleges épen e kérdésnek kissé szemébe nézni. Ha valakinek oka és joga lett volna, hogy a Pénzintézeti Központ felállításától saját szubjektív érdekeit féltse, hogy annak felállításával szemben állást foglalj on, azt hiszem, elsősorban a nagybankoknak lett volna erre okuk. Egy ilyen mammuthintézmény fejlődése ki nem számitható; kétségtelen, hogy a tőkében rejlő ekszpanzivitás egy olyan momentum, amely igen nehezen korlátozható akár alapszabályokkal, akár törvényekkel és nagyon nehéz leczölöpözni azokat a határokat, amelyekig ezen intézmény működése terjedhet és ezeken a határokon túl a nagybankokra nézve tényleg életbevágó érdekek kezdődnek. Világos mindenki előtt, hogy magának a Pénzintézeti Központnak felállítása a nagy intézetek erkölcsi és anyagi befolyását a vidéki intézetekre nézve igen lényegesen csökkenthétté. (Igaz ! Ugy van !) Tarthatja ezt valaki közgazdasági szempontból helyesnek — magam sem zárkózom ele felfogástól,— de bizonyos, hogy a nagybankok szubjektív hatalmi érdekeit ez a pont igen élénken érinti. Ami már most a verseny kérdését illeti, én csak
