Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.

Ülésnapok - 1910-603

603. országos ülés 1916 január 4~én, kedden. 37 Csakhogy itt egészen más dologról van szó. A Pénzintézeti Központnak egészen más a hivatása, az a hivatása, hogy hatalmas hitelforrás álljon rendelkezésre, hogy a nemzet gazdasági életének válságos pillanataiban, amikor minden egyéb hitelforrás felmondja a szolgálatot vagy elapad, uj életet vigyen bele az ország gazdasági érverésébe. Szterényi József t. képviselőtársam tegnapi érdekes fejtegetésében rámutatott arra a jelenségre, hogy a háború alatt milyen óriási pénzbőségben élünk. Én teljesen osztozom abban a felfogásában, hogy a háború alatt a Pénzintézeti Központ működésére nagyon kevés tér lesz és hogy a háború alatt a magyar nemzetgazdaság olyan válságos helyzetbe nem fog jutni, amely a Pénzintézeti Központ működésbehozatalát szükségessé tenné. Hiszen tudjuk, hogy óriási tehermentesítés folyik ma az országban, a pénzintézetek visszakapják künnlevőségeiket és ennek következtében ők visszafizetik az általuk igénybe vett hitelt is. Az a csodálatos jelenség van, hogy az Osztrák-Magyar Bank, melynek váltótárczája az 1913-ik év végén csupán Magyarországon a 800 millió koronát meghaladta, ma az egész monarchiában mindössze 200—300 milliós váltótárczával bir. És igy van ez nemcsak az OsztrákMagyar Banknál, hanem természetesen az összes intézeteknél. * A t- pénzügyminister ur erre azt válaszolta, hogy ez is betegség, hogy ez nem akut megbetegedése a gazdasági életnek, hanem krónikus betegség. Lehet ezt betegségnek is nevezni, lehet ez betegsége a magyar mezőgazdaságnak, hogy igavonó állatban, terményben, vetőmagban, gazdasági felszerelésekben szűkölködik, pénzben azonban bővelkedik ; lehet ez betegsége a magyar iparnak, amely nyersanyagokkal nem rendelkezik vagy kisebb mértékben rendelkezik, de sok pénze van ; azonban semmi esetre sem lehet ez betegsége a hitelszervezetnek és a pénzintézeteknek, mert hiszen az intézetek a pénzzel, ezzel az áruval, kereskednek és ha ebből az áruból sok van nekik, ez baj lehet, az igaz, csakhogy ez olyan baj, amelynek megvan az a jó oldala, hogy pénzbőség miatt még egyetlenegy intézet sem bukott meg. (ügy van! Tetszés.) Ezért én azt hiszem, hogy nemcsak a háború alatt nem lesz nagy pénzszükség, de közvetlenül háború után sem kerül a Pénzintézeti Központ igénybevételére egyhamar sor. Sőt ellenkezőleg, én remélem és hiszem, hogy elérjük azt, hogy a mi nagy katonai sikereink ellenértéke czimén ellenségeinktől megfelelő hadisarczot is kapunk és a pénzbőség még sokkal nagyobb mértékben fog bekövetkezni. Erre az eshetőségre már történeti példák is állanak rendelkezésünkre. A legdicsőségesebben befejezett háború, amelyről az újkor története tud, a német-franczia háború, amelyben Németország nemcsak leverte ellenfelét, hanem óriási hadisarczot is kapott. A franczia hadisarcz milliárdjai megtermékenyítették Németország közgazdaságát, óriási lendületet okoztak Németországban, de egyszersmind felidézték a legsúlyosabb hitelválságot, amely a válságok történetében ismeretes és amely 1873-ban a berlini, majd a bécsi krachban, 1875-ben pedig az általános gazdasági válságban jutott kifejezésre. Látjuk tehát, hogjr még ilyen esetekben is mennyire fontos az előre való gondoskodás. Franczia irók máig vitatják azt a tételt, hogy a franczia ötmilliárdos hadisarcz sokkal nagyobb kárt okozott Németország közgazdaságának, mint a milyen megterhelést jelentett Francziaországra nézve. De én nem akarok vitatkozni ezzel a franczia állásponttal és csak azt kívánom, hogy a franczia irók a mostani háború után is elmélkedjenek arról, hogy milyen káros lesz reánk nézve a hadisarcz és milyen előnyös rájuk nézve. (Tetszés.) De ha kívánom, hogy ez igy legyen, akkor kívánnom kell ezen baj ellenszerét is, melyet olyan intézményben látok, mely a háború után okvetlenül bekövetkező nagy hitelválság esetén az országnak készen rendelkezésére álljon. És minthogy a Pénzintézeti Központban én ezt a biztonsági szelepet látom, a javaslatot ebből a negyedik szempontból hitelforrási szempontból is, örömmel üdvözlöm. (Helyeslés jobbfelől.) T. ház! Most nem marad egyéb hátra, mint hogy összegezzem a már elmondottakat. Négy szempontból vizsgáltam a törvényjavaslatot és volt szerencsém kimutatni, — legalább hiszem, — hogy a javaslat igenis megvalósítja a pénzintézeti reformot abban a terjedelemben, amelyben azt ma megvalósítani kell és lehet. Azt hiszem, sikerült kimutatnom, hogy a pénzintézeti autonómiának semmiféle veszélyeztetését a javaslat nem tartalmazza ; azt hiszem, sikerült rámutatnom arra a helyre, amelyet el fog foglalni ez az uj intézmény a magyar nemzeti hitelszervezet kiépítésében és ha helyesen rámutattam e javaslat hitelforrási jelentőségére is, akkor nem zárkózhatom el az elől, hogy a javaslatot örömmel üdvözöljem és azt elfogadjam. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra ki következik ? Vermes Zoltán jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. képviselőház! Legyen szabad mindjárt beszédein elején kijelentenem, hogy én főleg egy kérdéssel, a jíénzintézeti tisztviselők kötelező nyugdíj biztosításának kérdésével óhajtok foglalkozni. (Halljuk/) Azonban a dolog természeténél fogva is kötelességein, hogy megjegyzéseket tegyek a javaslatra magára is, a parlamenti illem pedig egyenesen megköveteli, hogy előttem szólt t. képviselőtársam beszédéhez is néhány megjegyzést fűzzek. Hantos Elemér t. képviselőtársain az ő különben alapos és szakszerű beszédében idehozta Fáy András szellemét. Azt hiszem, ez az idehozatal ezekben az időkben épenséggel nem aktuális. Fáy András amellett, hogy a Pesti Hazai Első Takarékpénztár igazgatója volt, meseíró is volt és csodálatos módon mesét irt a takarékpénztárakról, mert nemcsak A Bélteky-házról irt regényt,