Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.

Ülésnapok - 1910-602

G()2. országos ülés 19: és Hogy az intézetnek ez a joga esetleg nem használtatik olyan pártatlanul és részrehajlatlanul, amint az ilyen jogot kezelni kell. T. ház ! Az ellenzék kezdettől fogva azon az állásponton volt, — hiszen ez világosan meg is állapíttatott és közöltetett — hogy a javaslat azon részét, amely a háború által okozott rázkódtatások helyrehozatalával, illetőleg az ebből származó bajok gyógyításával foglalkozik, azt mi elfogadjuk. Arról, — mellékes, hogy kisebb vagy nagyobb összeggel, de elvileg mindenesetre helyes gondoskodni — ami erre vonatkozik és az előrelátás, az erre való törekvés mindenesetre elismerésre méltó. Ebben a tekintetben, mondom, nem akartunk nehézségeket támasztani; helyesnek tartjuk, kívánatosnak tartjuk, de elválasztottuk ezt a többi részektől. A többi részek azonban nem olyanok, amelyek a mi követelményeinket kielégítenék; azok nem is olyan sürgősek. Nem akarok arra súlyt fektetni, hogy évtizedek óta vajúdnak, húzódnak és még várhatnánk, amig e kérdések helyesen és teljes mértékben meg lesznek oldhatók. Nem erre hivatkozom, de arra, hogy a mai idők nem alkalmasak a hitelszervezetre vonatkozó kérdés megoldására. Egyébként azok a tények, amelyeket az utolsó hónapokban konstatáltunk és amelyekre a t. előadó ur is hivatkozott, mindenesetre azt mutatják, hogy ma nagyobb baj, egyáltalán baj a pénzintézetek terén nincs. Természetesen segítenek bizonyos körülmények, intézkedések, mint pl. a moratórium, ámbár ezek nagyrésze a feloldó rendelet által megszűnt; de vannak, mint j ól tudjuk, oly érdekkörök, oly érdekcsoportok, termelési ágak, melyek helyzete igen kedvezőtlen, ahol tehát a segítség jogosult. (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el.) Sőt lehet, hogy nem is fognak azok a veszélyek bekövetkezni, semmiesetre nem olyan mértékben, mint ahogy attól a t. pénzügyminister ur fél. Mert én legalább ugy vettem észre és hallottam közvetlen közlésekből is, hogy a pénzintézetek, természetesen a tisztességes és jobb intézetekről van szó, maguk is előkészülnek a békére, tudván, hogy nehézségekkel, nehezebb feladatokkal kell majd megküzdeniök; várják ők is a békét és történik gondoskodás az ő részükről is. A t. pénzügyminister ur is egyik legutóbbi beszédében emiitette, hogy nem szabad jósolni, nem lehet jósolni. Ez is jóslás, hogy miként alakul majd a helyzet. De bizonyos, hogy vannak moz zanatok, amelyek szerint sok pénz, amely most elrejtőzik, maid napfényre kerül és ennek következtében a hiány, amely most mutatkozik, a béke bekövetkeztében nem is lesz olyan nagy, mint ahogy sejtik azok, akik ezzel a Pénzintézeti Központtal segíteni akarnak a majdani helyzeten. Ami a javaslatra vonatkozólag még mint aggály jelentkezik, az a körülmény, hogy igenis KÉPVH. NAPLÓ 1910 — 1915. XXVIII, KÖTET. január 3-án, hétfőn. 17 szükséges, nagyon szükséges, hogy a kormány foglalkozzék — nevezzük igy — a regeneráczió feladatával, mindazokkal a kérdésekkel és problémákkal, amelyek a béke időpontjában elő fognak állani. Ezeket részletezni nem akarom, hiszen egyike-másika itt már érintetett. Csak kezelhető tételben akarom mintegy összefoglalni. (Halljuk! Halljuk!) Az kétséget nem szenved, hogy a regenerácziónak egyik fő feladata lesz, hogy Magyarország, amelynek milliárdokra menő nagy mobilis értékei elpusztultak, e téren is segítséget, javulást, gyógyulást találjon. Erre nézve fontosak az őserők : a föld és a munka. (Igaz ! Ugy van! a bál- és a szélsőbaloldalon.) E téren kell a pénzügyministernek lehetőleg konczepcziókat a ház elé terjeszteni, amelyek biztosítanak minket, hogy a kormány foglalkozik ezzel a feladattal és megtalálja a kellő megoldást. Nem fogadom el azt, amit a pénzügyminister ur az egyik felszólalásra mondott, hogy a konczepcziók pénzbe kerülnek. Az bizonyos, hogy pénzbe kerülnek, de hoznak is pénzt. (Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) Oly konczepcziókkal tessék idejönni, amelyek egyúttal pénzt, gazdagságot teremtenek, amelyek megtermékenyítik az őserőt, a munkát és földet, azt, ami nekünk megmarad a háború után is. A többiből, hogy mi marad, ugy sem tudja senki. E tekintetben azonban bizonyos kételyt vagyok kénytelen táplálni, mert a t. pénzügyminister ur és a kormány épen csak e javaslattal állt elő, amelyet — fájdalom — az ellenzék bizonyos aggálylyal fogad, mert bizonyos pártpolitikai izét érzi. Mert ha nem is az a czélja a pénzintézetnek, — hiszen szomorú volna, ha ez lenne a czélja, — amint a t. előadó ur is ezt tagadta, de ily czélra fel lehet használni. Mondom, hiányzik az a szerves konczepczió, amelytől a t. pénzügyminister ur régibb beszédében irtózott, pedig bátor vagyok a pénzügyminister urnak azt ajánlani, sőt bátorítom, hogy ne féljen a konczepczióktól, mert ismétlem : a konczepcziók pénzt is hoznak és gazdasági téren kell oly konczepcziókat létesíteni, amelyek termékenyítik erőinket. Azután bátor vagyok még egy körülményt említeni. (Halljuk/ Halljuk/) Akik engem ismernek, tudják, hogy nem vagyok könnyelmű ember, (Igaz ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amit mondok, annak komoly alapja van. Én azt mondom, hogy valamit a katonáktól, a hadvezetőségtől is tanulhatunk, azt t. i., hogy bizonyos czélokra pénznek lennie kell; nem szabad azt mondani, hogy kulturális czélokra, nem tudom, egy tanszékre, egy rajziskolára, vagy egy második műegyetemre, vagy a régen s mondhatom : szégyenünkre vajúdó mezőgazdasági egyetemre nincs pénz. Ennek a társadalomnak részére minden téren, ipari és mezőgazdasági téren vezéreket kell állítanunk. Hiszen minden országnak, Németországnak, Ausztriának, Francziaországnak van mezőgazdasági egyeteme, pedig ott a mezőgazdaság nem játszik oly szerepet, mint nálunk, nekünk pedig nincs 3