Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.
Ülésnapok - 1910-602
602. országos ülés 1916 január 3-án, hétfőn. 15 Itten látom én a feladatnak nem világos formulázását, miután az van mondva, hogy »nehéz időkben is«, tehát rendes időkben is, vagyis akkor mégis a rendes időkben is a hitelügyletekkel foglalkoznia kell. Erre utal az a körülmény is, hogy a t. ministerelnök ur felszólalásában azt emiitette, hogy hiszen ez nem 125 millió, hanem sokkal több lesz, mert hiszen az intézetnek ennek alapján fognak összegek rendelkezésére állani. Tehát ebből az következik, hogy az intézet passziv üzletekkel is foglalkozni fog és hogy rendes időkben is lesznek hitelügyletei. Azzal a kérdéssel nem is akarok foglalkozni, hogy az a konczepczió, hogy rendes időkben ezek az összegek külföldön helyeztessenek el, — ez most úgyis némileg módosítva is van. Ugyan nem tartom teljesen kizártnak, hogy a kormány talán devizák, vagy egyéb értékek megszerzése által helyes utón folytathatja tevékenységét a hitelszükséglet tekintetében, de én azt hiszem, hogy ebből igen nagy komplikácziók fognak származni és az semmi esetre sem tehet j ó benyomást, ha egy tőkeszegény ország egy olyan tőkét, amelyet épen nehéz időkben bocsátanak rendelkezésére, nem itt a mi embereinknek és a mi szükségleteinknek, hanem a külföldi szükségleteknek kielégítésére fordítja — nem is szólva arról, hogy az még kérdés, vájjon lehet-e ezeket az összegeket mindig haladéktalanul visszakapni. Ebben is mindenesetre nagy nehézségek lesznek, mert ez nemcsak tőlünk függ, hanem az illetőktől is és ha egyszer talán sikerül, másodszor már alig fog sikerülni. ; (Igaz! TJgy van! a haloldalon.) T. ház! Én most egy kérdést akarok még röviden tárgyalni, amely a Pénzintézeti Központ szervezésénél igen nagy figyelembe részesült, t. i. a nagy bankok kérdését. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Nem akarok itt messzire kiterjeszkedni, csak az összefüggést akarom ezzel a kérdéssel megállapítani. A kormány arra az álláspontra helyezkedik, hogy a nagybankokkal másképen fog elbánni, mint a többi intézetekkel. A nagybankoknak nem akar versenyt támasztani. Nem mondom, hogy ez teljesen indokolatlan, de másfelől mégsem tartanám helyesnek, hogy ezt az elvet ilyen ridegen állítsuk fel. Nem pedig azért, mert ha talán az illető nagybankoknak, vagy egyes nagybankoknak ez volt az óhaja, én nem hiszem, hogy itt oly rendkívüli nagy érdekek forognának koczkán. Minden kiváltságot, akár pozitív, akár negatív kiváltság legyen, rendkívüli körülményekkel, rendkívüli nagy érdekekkel kell megindokolni. En nem hiszem, hogy itt olyan rendkívüli nagy I érdekek forognának fenn, mert hiszen tudjuk, hogy az államnak vannak intézetei, amelyek egyik-másik intézettel konkui rálnak, és mégsem korlátozzák működésüket, mint pl. a postatakarékpénztár. Epenséggel nem vagyok kedvezőtlen irányban befolyásolva, vagy elfogulva a nagybankok szerepét illetőleg, de, amint már a tőke konczentrácziójára vonatkozólag említettem, a nagybankok tekintetében bizonyos jelenségeket lehet konstatálni, amelyek mindenesetre megérdemlik a pénzügyi kormányzat figyelmét. Ezen jelenségek közé tartozik elsősorban az, hogy a tett tapasztalatok szerint a nagybankok működése nagyon megnehezítheti a jegybanknak azt a fontos és törvén} r ben rábízott funkczióját, hogy ő elsősorban, különösen a discont politika által, szabályozza különösen a nemeséreznek szivárgását és a váltó-árfolyamokat. A külföldön is konstatálták, hogy a nagybankok működése ezzel nem teljesen egyezik és tudjuk, hogy most Bécsben és nálunk a valuta javítása tekintetében szintén oly intézkedések tétettek, amelyek lehetőleg a jegybank kezébe akarják letenni a rendelkezésre álló külföldi váltókat. Csak azért hozom ezt fel, mert ez igazolja azt az állítást, hogy ebben a tekintetben a nagybankok működése megnehezíti a jegybanknak ezt a fontos szabályozó működését, amelyet tőle törvény alapján követelhetünk. A másik körülmény, amely tekintetbe jön, az, hogy, amint már emiitettem, a nagybankoknál — Riesser az adatokat felhozza — a likviditás kedvezőtlenebbül alakul, mint a többi bankoknál. A harmadik, ami nagyon fontos, az, hogy — amint már érintettem —• a nagybankok bizonyos monopolisztikus irányban haladnak, bizonyos mértékben abszolutisztikus hatalommal rendelkeznek a piaezon és ezzel a termelési érdekek felett. Gyakran creditmobilier természetük annyira kizárólagos, hogy a német bankankéten egy szakértő gúnyosan azt mondta : »Néha banküzlettel is foglalkoznak.* Nem mondom, hogy ezt az abszolutisztikus hatalmat ne lehetne jól is felhasználni, tegyük íel, hogy jól használják fel, lehet azonban azt rosszul is felhasználni. Olyannyira, hogy vannak, akik egyenesen azt a kívánalmat formulázták, hogy ezek a nagy intézetek nem tekinthetők egészen magánintézeteknek, mert az ő működésük közelről érinti az állami és közérdekeket, tehát ott is ép ugy gondoskodni kellene az állami érdeknek valamelyes képviseltetéséről, mint ahogy gondoskodnak arról pl. a jegybanknál, vagy egyéb esetekben. De hát ez a nagybankok működésének a következménye, a természete, hogy mivel ilyen óriási nagy területet foglalnak el és olyan mélyreható tevékenységet folytatnak, ennek következtében működésük — s ez csak dicséretképen mondható — (Ugy van! balfelől.) magasabbrendii, azok bizonyos magasabb színvonalon állanak ; nem lehet azokat egyszerűen nyerészkedő vállalatoknak tekinteni, hanem bizonyos mértékben közfunkeziókat teljesítenek, amelyek közérdeket érintenek és ennek következtében tisztán ilyen korlátolt vagy szűk magángazdasági szempontból nem kezelhetők. Egy további szempont, amelyet a nagybankokra vonatkozólag röviden érinteni akarok, az, — és ezzel rátérek a revízió kérdésére — hogy a nagybankok ma igen erősen foglalkoznak nálunk is, másutt is a betéti üzlettel, amely azelőtt nem
