Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.

Ülésnapok - 1910-602

602. országos ülés 1916 január 3-án, hétfőn. 13 Magyarországon 1850-től egészen 1909-ig összesen 270 hitelintézet szűnt meg, ami az összesnek 15.4%-a, vagy lia évi átlagot vesszük, 60 év alatt, évenként körülbelül, négy szűnt meg. Az utóbbi években azonban a megszűnt intézetek száma sokkal nagyobb. így mig 1906ban 14, 1907-ben 27, 1908-ban 20, 1909-ben 22, 1910-ben 23, 1911-ben 22, 1912-ben 65, 1913-ban 45, vagyis 877 intézet alakult, ezzel szemben megszűnt 238 intézet, ami évi átlagban 29-et tesz. Ezekből látjuk, hogy azzal a ténynyel szemben amely szerint a hitelintézetek száma nálunk egészben véve nagy, jogosult az a törekvés, amely az intézetek számának csökkenését akarja elérni. Itt fel kell emlitenem, hogy a külföldi államokkal való összehasonlításoknál mindig bizonyos óvatosság szükséges, mert ismerni kell részletesen a külföld viszonyait és általában annak egész gazdasági struktúráját. E tekintetben azzal a jelenséggel találkozunk — és azt hiszem, nem tévedek, noha a gyakorlati életnek nem minden részét ismerem is — hogy a magánbankárüzlet nálunk jóformán teljesen megszűnt. (Halljuk! Halljuk!) Tudjuk, hogy Pesten voltak régebben igen nagy magánczégek, mint Malvieux és mások, de ezeket a részvénytársulati rendszer annyira kiszorította, hogy nálunk ma már nem szerepelnek, holott másutt vannak még igen tekintélyes egyéni czégek. Vannak Bécsben is, Berlinben is, ,bár ott is igen gyakran fordul elő, hogy az utódok, akik öröklik a czéget, nem alkalmasak annak vezetésére és legjobbnak találják azt részvénytársasági alapon fentartani. Nálunk az 1909. évi statisztika szerint — mert az 1910. évi statisztikának erre vonatkozó része még nincs feldolgozva — összesen 143, illetve hozzávéve azt a kettőt, amelynek élén nő áll, összesen 145 ilyen magánczég volt. Amerikában, amelylyel gyakran tötérnik összehasonlítás, 4420 magánbankár van. En semmiesetre ^sem akarom ami viszonyainkat Amerika viszonyaival összehasonlítani, de mégis láthatjuk ebből azt, hogy más államokban a magánbankár nem szűnt meg vagy nem halt ki egészen. (Ugy van ! balfdől.) Igen érdekes, hogy épen a német bankankét, amely annyira tartózkodott minden pozitív tétel felállításától, azt mondja, hogy a magánbankárokat nem szabad kiszorítani, nem szabad a magánbankárok megszüntetésére törekedni, amennyiben van annak is jogosultsága. Az amerikai bankok nagy száma azzal függ össze, hogy Amerikában minden nagy letelepedésnél négy intézetet létesítenek. Ezek közül egy az iskola, egy a szerkesztőség, egy a posta és egy a bank. Ennek tulajdonítandó az, hogy Amerikában, ahol szükségét érzik a hitelforgalom megkönnyítésének, ezeknek száma 28.955-re megy fel. Nem tartanám helyesnek ezt népszám alapján összehasonlítani, de ez mindenesetre sokkal nagyobb szám, mint amely a mi viszonyainknak megfelel és kétségtelen, hogy nálunk a fenti számok megítélésénél a területnek gyér lakottságot kell számba venni. A magyar intézetekre vonatkozólag még csak egy említésre méltó dolgot akarok felhozni, t. i. azt, hogy a közérdek javára hozott áldozatok a magyar intézeteknél — igaz, hogy az adatokat csak Erdélyre vonatkozólag tudtam megtalálni — nagyon csekélyek. Itt van egy összehasonlitás, amelyet a brassói Székely Társaság állított össze a gyűjtött adatokból. Ez a jelentősebb intézetekre vonatkozólag arra az eredményre jut, hogy 147 magyar pénzintézet a tiszta nyereségből közczélokra 1.45%-ot fordított, az oláh intézetek 5.23%-ot, a szász intézetek pedig 20.4%-ot. Ezek után áttérek az előttünk fekvő törvényjavaslat vizsgálatára. (Halljuk! Halljuk!) Nézetem szerint kétségtelenül örvendetes jelenség, hogy Magyarország ilyen óriási háború közepette képes azzal az eszmével foglalkozni, hogy egy gazdasági czélra 125 milliót, amely magában véve is nagyon nagy összeg, — de relatíve véve is azt más intézetek dotácziójához hasonlítva — szakítson ki és biztosítson. Mindenesetre örvendetesnek tartom, hogy ez lehetséges és hogy az eszközök is megvannak ennek teljesítésére és az előrelátás is dicséretes. De ha eltekintek ettől és azt a konczepcziót nézem, amely a törvényjavaslatban meg van testesítve, azt mégis erősen kell kifogásolnom, elsősorban azért, mert az intézmény konczepcziója nagyon zavaros. (Halljuk! balfdől.) Nem lehet megállapítani, hogy tulaj donképen mi akar az lenni és ha jól emlékszem, még a kománypadokról is hallottuk, hogy ez nem bank, nem hitelintézet, tehát talán hatósági szerv, amely bizonyos czélok elérésére szolgál, talán klinika, a melyen gyógykezelnek és tanulnak. Arra nézve sem vagyok egészen tisztában, hogy tulaj donképen mi lesz a vállalat rendes ügymenete ? mert ugy hallottuk a t. túloldal részéről is, hogy ennek rendes ügymenete lesz a hitelügy terén. A konczepczió azonban az, hogy ez az intézet hitelügyekkel, főleg a magyar hitelszükségletek kielégítésével nem akar rendesen foglalkozni, mert nem akar versenyt okozni más intézeteknek, tehát ilyesmivel csak kivételesen foglalkozhatik. A nézetek tehát, amelyeket erre nézve hallottunk és olvastunk, igen eltérőek. Az egyik elismeri, hogy autonómintézet, de vannak, akik erősen kétségbevonják, hogy autonómintézet. Mind ennek azután csak az az előnye van, hogy mindenkit ki lehet elégíteni. Aki autonómiát keres, annak azt lehet mondani, hogy autonómintézet, aki állami ingerencziát akar, azt meg lehet ezzel nyugtatni; aki azt akarja, hogy az intézet állandóan működjék, azt is meg lehet nyugtatni ; aki ezt nem szeretné, annak azt lehet mondani, hogy csak kivételes esetekben fog foglalkozni hitelműveletekkel. Mindezek ellenére azonban én azt hiszem, hogy a propoziczió, amelylyel foglalkozunk, nem oldja meg a kérdést. Természetesen nem teszem fel a t. pénzügyminister ur részéről, aki kiváló szakember, hogy ő egy teljesen hibás konczepcziót hoz ide, de tévedhetett ő is vagy az előzményekben, vagy a baj diagnózisában, vagy a jövő projicziálásában, ab-