Képviselőházi napló, 1910. XXVIII. kötet • 1916. január 3–január hó 27.

Ülésnapok - 1910-602

602. országos ülés Í916 január 3-án, hétfőn. 7 tésére használták fel. (Felkiáltások a baloldalon : így is van !) Polónyi Géza: így' lesz ezentúl is! Antal Géza előadó: Az az »ugy is van!«, amely a t. ház ezen oldaláról (A baloldalra mutat.) felhangzik, mutatja, hogy ezek a panaszok tényleg felmerültek. Ezeknek jogosultságát nem vizsgálom, csak megjegyzem, hogy egy egészen altruisztikus alapon működő pénzintézet minden körülmények között sokkal messzebbmenő kedvezményben részesítheti a bajbakerült vidéki intézeteket, mint az olyan intézet, amely részvénytársulati alapon működvén, a maga részvényeseire állandóan tekintettel kénytelen lenni. Ha tehát semmi más indok nem volna, maga ez az egy is elégséges arra, hogy egy ilyen altruisztikus, szövetkezeti alapon létesülő pénzintézet jöjjön létre, amely a baj bakerült vidéki intézeteken segítsen, anélkül, hogy a vidéki érdekeltség kénytelen volna azt a panaszt hangoztatni, hogy ez a segités rájuk nagy anyagi károsodással jár. Már most ha normális viszonyok között szükség volt egy ilyen pénzintézeti központra, természetes, hogy ez a szükség fokozódik most, amikor a háború a gazdasági téren egészen abnormis viszonyokat teremt. A vidéki pénzintézetek igen jelentékeny része kénytelen bizonyos remegéssel gondolni arra az időre, amikor megszűnik a moratórium, amely most a betétek jelentékeny részét az illető pénzintézet részére visszatartja és amikor a megnövekedő hitelszükségleteket kénytelen lesz a betétek elvonása után nagyon megcsappanó tőkéiből kielégíteni. Mert ne ringassuk magunkat illúziókban azért, hogy a lefolyt esztendő második felében a betétek általában mindenütt és igy a vidéki pénzintézeteknél is bizonyos emelkedést mutatnak. Ez csak akkor volna örvendetes, ha az ország gazdasági jóléte normális mederben folyna, ha mindaz, ami hitelt igényel, ki volna elégitve és ennek daczára is szaporodnának betéteink. A betéteknek a mai viszonyok között való szaporodása pusztán csak azt jelenti, hogy a gazdasági élet nem folyik normális mederben, hogy az bizonyos tekintetben meg van bénulva, hogy ezek a betétek ideiglenes elhelyezést keresnek a pénzintézeteknél, de várva várják azt a pillanatot, amikor a béke helyreálltával az ország gazdasági élete uj fellendülésnek indul és amikor a betétek sokkal fruktifikál óbban, sokkal jobban helyezhetők el a legkülönbözőbb kereskedelmi és ipari vállalkozásokban, (ügy van! jobbról.) Ez természetessé teszi, hogy a háború befejezése után megnövekedett hitelszükséglettel fogunk szembenállani, amelynek nyomasztó voltát még fokozni fogja az a körülmény, hogy a külföldre vagy egyáltalán nem számithatunk, vagy legalább nem számithatunk olyan mértékben, mint eddig. Épen ezért, ha, amint mondom, a normális viszonyok között is szükség volt arra, hogy altruisztikus alapon működő ilyen pénzintézeti központ legyen, amely a vidéki pénzintézeteket támogassa, ez a szükséglet most, a háborús viszonyok következtében, fokozott mértékben érvényesül és épen ez teszi indokolttá, hogy a pénzügyminister ur már a tavaszszal benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amelynek tárgyalásához most elértünk és hogy ennek a törvényjavaslatnak tárgyalásához, daczára a tiszteletreméltó felmerült aggodalmaknak, minden körülmények között ragaszkodik. Felmerül az a kérdés, és nagyon természetesen merül fel, hogyha ennek az intézetnek az első legközvetlenebb czélja az, hogy a háborús viszonyok okozta gazdasági rázkódtatásokat lehetőleg elhárítsa, van-e ennek arra az időre, is létjogosultsága, amikorára a hullámok elsimulnak és a gazdasági élet újra visszanyeri a maga rendes alakját, s amikor a gazdasági élet ilyen rendkivüli támogatásra, mint amilyennek a szükségét háborús időkben minden oldalról elismerik, többé nem szorul ? T. ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Ennek a Pénzintézeti Központnak a czélja, ugy, amint a pénzügyminister ur megkonczipiálta, tényleg nem merül ki abban, hogy a bajba került vidéki pénzintézeteken a háború után segítsen. Továbbmenő czéljai vannak: egész hiteléletünk szervezése, hiteléletünknek egészséges alapokra fektetése. Ezeket a továbbmenő czélokat, amint a pénzügyminister ur ismételten hangoztatta és amint az a törvényjavaslatban és az alapszabályokban is kifejezésre jut, a Pénzintézeti Központ autonóm utón akarja megvalósitani, tehát nem törvényhozási intézkedések ráoktrojálásával, ami a hitelélet továbbfejlődésének esetleg útját vághatná, hanem maguknak az intézeteknek mintegy egységes irányban kialakuló közvéleménye utján, amelyre az államhatalom csak bizonyos irányítást gyakorol, anélkül hogy azt a maga egészében befolyásolná, vagy az intézmény autonóm törekvéseit abszorbeálná. Két irányban volna hivatva a Pénzintézeti Központ a pénzintézeteknek ezt a nagy czélját a jövőben is elősegíteni. Az egyik mondhatnám anyagi, a másik pedig erkölcsi. Az anyagi abban áll, hogy a Pénzintézeti Központ segítségével meg akarja előzni a pénzügyi kormány azokat a nehézségeket, amelyek gazdasági életünkben az utóbbi másfél évtized alatt ismételten mutatkoztak és amelyeket a t. ház minden tagja sokkal jobban ismer, hogysem ezt részletesen kellene fejtegetnem. A pénzvilágban pénzbőség és pénzhiány váltogatják egymást. Vidéki pénzintézeteink pénzbőség esetén részint a fővárosi nagy pénzintézetektől, részint az osztrák pénzintézetektől igen jelentékeny tőkéket kaptak, ugy hogy a tőkéknek ezen rendelkezésükre bocsátása következtében nagyon sokszor nem is egészséges, talán nem is szolid vállalkozásokba bocsátkoztak. Amint azután a pénzhiány előállott, a fővárosi bankok restringálták a hitelt, vagy nem voltak hajlandók emelni a hitelt az addig elvezettnél magasabb fokra, az osztrák pénzintézetek pedig a legtöbb esetben mindjárt a pénzszükség legelső szelére visszavonták az itt engedélyezett hiteleket, ugy hogy a vidéki pénzintézetek, amelyek