Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-581

70 581. országos ülés 1915 május 11-én, kedden. elméletek védelmezői vagyunk, hanem tőlünk egész vitéz hadseregünk, amely életét áldozza fel értünk, azt várja, hogy az uzsora, a csalás eUen az ő védelmezői legyünk. (Helyeslés.) T. képviselőház ! A társadalmi béke veszélyez­tetése, a szocziális érzés súlyos megsértése és a hadsereg demoralizálása volna az, hogy ha a csaló hadseregszállítók érdeke akár visszamenőleg is arra birná a t. házat, hogy velük szemben a legcseké­lyebb kíméletet, elnézést, vagy kivételes jóindula­tot tanúsítson. Aljas nyereségvágyból követték el bűneiket és ezért irgalmat és kegyelmet sem a magyar törvényhozásban, sem a magyar társada­lom ítélete előtt nem kaphatnak. T. képviselőház ! Én nem tehetek róla, talán kemény a szó, nem akarok egyénileg érinteni vele senkit sem, de nekem, aki nem vagyok jogász­ember, ép ugy mint a katonaságnak künn a kór­házakban és a táborban, ezek a jogi elmélke­dések és elmefuttatások ugy tűnnek fel, mint ahogy igen helyesen jegyzi meg egy t. képviselő­társam, mint jogi papirosbakancs szállítások. (Derültség.) Itt nem papiroselméletre, itt az élet követelményeinek kielégítésére van szükség. Itt arra van szükség, hogy minél gyorsabban segítsünk a bajokon, mert magasabb érdekből, a közérdek szempontjából bármennyire tompítjuk is han­gunkat és adatainkat, csak egy nagyon csekély hányadával rukkolunk elő és annyit szabad mon­dani, hogy erre a törvényre nagyon sürgősen szükség van. Springer Ferencz t. képviselőtársam tegnap felvetett egy eszmét, mikor azt mondta, hogy nemcsak a szállítót kell büntetni, hanem azt is, aki a szállító csábitója, mert akárhányszor fel­hajtok segélyével bírják rá a szállítót ezen üzel­mekre. En magam is osztozom ebben a vélemény­ben, mert azt mondom, hogy tisztességes keres­kedőink akárhányszor panaszkodnak, hogy ők próbáltak egyenes utón szállításokat eszközölni, közbenjárók províziók nélkül azonban nem tudnak elérni sikert. Hogy pl. egy adattal szolgáljak, a monori szö­vetkezet nagyobb mennyiségű borsót offerált a hadsereg részére. Azt a választ kapta, hogy a borsóra nincsen szükség, mert nem szeretik a ka­tonák. Erre ugyanazt a borsót offerálta a német hadsereg részére, amely rögtön lefoglalta. Meg­tudta ezt a mi hadvezetőségünk és azt mondta : most már nekünk is kell. Ekkor már azonban a borsó a szövetkezettől — tehát a termelőtől — egy másik kézbe került és a kormány már ettől vette meg, holott nem akarta a közvetlen szállító­tól annak idején megvenni. Van egy másik példa. Van egy fonógyár Váczon, egy textilgyár, tehát ereszben közvetlen termelő s mint feltétlenül jogosult, ajánlatot tett a hadseregnek hósapkákra vonatkozólag. Ö a közvetlen ajánlkozó nem kapta meg, ellenben megkapta a szállítást Weisz Manfréd, aki sok dolga mellett erre is ráért. (Moz­gás halfelől.) ö azután megrendelte a hósapkákat ugyanabban a gyárban, amelynek közvetlen aján­latát nem fogadták el. Méltóztassanak megengedni, hogy ezeknek a hadseregszállitásoknak egy harmadik vonatko­zását is felhozzam. Ez a hadseregszállitásoknak finanszírozása. Mi itt az országban egynéhány em­bert összefogdostattunk ; a nagyobbik része talán ül, de talán vannak, akik még szabadlábon vannak. Ezek az emberek, üzletileg szólva, visszaélnek a jó­hiszeműséggel, ám azokról, akik a hadseregszálli­tásokból a legtöbb jövedelmet vágták zsebre, akik lehetővé tették olyan embereknek, akiknek nin­csen pénzük, a hadseregszállitást és a hadsereg­szállítás révén a visszaéléseket, azokról, akik a had­seregszállitásokat finanszírozták, ez a törvényjavas­lat egyáltalán meg nem emlékezik és nem sújtja őket a maga erejével. Nekem tudomásom van arról, hogy a mi nagy bankjaink nemcsak szalonnát, zsírt, kukoriczát, gabonát vásároltak és halmoztak össze nagy készletekben, hanem hogy ezenkívül a badseregzsállitásokban is úgyszólván dominálják az egész helyzetet. Egyes bankok 30—40—50 %-os hiteleket adtak hadseregszállitóknak és így bonyo­lították le az üzletet. Itt az egyik letartóztatott posztócsaló üzemét és üzletét egy nagy budapesti bank a következő feltételek mellett finanszírozta : 150.000 K köl­csönt adott 21 napra 4000 K nyereségrészesedés és 7% kamat mellett. En beszédem után a szerződés másolatát, amelyben ez ki van kötve, készséggel bocsátom az igazságügyminister ur rendelkezésére. Kérdem már most nem a jogászt, de a laikus embert, hogy hogyan méltóztatnak azt elbírálni, hogy ha van egy bank, amely egy ilyen üzletből magának a törvényes kamatlábon felül csak egyetlenegy fityinget is kiköt, hívják azt akár províziónak, vagy akárminek, de az üzletből oly részesedése van, amely az üzletnek balsikere esetén is a bank zsebébe guritja a pénzt . . . (Ellen­mondások a középen.) Bocsánat, a szerződésben így van ; nem tudom, jobban méltóztatik-e ismerni ezt a szerződést, amely nálam van, mint én, (Derültség balfelől.) de ebben a szerződésben akkor is biztosítva van a részesedés, ha az üzlet' vala­hol elakad. Az én morális érzésem és felfogásom azt mondja, hogy a hadseregszállitásokon elkövetett visszaéléseknél — ha vannak visszaélések — bün­hődniök kell mindazoknak, akiknek az üzletből anyagi hasznuk volt. Ezt azonban megkívánom erősíteni azzal, hogy én magát a hadseregszállitást és a hadseregszálli­tás finanszírozását tisztességes dolognak tartom, ha az az üzlet tisztességes utón bonyolittatik le. De hogy egy bank uzsorakamatokat kössön ki, hogy piszkos üzletekből nyereményrészesedést és pro­víziót kapjon, ezt menteni nem lehet, hanem kell, hogy az igazság sújtó keze ezt a bankot is utolérje. Mert az a kereskedő — nem akarok senkit se men­teni, nekem teljesen mellékes,kiről van szó, de ilyen esetről is van tudomásom — sokszor moralizálha­tott magában, mikor letartóztatva ül, hogy ő nem is akart üzletet csinálni,hogy felhajtok jöttek hozzá,

Next

/
Thumbnails
Contents