Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-581

581. országos ülés 1915 május ll-én, kedden. úrra bízom, hogy milyen mérvben akarja a házat felvilágosítani a külügyi politikáról. Ajánlom a törvényjavaslatot elfogadásra. (Élénk helyeslés.) Gr. Tisza István ministerelnök; T. ház ! (Halljuk !) Felelősségem teljes tudatában azt a választ kell adnom a képviselő urnak, hogy a mai pillanatot sem kormánynyilatkozatra, sem a külügyi kérdésnek a házban való tárgyalására alkalmasnak nem tartom. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök : T. ház ! Vázsonyi Vilmos képviselő ur egy rosszul értelmezett nyilatkozatát óhajtaná helyesbíteni. Gondolom, méltóztatik az engedélyt megadni. (Helyeslés.) Vázsonyi Vilmos: T. ház! A vita hevében rövid felszólalásom végén olyan kijelentést tettem, amely, nem szeretném, ha akaratlanul is bántódást vágy keserűséget okozna, (Helyeslés.) ezért becsületbeli kötelességemnek tartom, hogy kijelentésemet rektifikáljam, illetve annak értelmét helyreigazítsam. (Helyeslés.) Amidőn én azt mondottam, hogy a honvédelmi ministeriumnak attól az osztályfőnökétől kell megkérdezni az esetleges közbenjárók nevét, aki még szabadlábon van, ezt nem ugy kivántam értelmezni, mintha én a honvédelmi minisztérium, becsületes és minden tiszteletre érdemes tisztikarát akartam volna akár a múltra, akár a jövőre vonatkozólag meggyanúsítani. (Helyeslés.) En mindössze czélozni akartam — talán nagyon rosszul választott kifejezéssel — arra, hogy fájdalom, az egyik osztályvezető ott gyanú alatt lévőnek találtatott, így akarom szavaim értelmét sjjontán helyreigazítani. Én a honvédelmi ministerium többi tisztviselőjét, a honvédelmi ministerium vezetését becsületében érinteni nem kivántam, nem akartam megbántani azokat, akik a háború ideje alatt éjjel-nappal (Igaz ! Ugy van ! a jobb- és a baloldalon.) emberfeletti súlyos munkát végeznek. Ezt méltatlannak tartanám, ép ezért önként sietek szavaim értelmét megmagyarázni. (Helyeslés.) Elnök : Szólásra ki következik ? Mihályi Péter jegyző: Huszár Károly! H USZár Károly (sárvári) : T. ház ! Méltóztassék megengedni, hogy a vitának ilyen előrehaladott stádiumában néhány gondolattal, amelyet nem hallottam eléggé hangsúlyozni a vita folyamán, én is hozzájáruljak e kérdés tisztázásához, illetve reményem szerint híveket szerezzek annak az álláspontnak, amely e javaslat szigorát, különösen annak visszaható erejét minél előbb törvényerőre van hivatya emelni. (Halljuk I balfelőí.) A hadüzenettől kezdve minden magyar embernek egyetlen gondolata volt: miként és hogyan lehet hadseregünket* győzelemre segíteni. Az előttünk fekvő javaslat is ezt a nagy ezélt, ezt a nagy érdeket szolgálja, mert hiszen hadseregünknek képessége, ellenálló ereje csökkentetik azáltal, ha a hadseregszállitások révén a fronton álló csapatainkat kellemetlen meglepetések érik. Már múltkori beszédemben czéloztam és itt bevezetésül ismételten hivatkozni akarok arra a gondolatra, hogy magyar katona soha sem panaszkodik ellenség által ütött seb miatt, ellenben teljesen demoralizálja az a gondolat, hogy életének veszélyeztetett pillanatában, az ellenséggel szemben, sokszor 2—3 napi éhség után, a halál torkában adnak eléje egy konzervdobozt, amelyről azt hiszi, hogy az éhségtől megmenti és homokot talál benne ; 24 fokos időben, pedig papirostalpu czipőt kap és a kárpáti téli hadjáratban csak férczczel megvarrt, ürhangnak sem való posztóból készített ruhát adnak rá. Itt világosan kell látni a dolgot. Nem azért panaszkodunk mi és nem azért tárgyaljuk ezeket a kérdéseket olyan szenvedélylyel és olyan vehemenoziával a ház mindkét oldalán, mert katonáink talán a nélkülözéseket a nagy szent czél érdekében nem szívesen viselik. De itt vannak nélkülözések, Ínségek, itt vannak bajok és katasztrófák, melyeket nem a haza kivan, hanem csak néhány száz üzérnek piszkos önérdeke. Ezektől akarjuk mi hadseregünket megmenteni. Itt van pl. egy visszaélés. Nevek nélkül csak a tényeket akarom egy-két szóval jelezni, hogy lássák, mekkora formát ölt és milyen leleményes az a visszaélés. A szolnoki malomégés után összevásárolta egy ember az elégett gabonát, ezt felvitte északkeleti Magyarországba és abból sütötte a kenyeret ezer és ezer katonának. A katonák százai betegedtek meg ettől. Megindították ellene az eljárást és meg vagyok győződve, hogy meg is fogja kapni a maga büntetését, de az eddigi paragrafusok szerint csak olyan enyhe büntetést kap, amelynél sokkal szigorúbb paragrafus van arra, ha valaki választás alkalmával egy plakátot tép le, választás alkalmával ellentüntetést rendez vagy ha mezőrendőri kihágást követ el. Feltétlen szükség van ezekkel a szállítókkal szemben a törvények szigorítására, mert előfordulnak esetek a szállítások alkalmával, ahol nemcsak azért szenved a katona, mert rossz anyagot szállítanak, hanem megtörténik az is, hogy az egész vasúti szállítmányt, az egész vonatot, ugy amint van, ellopják. Előfordul az is, ami Nyíregyházán a megfigyelő barakkban fordult elő, hogy kiadják az élelmezést egy szatmármegyei úriembernek. Ez tovább adja másodkézbe, onnan härmadkézbe megy. Egy korona negyven fillért fizetett «az állam az első vállalkozónak, de mire az élelem a katonához került, csak 54 és 58 fillérrel dijaztatik az utolsó élelmező. Méltóztassék meggondolni, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok között 58 fillér mellett mit lehet adni. Nem akarok rossz viczczeket csinálni, de micsoda tápláló értéke lehet annak az 58 filléres ellátásnak, amelybe nemcsak az anyag ára, hanem az egész üzletnek rezsije, munkabére, szóval minden bele van kalkulálva, így történik azután meg az, — és erre méltóztassék gondolni, ha majd itt szavaznak — hogy fifuszbetegek savanyukáposztát esznek, mert csak e mellett a gazdálkodás mellett történhetik meg ilyesmi.