Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-580
44 580. országos ülés 1915 május 10-én, hétfőn. az elsőfokú Ítélet volt. Nagyon ismerem és nagyon tisztelem azt a felfcgást, amely a perorvoslatoknál kizárja az úgynevezett »reformatio in peiust«, vagyis nem engedi meg, hogy a felsőbb fok az alsóbb fok Ítéleténél kedvezőtlenebb Ítéletet, tehát súlyosabb minősítést vagy szigorúbb büntetést állapítsanak meg. Ezek az ügyek, t. ház, — és azt hiszem a háznak legalább is túlnyomó többsége vagy minden tagja ebben a nézetben van,— oly természetűek, hogy itt a vádlottaknak ezen kedvezményezése nem állitható előtérbe (Helyeslés.) és azért kijelentem, hogy akár az enyhítés, akár a súlyosbítás végett a felek, tehát a vádlott és a vádló által bejelentett felebbezés, illetőleg semmiségi panasz alapján a Curiának meg fogom adni a jogot, hogy hivatalból a tényállás felderítése végett kiküldhesse a saját bíráját, vagy a kir. tábla székhelyén levő valamely birót, vagy a törvényszéknek a bíráját, szóval mindig azt a birót, aki a Curia megítélése szerint az adott esetben az uj tényállásnak megállapítására leginkább rátermett és azután ezen bíró előtt kontradiktórius eljárás mellett, tehát a felek képviselőinek részvételével lefolytatott bizonyító eljárás eredményeképen módja legyen a Curiának arra, hogy a törvény értelmében megfelelő Ítéletet hozzon, tehát esetleg súlyosabb minősítést és súlyosabb büntetést állapítson meg. (Helyeslés jobbfelöl.) T. ház ! Amint t. barátom, az előadó ur kifejtette volt, e javaslatnak számos részletintézkedésére vonatkozólag ugy a publiczisztikában, mint a t. ellenzék részéről kritikai megjegyzések hangzottak el. Ezeket kötelességemhez képest a javaslat előterjesztése óta tüzetes megfontolás tárgyává tettem és hajlandó vagyok a javaslat egyes kifogásolt szakaszaira vonatkozólag, különösen a 11. §-ra vonatkozólag a t. túloldal részéről kilátásba helyezett módosításokat a kormány részérő] is elfogadásra ajánlani. Ki kell azonban térnem még a 25. §-ra, melyben a visszaható erőről van szó. (Halljuk ! Halljuk !) T. ház, az eredeti javaslat, amint ez ismeretes, a büntetőjogi intézkedésekre vonatkozó visszaható erő iránt nem intézkedett. Azért terjesztettem be ebben a szövegben a javaslatot, mert ha tudom is, hogy ez a tétel nem vitán felüli,ha ismerek is külföldi törvényhozásokat, mint pl. négy igen figyelemreméltó svájczi kantonális törvényt, amelyek a büntetőjogi szigorúbb jogszabályra is visszaható erőt rendelnek el, ha tudom is, hogy ez a kérdés, a tudományban, ma még vitatott (Halljuk! Halljuk!) és a leguiabb irodalomban is vannak kiváló monográfiák, amelyek megengedik a szigorúbb intézkedésekre nézve is a visszaható erőt: mégis kénytelen vagyok nagyon nyomatékosan hangsúlyozni, hogy ugy a törvénykönyveknek túlnyomó része, mint a jogi irodalomnak jóformán legnagyobb tekintélyei azon felfogás mellett álfának, amely ma a mi büntetőtörvénykönyvünknek, az 1878 : V. t.-ozikknek 1. és 2. §-ában nyert kifejezést, t. i. hogy korábbi megtorló jogszabály nélkül nincs büntetendő cselekmény, (Helyeslés balfélől.) másrészről, hogy a különböző, t. i. a cselekmény elkövetésétől számított s az itélethozásig terjedő időben érvényes, különböző törvények közül a legenyhébb törvény alkalmazandó és harmadszor, hogy ennek folytán a súlyosabb későbbi törvénynek nincs visszaható ereje. T. ház ! Ez az elméleti tétel és ezek a törvényhozási jogszabályok a büntetőjognak abból a nagy átalakulásából erednek, amely a XVIII. század végén és a XIX. század ele jég bekövetkezett és amely az egész ujabbkori jogfejlődésnek alapjait lerakta. Erednek abból a nagyon nemes ésnagyon rokonszenves, nagyon humánus és nagyon méltányos felfogásból, amely akkor, a XVIII. század második felében, egészen jogosultan, a »szegény raboknak« és a »szegény vádlottaknak« sorsát óhajtotta kedvezőbbé tenni, amely minden bokorban egy-egy poroszlót látott rejtőzni, aki azt az ártatlan polgárt mindjárt nyakon ragadja és letartóztatja, amely felfogás a kormányhatalmi üldözésektől félt és amely alkotmányjogi biztosítékokat akart adni a vádlottak részére a hatalom túlkapásaival szemben. De legelső sorban és, mondhatnám túlnyomóan erednek ezek abból a humánus felfogásból, hogy még ha a vádlott bűnös is, ha kétségkívül elkövette is a bűncselekményt, akkor is, ha különböző törvények vannak hatályban az ő bűncselekménye és a jogerős Ítélet meghozása között, akkor is a vádlott részére biztosittassék a favor rei, a legkedvezőbb ítélkezés. Nagyon tisztelem, sok irányban a fiatalkoruakra vonatkozó törvénykezés terén magam is szolgáltam azt az ujabb irányt, amelyet emberiesnek, humánusnak mondanak, de ha van a büntetendő cselekményeknek faja, ahol ezt a méltányosságot, ezt az emberies irányt a könyörületességet és elnézést nem tartom igazoltnak, akkor bizonyára azoknak a bűncselekményeknek csoportja az, amelyekről e javaslat rendelkezik, (Helyeslés jobb és balfélől. Ellenmondás balfelöl.) amíg mindnyájan, akik e házban vagyunk, egyetértünk abban, hogy a nagy élethalálharczban, amelyet a magyar nemzet ma viv, valamennyien szívesen adnánk oda mindent, nemcsak ezt a múló életet, de mindazt, ami előttünk még kedves, fiainknak, drága hozzánktartózóinknak életét, mindazt, amiért eddig küzdöttünk, mindazt, amit még a jövőtől remélhetünk, addig ezek az emberek akikről szó van, ezek a megtévelyedett gonosztevők, épen az ellenkezőt teszik, a fordítottját a nagy magyar költő mondásának : nemcsak a maguk süány életét nem merték koczkáztatni, de a maguk pénzes zsákjuknak minden áron való megtöltése drágább volt előttük, mint a haza becsülete. (Igaz ! Ugy van ! Tapsok.) Mióta a javaslatot előterjesztettem, egy pár olyan eset jutott tudomásomra, neveket nem említek, sem közelebbi részleteket, bár nincs okom titkolni, de nem akarok herosztráteszi dicsőséget szerezni azoknak az embereknek, mondom, oly esetek jutottak tudomásomra, amelyek arra