Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

4G4 595. országos ütés 1915 deczember lí-en, szombaton. egy egész csomó olyan kórház van, ahova a magyar lapot be sem eresztik? Egy hang (jobbfélM). Hol van az? Sümegi Vilmos: Majd szolgálok adatokkal! Kern akarok senkinek ártalmára lenni, nem akarok senkit senki kedvéért kiszolgáltatni, de én majd bizonyítékkal szolgálok arra, hogy különösen eüenzéki lapokat egyáltalában nem engednek be. íme a kezemben van, ma kaptam két ilyen bizonyítékot. Az egyikben Bécs város egyik kórházából, amelyben majdnem kizárólag magyar fiuk ápoltatnak, azt irja egy magyar fiu, hogy »ne méltóztassék magyar lapot küldeni, mert hiszen a korház parancsnoksága nem adja ki a magyar fiuknak«. Vagy ime itt van a másik levél; Brünnből egy német ember, papi ember irja. Mellesleg megjegyzem, hogy természetesen az illető lapokat dijtalanul küldik, mert hiszen olyan példátlan áldozatkészséget katonáink és sebesültjeink iránt a legdusgazdagabb mágnások sem tanúsítanak, mint a magyar sajtó. Azt irja az a brünni'ember: »Die hierörtliche MilitärverAvaltung und Platzkommando zu den verbotenen Blättern gehört«, szóval, hogy ez az ellenzéki lap ki van tiltva a katonai kórházi parancsnokság által. Méltóztatnak tudni, hogy a czenzura mennyire óvatos. Hiszen egyetlenegy újság sem irhát olyasvalamit, ami az állameszme ellen irányulna, vagy pl. izgatást tartalmazna Ausztria ellen, hiszen minden lap már a saját jól felfogott érdekében is legjobb meggyőződése ellenére tartózkodik olyasvalamit publikálni, mert hiszen a kormánynak nagyon is módjában áll az ilyen lap életét lehetetlenné tenni. Daczára annak tehát, hogy a czenzura a leggondosabban ügyel arra, hogy egyetlenegy lap se közölhessen ilyesmit, mégis ilyen rendeletet adnak ki! Ezeket különös figyelmébe ajánlom a t. ministerelnök urnak. De ugy látom, még neki sincs elég hatalma, hogy ezekkel szemben megkoczkáztassa az ellentállást, ós hogy megmondja neki azt, hogy a magyart becsülje meg az osztrák is és mindenki ezen a világon. A pénzintézeti központról szóló törvényjavaslat csak legközelebb fog tárgyalás alá kerülni. Nem vagyok e tekintetben szakember, de azt mégis felhozom itt, hogy ilyen háborús világban talán felesleges ilyen czélra 125 milliót áldoznunk. Tudom, hogy 25 millió a veszteségi alap, de ezenfelül még száz milliót áldozni lehetetlen. Méltóztassék csak elgondolni azt, hogy ha ezt az óriási pénzösszeget a pénzügyminister ur jó magyar lelke pl. a telepítési czélra fordítaná, milyen áldásdus volna az! Volt itt már egyszer egy ilyen törvényjavaslat. Sajnos, mihelyt a koalicziós ministerium megszűnt, ezt a törvényjavaslatot mély sajnálatomra sutba dobták. Méltóztassék csak elgondolni, mi lenne az, ha ezt a 125 milliót telepítési czélra fordítanák Erdélyben. Méltóztassék csak elgondolni, hogy Bukovinában, Romániában, Moldovában mennyi jó magyar ember van, nem is szólva Amerikáról. Hiszen az igen t. előadó ur olyan gyönyörűen invitálta őket haza! Valóban szép, poétikus beszéd volt, de nem hiszem, hogy t. barátomnak szép beszéde megindítaná idegenbe vándorolt véreinket, hanem a 125 millió, az már szebb szavallat volna. (Ugy van! Derültség balfelöl.) Méltóztassék elgondolni, hogy ha Amerikában, Moldovában, Bukovinában, Romániában megtudnák földieink, hogy itt 125 millió áll rendelkezésükre, ez milyen hatással volna. Erdélyben már megmutatta a magyar kultúra, a magyar gyáripar, hogy igenis lehet teremteni magyarságot. Igenis megmutatták pl. Petrozsényben és vidékén, hogy az óriási nagy gazdasági előnyök mellett, amelyeket egy ilyen gyárnak telepítése és üzemben tartása jelent, mit jelent ez a magyar nemzeti eszme tekintetében; hogyan terjed ott a kultúra. Mert bizony azok közt az idegen ajkúak között csak igy lehet boldogulni, csak igy lehet a magyar állameszmét ott terjeszteni. Sajnos, nem igen hiszem, hogy az igen tisztelt pénzügyminister ur felhívásomnak eleget fog tenni, ellenben tegnap olvastam a lapokban, hogy igen tisztelt szász nemzetiségű polgártársaink összeültek tanácskozni, mert ők bizony, sajnos, megfogytak ott ós nem tudnak a nemzetiségűekkel megférni és 4 milliócskát máris összeraktak. Ugyancsak olvastam egy ilyen erdélyi szász lapban azt is, hogy számukra Németországban még 60 milliót helyeztek kilátásba, ha oda németajkú lakosokat telepítenek. Ha ilyen összeállásnál, ily összejövetelnél 64 millióról beszélnek a szászok, akkor a nagy magyar nemzeti állam miért ne tehetné meg, hogy a 125 milliót arra fordítsa, hogy minden magyart hazatelejfitsen, hogy legyen egész Erdély magyar, ne legyen többé féltékenykedés s a háborúnak legalább az a haszna legyen, hogy Magyarországon minden kunyhóból, minden palotából csak magyar szó hangozzék. Magyar legyen Magyarország, akkor erős lesz ezer meg ezer esztendőre megvédeni a magyar nemzetet. (Élénk helyeslés és tapsok.) Elnök: Ki a következő szónok? Almásy László jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő : T. képviselőház! A múltnak, a jelennek és a jövőnek legnagyobb kérdései kapcsolódnak össze azon világtörténelmi időkben, amikor a magyar parlament tanácskozik. Most már a magyar képviselőházban illetékes ajkakról elhangzott a jövőre vonatkozó óhaj, ami igen sok rokonérzést váltott ki a közvéleményből. De természetes, hogy bármily békeóhaj szállja meg az embereket, lehetetlen, szerintem, elzárkózni annak megállapítása elől, hogy a háború elkerülhetetlen volt. Aki végigélte azokat az eseményeket, amelyek e háborúban beállottak, aki, mint csekélységem is, több időt töltött Bosznia földjén, az eleven valóságként láthatta azt, hogy Ausztria-Magyarországnak szétdarabolása elő