Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

595. országos ülés 1915 deczember 11-én, szombaton. 455 zetes rendek, kulturmissziót teljesítenek, kiveszik a kolduló szerzeteket, amelyek nagyobb részénél a szerzetek tagjai bozták össze azt a jövedelmet, amely jövedelem csak összetételében szolgálhatott alapul, arra, Hogy jövedelmi adó alá kerüljön. Miért kellett hát viszont a bankokat kihagyni a reparálásból és a bankokra vonatkozólag nem reparálni a javaslat hibáját? Hiszen látjuk, hogy azt az elvet, amelyet a t. pénzügyminister ur felállított, többszörösen áttörték. Nem tudom belátni, miért ne lehetett volna áttörni ott is, ahol annak a legnagyobb lehetősége van meg, ahol a legjobb teherképességü hidak vannak az ilyen terhek átbocsátására, amelyek a pénzügyi egyensúlyhoz vezetnek. T. képviselőház! A pénzügyminister ur tegnapi beszéde bennem igen nagy aggodalmat keltett. Szterényi József t. képviselőtársam felszólalásával szemben a pénzügyminister ur bizonyos fejtegetésekbe bocsátkozott, melyeknek lényege tulajdonképen abban áll, hogy megtudtuk belőle, hogy a pénzügyministeriumnak, sőt mondhatjuk, a kormány legnagyobb részének, amint nem volt kellő konczepcziója a múltra nézve, ugy nincs a jelenre és a jövőre nézve sem. S hogy milyen aprólékosnak tekintik azokat a súlyos kifogásokat, amelyeket Szterényi József t. képviselőtársam a pénzügyministeriummal szemben felhozott, arra nézve csak egy dologra akarok rámutatni, de erre azután nyomatékosan, mert ez igen közelről érinti azokat a fiainkat, akik a csatatereken jólétünkért, hazánkért, boldogságunkért legtöbben harczolnak. Ezzel az egy kérdéssel akarok itt különösen foglalkozni, kapcsolatban azzal a rálaszszal, amit a t. pénzügyminister ur Szterényi József képviselő urnak adott. (Téíeszky János pénzügyminister a terembe lép.) Igen örvendek, hogy a t. pénzügyminister úrhoz épen ebben a pillanatban van szerencsém, amikor ezzel a kérdéssel foglalkozni kívánok. Szterényi József t. képviselőtársam felemiitette, mint egyik kifogást, amit a pénzügyminister ur enyhének talált, én azonban nagyon súlyosnak Ítélek, hogy bizonyos rézbányák nem vétettek művelés alá, olyan rézbányák, amelyek havonkint .14—15 vaggon rezet képesek termelni. Ennek czáfolatát a pénzügyminister ur beszédében nem találom. Van a minister ur beszédében egy rész, ahol azt mondja, hogy ezeket a bányákat nem volt érdemes művelés alá venni, mert az egyik, a balánb anyai termelése évi 4.000 métermázsa volt és az is csak 35°/o-os réz, az almasenyei bányára pedig azt mondja, hogy az 2.000 métermázsán valamivel felül termelt évente, de nélkülözöm annak czáfolatát, hogy amikor ezeket a bányákat tényleg müvelés alá vették, csakugyan elérték-e azt az eredményt, amit Szterényi József t. képviselőtársam állított s ha nem érték el, mennyi az a tényleges eredmény, amelyet a minister ur is beismer ? ISTem olyan egyszerű kérdés és nem olyan enyhe dolog az akkor, mikor a háztartásokból a rezet rekvirálják, mikor a kisgazdák nagy sérelmére, a termelési időszak kezdete előtt, elvette tőlük a pénzügyministerium a kisüstöket. Mert ha csak azt a rezet bányászták volna is ki, amit a pénzügyminister ur is elismer, azt a 4000 és 2000 métermázsát, akkor is meg lehetett volna menteni, legalább is a termelési időre, a gazdák kisüstjeit. Megengedem, hogy ez talán nem egyezik azzal az állásponttal és azzal az irányzattal, melyet a ministeríum a szesztermeléssel szemben követ, amit javaslat is mutat, amelyet a képviselőház nem tárgyalt ugyan le, de amely be volt terjesztve s amelynek tendencziáját megfigyelésem szerint következetesen követik, t. i. hogy lehetőleg a valóságos termelésnek megfelelőleg adóztassanak meg a termelt szeszmennyiségek és ebből a szempontból útjában áll a kormánynak a kisgazdák kisüstje, mert a kisgazdák igy bizonyos előnyt élveztek azáltal, hogy olcsóbban termelhettek szeszt a maguk részére, — mondom, megengedem, hogy ez nem egyezik a ministeríum álláspontjával, de tagadhatatlan, hogy igy azok mellett az óriási terhek mellett, melyek a kisgazdaságokra oly súlyosan nehezednek, legalább valami rekompenzácziója volt a kisgazdának. Már most annak bizonyítására, hogy miként gondolkozik erről a kérdésről a pénzügyministerium egyik tisztviselője, egy pénzügyministeri titkár, idézek pár sort a Pénzügyi Szemléből, melynek egyik számában ezt olvashatjuk (olvassa): »Ezen javaslat már önmagában véve a kincstár bevételeit a pálinkafőzésből kifolyólag mindenesetre jelentékenyen emelte volna, a háború fejleményei azonban és az azzal szükségessé vált rézbeszerzés, a gyümölcs-pálinka főzése terén olyan intézkedést tett szükségessé, amely a problémának a kincstár szempontjából való megoldását a megvalósuláshoz igen közel hozza«. Hát helyes-e ezt a jjroblémát ebből a szempontból kezelni és igy juttatni a megvalósuláshoz? Hiszen az ipari szesz nagymértékben való favorizálása: a nép megfosztása attól, hogy terményeit maga dolgozhassa fel kis üstjén, maga főzhessen pálinkát, igen hátrányos következményekkel járhat, amint mutatja ezt az a legutóbbi szomorú esemény is, amely Mármarosmegyében történt és amelylyel kapcsolatban még ma sem lehet megáJlajűtani, hogy azt a hitvány faszeszt, amely az egész országra nézve gyilkos hatással lehet, honnan szerezték be, hogy az ilyen faszesz utján való mérgezésnek Magyarország népe ki van téve, annak az ipari szesz favorizálása az oka, amely nemcsak az emberek egészségét, de életüket is veszélyezteti. Felvetettem ezt a kérdést, hogy rámutathassak arra, mennyire káros a kisgazdák szempontjából a kisüstök elvétele és általában az ipari szesz nagymérvű favorizálása. Sajnos, hogy