Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

59,1, országos ülés 1915 dei a megélhetést ugy képzelem biztosítani, hogy aki földmiveléssel foglalkozik, bérleteket kap. Az állam által nyújtott évi 72 K, valamint a sebesülési pótlék, amely a legmagasabb összegben 192 K és az 50—100%-ig erőben megcsökkent rokkant 120 K-ja kitesz összesen az én számitásom szerint 374 K-át, ehelyett a 374 K segély helyett biztosítsunk bérleteket azok számára, akik földmiveléssel foglalkoznak és nem lesz szükségük a koldustarisznyára és bár az illető elvesztette testierejét, ami az ember életében a legdrágább kincs, de legalább meg lesz nyugodva, hogy az ő szenvedéséért, egészségének elvesztéseért nincsen arra kárhoztatva, hogy ne legyen tisztességes megélhetési sorsa, hanem oda lesz segítve az állam gondoskodása által, hogy a segély mellett tisztességes gazdaságot folytatva, családjával együtt megélhet, mint tisztességes állampolgár és nem nyomoruságban. Ami az iparososztályt illeti, azt hiszem, a kormány talán gondoskodott is arról, hogy ezeknek támogatása legyen, ha majd a háború harczi zajából hazaszabadulnak a boldog családi életbe. De van még egy harmadik osztály, amely sem ipari, sem mezőgazdasági munkával nem foglalkozik, ennek részére kívánatos lenne, hogy ugy az államnál, mint magán- és szövetségi alkalmazásoknál a hivatalnokok és a hivatalszolgák elsőbbségben legyenek részesítve a kinevezéseknél. Erre vonatkozólag van szerencsém határozati javaslatot benyújtani a t. kormányhoz és a t. házhoz. Ez a következőképen hangzik (Olvassa): »Határozati javaslat. Utasítsa a képviselőház a kormányt, hogy még a háború tartama alatt nyújtson be egy törvényjavaslatot, amely a háborúban küzdő és ott rokkanttá vált katonák részére 1. akik földmiveléssel foglalkoznak, akár vállalat, akár saját kezelés alatt álló nagybirtokokból részükre bérlet biztosittassék; 2. azok az iparosok, akik az államban ipari munkákat végeznek, részesittessenek állami támogatásban ; 3. akik mint hivatalnokok vagy mint hivatali szolgák működtek, ugy az állami, valamint az országban lévő magán- és szövetségi alapon létező vállalkozásoknál ós hivataloknál elsőbbségben legyenek részesitve«. A határozati javaslat elfogadását kérve, az indemnitást nem fogadom el. Elnök: Szólásra ki következik? Szinyei-Merse Félix jegyző: Holló Lajos! Holló Lajos: T. képviselőház! (Halljuk!) Az idő kimértségére való tekintettel én is csupán néhány megjegyzésre kívánok szorítkozni. (Halljuk/) Mindenekelőtt örömömnek adok kifejezést afelett, hogy gróf Károlyi Mihály és gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársaim a béke kérdését a parlamentben szóba hozták. A magyar parlamentnek díszére is válik, hogy a bókehan•gok itt olyan élénk visszhangra találtak. Azóta meggyőződtünk róla, hogy más illetékes helyen, czembcr 11-én, szombaton. -143 a német birodalmi gyűlésen szintén nem találták a kérdést mellőzendőnek, hanem igenis azt megbeszélhetőnek és diskutálhatónak jelentették ki. A czél az, hogy a béke gondolata, nemzetekről nemzetekre átszállva, áthassa a népek millióinak lelkületét és végül azok is, akik talán ma még makacs ellentállással szivükben a béke gondolata ellen vannak, meg legyenek győzve a további véres áldozatok hiábavalóságáról. Azok közül a gondolatok közül, melyek semleges államok és szuverén tényezők részéről felhangzottak a béke propagálása körül, egyre vagyok bátor itt hivatkozni, a római allokuczióra, mely helyesen mutat rá azokra az utakra, melyeket a nemzeteknek követniök kell. A pápa néhány nap előtt elhangzott allokucziója ugyanis a következőket mondja (olvassa): »Késztetve érezzük magunkat ujolag utalni az egyedüli eszközre, amely hamarosan a,z óriási tűzvész megszüntetésére vezet ós amely az egész emberiség által hőn óhajtott békét előkészíti. A hadviselők egyike csak ugy, mint másika különböző pontokban engedjen és némely remélt előnyről lemondjon és mindenikük szívesen tegyen ilyen engedményt, még ha áldozatokba kerül is, nehogy Isten és ember előtt vállalni kelljen a felelősséget a példátlan mészárlás meghosszabbításáért, amely ha soká tart, Európa kultúrájának végét jelen ti«. Büszke önérzettel gondolunk mindannyian magyar emberek azokra a hősi cselekedetekre, amelyeket fiaink a harcztereken véghezvisznek ós amelyekkel a magyar névnek hosszú időre, talán örök időkre fényes hírnevet biztosítanak. De nem zárkózhatunk el a fájdalom azon érzést! elől sem, melyet annyi szeretetnek, annyi reménynek korai porbahullása szivünkben előidéz és ürömmel ragadnánk meg minden alkalmat arra, hogy egy nemzetünkhöz méltó, a hozott áldozatokkal arányban álló és a mai fényes fegyvertényeknek és győzelmeknek megfelelő békét nemzetünk számára mielőbb elérhessünk. (Ugy van! a baloldalon.) Legyen szabad ezzel kapcsolatban csak egy megjegyzést tennem. Amint elszánt elhatározása volt ennek a nemzetnek, hogy utolsó csepp vérével is megvédelmezi ennek az ezer éves országnak területi épségét és integritását, ép olyan elszánt az elhatározása minden olyan támadással vagy csak kísérlettel szemben is, mely talán uj barátok keresése kedvéért külön területi áldozatokra kivánná rábírni az országot. Ilyen kívánság talán fel sem fog merülni, de mi kijelentjük, hogy a nemzet e téren is egységes lesz és Szent István koronájának egyetlenegy részét sem engedi letördelni semmiféle Ígéret kedvéért sem. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ami a vita során felmerült többi kérdéseket illeti, egyik legnagyobb probléma bizonyára nemcsak nálunk, de az egész világon, hogy a 56*