Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-595

430 59.5. országos ülés 1915 deczember ll-én, szombaton. eszünkbe ezt azelőtt rekriminálni, csak most, amikor élelmiszerdrágaság van. Teljesen osztozom Serényi képviselőtársam véleményében, amikor azt mondja, hogy a háborúban a tisztviselőknek és ezek között különösen az állami tisztviselőknek van a legszomorúbb sorsa. Sümegi Vilmos: Nyomorognak! Jaczkó Pál: Igaz az a teória, amit ő felállított és nagyon örülök, hogy ő állapitotta meg, hogy az államnak az a, majdnem azt mondhatnám, csúnya visszaélése — amit ő takarékosságnak mond — kergeti bele a tisztviselőt az adósságba. Már e helyről is többször szóvá tétetett, hogy nem tartjuk az állam magasabb eszméjéből kiindulva elég fair dolognak, hogy egyes tisztviselőket teljesen díjtalanul, fizetés nélkül alkalmaz, még fjedig nem átmenetileg, mondjuk félesztendeig, amig kipróbálja, hanem otthagyja, ottfelejti és ingyen használja munkáját. A tisztviselő ez alatt az idő alatt elvesziti munkakedvét és ami a legfőbb — idézem a Serényi képviselőtársam felszólalásában mondottakat — még a főnöke sem törődik avval, hogy miből, hogyan él, mi biztosítja egzisztencziáját. • Lassan akkora adásságokba keveredik, hogy amikor végre fizetést kapna az államtól, az talán csak a felvett kölcsönök kamatainak fizetésére elég és tengetheti életét abból a minimális összegből, amit a végrehajtási törvény letiltani nem enged. Ezek azok a kérdések, t. ház, amelyek világot vetnek az állami takarékosságra. Méltánytalanságnak tartom, hogy a tisztviselőknek kölcsönöket, segélyeket kvázi alamizsnaképen dobnak oda. Ezzel nem rendezzük a dolgot. A tisztviselő, ha lelkiismeretes, munkás, legalább is ugyanazt követelheti, amit ma már minden munkásnak, minden tiszttartónak, gazdasági alkalmazottnak a törvény, a helyhatósági szabályzatok, a megegyezések stb. biztosítanak, t. i. azt, hogy tisztességgel megélhessen, hogy nyugodtan szentelhesse magát a munkának. Megtörtént pl., hagy a XI. és X. rangosztályba sorozott fővárosi polgári iskolai tanítónőktől megtagadták a 400 korona u. n. kölcsönt, még pedig azon a czimen, mert nekik jogukban lett volna éveken keresztül benn az intézetben élelmezniük magukat, viszonyaik azonban ugy alakultak, hogy férjhez mentek és igy természetesen családjuk körében kívánják elfogyasztani azt a száraz kenyeret, ami nekik a fizetésből jut. Most, amikor segélyről volt szó, a kultuszministerium azzal az indokolással, hogy nekik tulaj donképen természetben van az élelmezésük, megtagadta ennek a kölcsönnek a kiutalását. Ezek, szerintem, igen kicsinyes dolgok. A rendelkezésemre álló idő rövidsége okából erre most részletesebben nem terjeszkedhetem ki, mint eredetileg szándékomban állott; lesz alkalmam visszatérni rá akkor, amikor a tisztviselők segélvezésérol szolo törvényjavaslatot fogjuk tárgyalni. En, t. ház, nem a multat kívánom rekriminálni. nem azzal akarok foglalkozni, hogy a mai gazdasági helyzetért ki felelős, hanem inkább, mint gyakorlati ember, a háború után várható gazdasági helyzetet kívánom megvilágítani. Ezt a feladatomat különösen megkönnyíti az, hogy Szterényi József t. képviselőtársam a tegnapi nap folyamán oly behatóan és oly szakszerüleg tárgyalta ezt a kérdést. Én felszólalásomban csak ennek némi kiegészítésére szorítkozom és csak az ő véleményétől talán némileg eltérő véleményemnek adok kifejezést, ö éles késével sorra bonczolta a gazdasági helyzettel kapcsolatos kérdéseket. A bajok okát — aminek körülbelül magam is a szószólója lennék — a kormány mulasztásaiban találta meg. Ezt a támadást nem tudta visszaverni az igen t. pénzügyminister urnak tegnapi felszólalása sem, bár az a buzgalom, amit ő kifejtett, jobb ügyhöz méltó lett volna. Ebben a dologban csak arra lettem volna bátor kérni a pénzügyminister urat, hogy azt a buzgalmat, tudását és munkaerejét, amelyet itt kifejtett, tartsa fel inkább a jövőre, és igyekezzék a jövőben várható gazdasági bajok elhárításáról már eleve gondoskodni, mert sokkal szomorúbb lesz a háború utáni helyzet, semhogy azzal már eleve is ne kellene foglalkoznunk. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Most nem szabad abba a helyzetbe jutni, amelyben voltunk a háború kitörésekor, hogy t. i, nem voltunk rá elkészülve ; én már most kívánnám a t. kormány preventív intézkedéseit, vagy egalább felvilágosításait ebben a tekintetben, hogy vájjon a háború utáni helyzet szanálása szempontjából a szükséges fedezetekről gondolkodott-e már. Mert most majd nem lehet azt mondani, amit a háború kezdetén mondottunk, hogy a háború váratlanul jött, mivel a béke nem fog váratlanul jönni. Mert akár helyes, akár nem, a békéről kell beszélni, végeredményben békének kell lennie, mert ha a háborúnak volt kezdete, akkor lesz annak vége is. Szóval előbb vagy utóbb a békének be kell következnie, azért tehát előre kell gondoskodnia arról, hogy az bennünket készületlen ne találjon. Elég tehát röviden, hogy ugy mondjam, vastag vonásokban jelezni azt, hogy szükségesnek látom, hogy bizonyos intenzivebb nemzetgazdasági politikát kezdjünk, mert eddigi politikánkkal nem igen fogunk boldogulni. Sajnálom, hogy nem terjeszkedhetem ki részletesen a jövedelmi adóra, amelyről a pénzügyminister ur tegnap azt mondotta, hogy az nem hadi, hanem hadsegélyezési adó. A kérdéssel majd a 7. §-nál fogok részletesebben foglalkozni. Most csak annyit jegyzek meg, hogy ilyen alkotásokkal, mint a jövedelmi adó és azokkal a módozatokkal, amelyekkel ennek az adónak a kivetése történt, nem tudom összeegyeztetni az állam méltóságát.De ez én szerintem a czélt sem szolgálhatja, értve különösen azt a nagy szükségletet, amely a háború után fel fog merülni, mert ez az adó még csak azt a szükségletet sem fedezi, amelyet eddig is fedeznünk kell, amig egy intenzivebb mezőgazdaság kifejlesztésével és mezőgazdasági iparunk és kereskedelmünk fokozásával közgazdaságunkat