Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-594

418 5.9*. országon ülés 19Í5 deczember lú-én, pénteken. amelyet gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam terjesztett be, hogy konstatáltassék a történelem számára annak az áldozatnak perczentuácziója, amelyet a magyar nemzet ebben a világháborúban hozott. Nagyon kérném a ministerelnök urat, aki nagy készséggel és odaadással felkarolta ezt az eszmét, hogy már csak azért is, mert a mi magyar katonáink részint német, részint lengyelországi, részint galicziai és bukovinai csapatok közé vannak beosztva, ezeket az adatokat nemcsak egyedül az ezredekből szerezze be, hanem magukban a községekben és vármegyékben is készíttessék el ez a statisztika, (Helyeslés a baloldalon.) hogy teljesen hű, világos és igazságos képét láthassuk a mi áldozataink nagyságának. Méltóztassék megengedni, t. ház, hogy most néhány rövid szóval áttérjek a kormány működésére a háború alatt. (Halljuk!) A ministerelnök ur maga személyesen, úgyszólván diktátori hatalmat élvezett, ha nem is formailag, de lényegileg, az egész háború alatt. Erre talán szüksége is volt és ebben őt senki sem korlátozta. Azt a fizikai és szellemi munkateljesitményt, amely nélkül ezt az időt senki el nem tölthette és amelyet ő is bizonyosan meghozott a haza oltárán, mindenki csak a legnagyobb elismeréssel nézi. Ellenben, ha magán a munkán kivül annak eredményét nézzük, akkor azt látjuk, hogy bizony nagyon sok késlekedés, nagyon sok mulasztás történt, amelyekből nagyon végzetes és igen káros következmények származtak. Az én szememben nem az a legnagyobb mulasztása a kormánynak, hogy a rekvirálásokkal és makszimálásolikal késlekedett; az én szememben a kormánynak legnagyobb mulasztása az, hogy a legválságosabb időben, amikor megindult a háború, rögtön át nem alakította kabinetjét a nagy idők nagy követelményeihez mérten. Ezt a ministerelnök ur és a kormány elmulasztotta és ennek kárát látja az egész ország, ennek kárát nagyon sokan belátják ma már a túloldalon is. Senkinek egyéni érzékenységét nem akarom bántani és nem akarok ebben a komoly időben olyan térre menni, amelyre máskor talán rá lehet térni, de amelytől ma még nagyon is óvakodni kell; azonban konstatálni kívánom, hogy pl. a földmivelésügyi minister úrról és az ő munkájáról a legutolsó szolgabíró, a legutolsó jegyző, kasznár és parasztember ép ugy gondolkozik, mint az ő elődje, gr. Serényi Béla t. képviselőtársam. T. ház! A kormánynak egy képviselője a drágasági ankéten igen furcsa módon aazal védekezett, hogy hiszen a kormány megpróbált mindent, de nem tudja megcsinálni, mert nincsenek megfelelő tisztviselői. De t. ház, ezzel szemben azt hallom a pénzügyminister úrtól, hogy egy ellenzéki szónokkal szemben teljesen felesleges módon megvédelmezi Magyarország tisztviselői karát. Igazán nem tudom, hogy itt hogyan igazodjék el az ember, de gondolom, hogy nem a tisztviselők hiányán, nem is a tisztviselők kvalitásán, hanem a rendeletek végrehajthatatlanságán, a rendeletek rossz időben történt kibocsátásán és zűrzavaros kuszaságán múlik minden. A mi gazdasági életünkben a múlt évben, 1914-ben és 1915. elején volt, az a fejetlenség, az a zűrzavar, az a valóságos anarchia az élelmipiaczon és forgalomban, az bennünket ma még arra kényszerit, hogy ennek részleteit teljes kíméletlenséggel és kegyetlenséggel itt ne tárjuk fel — eljön majd annak is az ideje —, de ezért senki más felelősséggel nem tartozik, sem a gazdák, sem a bankok, sem a fogyasztók, sem a termelők, hanem egyedül és kizárólag azok, akik teljhatalommal intézkedtek e kérdésben. A háborúban itthon maradottaknak természetesen nélkülözniük kell. Nem lehet- e tekintetben országos panasz. Igaz, vannak kivételek, mert nekem mint ellenzéki embernek, el kell mondanom, hogyha az ember vidékről jön Budapestre és szétnéz Budapest társadalmi életében, és érdeklődik az iránt, hogy tulajdonkéjjen itt e szent, komoly, válságos, kritikus, élet-halált vivő időben miféle társadalmi élet van, azt kell mondania, bizony a fővárosi közönség jelentékeny része ebben az időben lukszusával, könnyelműségével nem viselkedik ugy, ahogy a nemzet méltóságához illik. (Ugy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem akarok általánosítani mert hiszen hála Istennek az egészséges rész, a komoly rész, amely a takarékosság követelményeit e nehéz időben, mint legszentebb kötelességót teljesiti, még többségben van, de látjuk a tekintélyes kisebbséget, amely miatt fáj a szivünk, és akik itt átutaznak a fővárosban, ugy beszélnek erről, mint speczialitásról, amelyet sehol másutt a világon hadviselő államban nem lehet látni. Hisz, sajnos, annyira vagyunk, hogy Budapestnek főkapitánya épen most, ezekben az időkben kénytelen vasseprővel kisöpörni az éjjeli mulatóhelyeket, az éjjeli homályban rejlő patkányokat kell kisöj)örnie e kloakákból. És mi történik? Vezető lapok, a magyar sajtónak főlapjai csinálnak neki nehézséget és az éjjeli szemét és piszok szükségességét hirdetik a purifikálással szemben. Bartos János: És ezt átengedi a czenzura! Huszár Károly (sárvári): Kötelességem itt a képviselőházban ez ellen fölemelni szavamat és ha van a czenzurának munkaköre és szüksége, tessék megczenzurázni ezeket a czikkeket, amelyek a magyar nép jellemével, erkölcsi felfogásával, a nemzet becsületével és tisztességtudásával ellenkeznek, (Igaz! Ugy van! a balés a szélsöbáloldalon.) Nemcsak az áruforgalomban, a gazdasági élet és a drágaság terén volt egy lehetetlen szervezetlenség, rendszertelenség és fejetlenség, hanem bizony az adminisztráczió terén is óriási