Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-594
400 59 ; i. országos ülés 1915 deczember 10-én, pénteken. előterjeszteni. Akkor is csak annyi időre jogosult, amíg a feltétlen szükség kívánja. A háború kezdetén, amikor a kormányt a háború gondjai minden irányban lekötötték, nem is diffikultáltuk ezt, elfogadtuk, hogy hathavi indemnitással méltóztatik jönni. De mikor ebből rendszer képződik, amikor már nem is igazi indemnitási törvényjavaslatról van szó, hanem, mert az indemnitás a törvényhozás egész periódusára terjesztetik ki, a költségvetésnek indemnitással való helyettesítéséről, holott volt elég idő a költségvetés előkészítésére, ez a parlamenti ellenőrzés és budgetjog szempontjából egyáltalában megengedhetlen és szó nélkül, kritika nélkül nem hagyható. (Ugy van! halfelöl.) Különösen nálunk az indemnitás egészen más jellegű, mint más parlamentekben, hiszen nálunk a kormányzat egészének bírálatára egyetlen alkalom a költségvetés. Ebből fejlődött ki az a gyakorlat, hogy a költségvetés elfogadását is, annál inkább az indemnitást és még inkább az ajopropriácziót az ellenzék, legalább a 48-as és függetlenségi párt állandóan bizalmi kérdésnek tekintette; és innen van az, hogy a kormánynak most az indemnitással való folytonos operálása az ellenzék azon pártjait is, akik nem mindig foglalták el ezt az álláspontot, arra késztették, hogy ugyanerre az álláspontra helyezkedjenek az indemnitással szemben, mint a 48-as és függetlenségi párt. Hiszen a többi háborús ország, még az orosz duma is, rendes költségvetést kapott a kormányától. Ha Erancziaország és Anglia, amelyek sokkal súlyosabb helyzetben vannak jelenleg a háború tekintetében, mint hála Istennek, mi, rendes költségvetést kapnak, ha Kémetország kormányzata rendes költségvetéssel lép a német parlament elé.- akkor csakugyan semmi elfogadható indok nincs arra, hogy épen a magyar kormány ne lépjen a magyar parlament elé rendes költségvetéssel. (Ugy van! bal felől.) Ezzel, amint már egy másik kéjiviselőtársam is kifejezte, nehezíti a szavazást is. (Ugy van! balfelöl.) Sulyosbitja azáltal is, hogy mindenféle idegen, ide nem tartozó tárgyakat foglalnak bele az indemnitás keretébe. Hiszen az ellenzéken többen vannak, akik egyet-mást elfogadnának az indemnitási javaslatból, sőt az egész ellenzék is hajlandó némely dolgokat elfogadni, igy pl. általánosságban, elvileg ilyennek tartom a hadisegélyre szolgáló jövedelmi adó kérdését. Azonban épen.azért, mert bizalmi kérdésnek tekintjük, kénytelenek vagyunk általánosságban az egész javaslatot elvetni. Tehát már ebből a szempontból is helytelen ez a rendszer. A különböző tárgyaknak ez a bekapcsolása azzal a hátránynyal is jár, hogyha az összes fontos kérdéseket, amelyeket ez az indemnitási törvény felölel, megbeszélnénk, lehetetlenné válnék a figyelemnek az a konczentrácziója, amely pedig egyes ilyen fontos kérdéseknél elengedhetetlen. Ha ennek az intézkedésnek nem az a tendencziája, hogy az ellenzék elzárassék az alapos, beható bírálat elől — mert ezt a bekapcsolást még lehetett menteni akkor, amikor az indemnitási javaslat tárgyalása nem volt ilyen szűk időbeli korlátok közé szorítva — mondom, ha nem ez a tendenczia, akkor mindenesetre külön törvényjavaslatban kellett volna előterjeszteni ezeket a fontos kérdéseket és egyedül az indemnitásról lett volna szabad javaslatot beadni. Azok a preczedensek, amelyekre a t. ministerelnök ur és ma a pénzügyminister ur is hivatkozott, olyan időkből valók, amikor még a vita nem volt igy korlátozva. En pl. az állami alkalmazottak segélyezésére vonatkozólag elismerem, hogy ezt a kérdést, ha ez a korlátozás nem állana fenn, szintén be lehetett volna vonni az indemnitás keretébe, bár helyesebbnek tartom, ezt is külön javaslatba foglalni. Azonban azon körülmény, hogy a ministerelnök ur előzékenységből éj)en ezt és csak ezt kapcsolta ki, amely még aránylag a többi között a legszorosabb összefüggésben áll az indemnitással, azt a furcsa benyomást keltette máris — e részben hallottunk már aggodalmas nyilatkozatokat — mintha ez azt jelentené, hogy ennek folytán a tisztviselők segélyezése késedelmet fog szenvedni, amiért az ódiumot az ellenzékre akarják hárítani. (Ugy van! balfelöl.) Ez ellen már eleve is tiltakoznom kell, mert ha a ministerelnök urnak nem ez volt a szándéka — nem is tételezem fel róla, hogy ezt akarta volna —, akkor a bajon könnyen segíthetünk és kívánjuk is, hogy ugy történjék, hogy az indemnitási javaslat letárgyalása után első tárgyként az állami alkalmazottak segélyezéséről szóló javaslat tűzessék napirendre. A mi részünkről ez elé semmi akadályt nem gördítünk, sőt azt hiszem, az egész ellenzék részéről kifejezésre juttathatom azt a kívánságot, hogy majd igy állapíttassák meg a napirend. (Élénk helyeslés balfelnl.) Ezek után válaszszal tartozom a ministerelnök urnak arra a felfogására, amelynek az indemnitás napirendre tűzése alkalmával adott kifejezést s amely szerint a jövedelmi adó a legszorosabb összefüggésben állana az indemnitással. Nagy tévedésben van a t. ministerelnök ur, ha azt hiszi, hogy ez a javaslat csak a jövedelmi adó fentartásának meghosszabbítását foglalja magában, mert e mellett magára a jövedelmi adótörvényre nézve négy pontba foglalt módosításokat is tartalmaz; az ilyen módosítások pedig csak külön törvényben, novelláris törvényhozás utján lennének keresztülvihetők és egy indemnitási törvényjavaslat keretébe semmikép sem illeszthetők be. Ezt ma délelőtti beszédében félig-meddig a pénzügyminister ur is elismerte. De további hátránya ennek az eljárásnak az is, amit Szterényi József t. képviselőtársam igen helyesen kifejtett, hogy azt a sok tapasz-
