Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-594

402 59i. országos ülés 1915 deczember 10-én, pénteken. mint .Rothschild. Egészen igaza van neki — ha tud. (Derültség.) Feltétlenül mindent meg kellene csinálni, amit a t. képviselő ur mint megcsinálandót állit oda, ami tulajdonképen nem is konkrétumokra vonatkozik, hanem két fontos kérdésre: az egyik az, hogy a mezőgazdasági töbhtermelést fokozni kell, és ennek elérése érdekében a mezőgazdaság részére lehetőleg sok pénzt rendelkezésre bocsátani, a másik pedig egy nagyszabású iparfejlesztási politika. Feltétlenül igaza van. De ezzel épen ugy vagyunk, mint az emiitett napidijas: csak akkor lehet ezt megcsinálni, ha tudjuk. Én egyáltalában nem arrogálnám magamnak, hogy a konczepczió tekintetében versenyezzek a t. képviselő úrral, de ne tessék azt hinni . . . Szterényi József: Nem személyes vonatkozásban mondtam! Teieszky János pénzügyminister: De nagyon is személyes ize volt. Szterényi József: Nem, abszolúte nem! Teieszky János pénzügyminister: Nagyon örülök neki, de nagyon személyes ize volt annak a kijelentésnek, hogy nem lehet ezeket a kérdéseiét merőben pénzügyi szempontból megoldani, hanem nagy konczepcziók szükségesek ahboz, hogy ezek a kérdések megoldassanak. Szterényi József: Nem személyes vonatkozásban mondtam! Teieszky János pénzügyminister: Hiszen csak egyszer hallottam a beszédet, és nagyon örülök ennek a kijelentésnek. De aposztrofálni méltóztatott és én legalább igy értettem. Egyáltalában nem akarok nyilatkozni a magam konozepczióiról, arról, hogy vannak-e vagy nincsenek, én csak beszámolni tartozom a t. háznak arról, hogyha én igenis bizonyos tekintetekben mindig mereven hangoztattam a pénzügyi szempontokat, ez nem azért volt, mintha magam is nem ismerném be, hogy bizonyos nagyszabású lendülettel véghezvitt akcziók, ha jól sikerülnek, kedvező közgazdasági eredménynyel járnak, hanem azért, mert ezen a helyen kötelességemnek tartom mindig rámutatni arra, hogy a legnagyobb és a legszebb konczepczió is csak ugy valósulhat meg, ha megvannak hozzá a szükséges anyagi eszközök. (Ügy van! jobbfelöl.) Mindent lehet a magyar közéletre, a magyar kormányzatra ráfogni; csak egyet nem lehet: hogy mindig ne költött vojna annyi pénzt, mint amennyit költhetett. (Elénk derültség. Ugy van! jobbfelöl.) Tessék elhinni, ha nem költöttünk többet, akár ez a rezsim, akár az a rezsim, vagy akármelyik rezsim, ez mindig azért történt, mert nem lehetett többet költeni, nem pedig azért, mert nem akart. (MénJc derültség és tetszés jobbfelöl.) Ha pedig nincs pénz, ha nem lehet költeni, akkor a legszebb konczepczió sem valósitható meg. (Ugy van! jobbfelöl.) A magyar állam beruházási politikája nagyobb arányokban az 1904. évtől kezdődik; az 1904: XIV. t.-cz. volt az első nagyobb beruházási törvény. 1903-ban még 40 millió körül forgott a magyar állam évi beruházásainak összege, az 1914/15. évi költségvetésben 235 millió a beruházási összeg. Azalatt a 10 év alatt 1.700,000.000 K-t forditottunk beruházásokra és Isten segítségével körülbelül ilyen összeget vettünk kölcsön. Ezek után már most azt kérdem, hogy egy olyan nagyobb szabású közgazdasági konczepcziónak a múltban hol volt meg a lehetősége ? Hol volt meg a lehetősége a vizi utak kiépítésének, azoknak az erdőbernházásoknak, amelyekre t. barátom Serényi Béla képviselő ur czólzott? Egyetlen egy lehetősége volt: az 1700 millió helyett még több adósságot csinálni. Ezt, azt hiszem, alig lehetett volna. Én tudom, hogy az utóbbi évek pénzügyi műveletei nem olyan simán és nem olyan könynyen voltak végrehajthatók, hogy olyan nagy lelki nyugalommal merném mondani azt, hogy ahol ennyi adósságot lehetett csinálni, ott még többet is lehetett volna csinálni. (Derültség jobbfelöl.) E tekintetben csak egy konkrét számra hivatkozom, arra, hogy ebből az 1700 milliós kölcsönből 700 millió még ma is pénztárjegy kölcsön, ami annak a jele, hogy a magyar állam az utolsó 10 év alatt az 1700 milliós beruházási szükségleteinek fedezésére felvett kölcsönből 700 millió koronát nem tudott mint hosszúlejáratú kölcsönt jdaszirozni, hanem kénytelen volt ezt az összeget pénztárjegyek ellenében függőkölcsönképen felvenni. Azt hiszem, ez az adat meg fogja nyugtatni t. barátomat, a volt földmivelésügyi minister urat, hogy igenis, mi az adósságcsinálás terén igazán olyan messze mentünk, hogy e tekintetben a kormányt semmiféle indolenczia vádja nem illetheti. (Derültség jobbfelöl.) így állván a dolog a múltra nézve, sajnos, nem látok semmiféle alapot fenforogni arra, hogy a jövőre nézve a helyzet javuljon. Mert azok, akik a hadi kölcsönnek igazán fényes eredményétől elkábulva, azt hiszik, hogy ha most lehetett olyan sok milliárdot az országban előteremteni hadikölcsön czimén: a jövőben a beruházások czéljaira ez a forrás ismét rendelkezésre fog állani, olyan óriási tévedésben vannak, amelyet czáfolni igazán szinte restellek is, mert hiszen a közgazdasági tudás hiányának olyan nagy foka szükséges ahhoz, hogy valaki ezt képzelje, hogy igazán nem tartom megengedhetőnek a t. ház türelmét és idejét ennek czáfolatával igénybe venni. A jövőben — teljesen osztom a t. képviselő ur nézetét — igen nagy beruházásokra lesz szükség az állam részéről és a magánosok részéről egyaránt. Sajnos, én nem látom azokat a forrásokat, amelyekből ezek a beruházási szükségletek fedezhetők, és én nagyon hálás lettem volna a t. képviselő urnak, ha rámutatott volna azokra a forrásokra, amelyekből ezek a beruházási szükségletek fedezhetők volnának, akkor talán nekem is lettek volna egy kevéssé