Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-594

308 J'J'I. országos ülés 1915 de akkor a mostani törvényben való és a tiszt viselők drágasági segélyére vonatkozó intézkedés is ide­tartozik és ide tartozik a több kérdés is, amely mind szoros értelemben vett pénzügyi természetű intézkedés, amely ha budgetunk volna, nem is a költségvetési törvényben, hanem egyszerűen ma­gában a költségvetésben szerepelne egy-egy tétel formájában. Ilyen az ágyúgyár kérdése is, amelyre nézve Rakovszky István t. képvsielő ur még azt is sze­memre vetette hogy ez is ebben a javaslatban van. Mivel tehát az ágyugyárral kapesolatban megtá­madott mondván hogy az a körülmény hogy az ágyúgyár tőkéje oly lényeges összeggel emelendő. és hogy ez az összeg részben olyan indokokban leli magyarázatát, amelyeket egész részletességgel és a Valóságnak megfelelően előadtam, és hogy ez mutatja azt, hogy milyen felületességgel kezelik ezt a kérdést. Ezért kénytelen vagyok a következő­ket előadni: (Halljuk ! Halljuk 1) Aki valaha veze­tett nagy épitkezést vagy nagy iparvállalatot léte­sített, az tudja, hogy az ilyen kérdések nem old­hatók meg egy fillérnyi vagy egy koronányi össze­gig menő pontossággal. Hogy mennyire áll ez, azt mutatja az a körülmény, hogy a magyar ágyúgyár tőkéjének % része magánvállalkozóé; a Skoda-gyáré amely az egész épitkezést vezeti, amely bizonyo­san összes üzleti tevékenységét belefekteti abba, hogy lehetőleg gazdaságosan csinálja ezt a dolgot, mert hiszen az ő pénzéről van szó, s ez a nagy czég abban semmi különöset nem talált, hogy ezek a körülmények előfordultak, és hogy egy ilyen óriási tőkeemelés szüksége áll elő. Amit tehát az a magán iparos természetesnek tart, azt az állam sem hagy­hatja figyelmen kivül. Szterényi József (közbeszól). Teleszky János pénzügyminister: Nem is a képviselő ur álláspontjáról van szó. hiszen Ra­kovszky István képviselő urnak felelek. (Halljuk! Halljuk !) A felemelt tőkének 6 / 13 része Skodáék­nak a pénze, amely bejön Magyarországba és itt fog dolgozni. Ami pedig azt a vádját illeti, a t. képviselő urnak, hogy ez azért van, mert Győrt akartuk minden áron boldogítani, mert Győr képviselője különös érdemeket szerzett, erre már a közbeszólás során válaszoltam, de biztosithatom a t. képviselő urat, hogy azt, hogy épen Győr választatott az ágyu­gyárnak helyéül, semmi más nem. indokolta, mint a legszorosabban vett objektív érdekek. Ha Magyar­ország térképére méltóztatik tekinteni s ha egy­részt azt méltóztatik tekintetbe venni, hogy. az ágyugyárnak lehetőleg az ellenségtől védett terü­leten, kell lennie, és ha másrészt azt méltóztatik figyelembe venni, hogy kívánatos, hogy az ilyen nagy tömegczikket gyártó vállalat viz mellett léte­süljön ; és harmadszor hogy ha elimínáljuk bizo­nyos okokból azt, hogy teljesen az ország határán legyen az ágyúgyár, és ha figyelembe vesszük azt, hogy kívánatos, hogy a munkások lehetőség sze­rint magyar állampolgárok legyenek, akkor azt hiszem, .hogy keresve sem méltóztatik más meg­iczember 10-én, pénteken. felelőhb várost találni a magyar ágyúgyár szánjára, — ha nem Budajjesten akarják azt létesíteni, — mint Győrt. Azt hiszem tehát, hogy ebből a körül­ményből a kormány ellen vádat kovácsolni nem lehet. Hogy a t. képviselő ur beszédjével, miután már itt tartok, végezzek, tiltakoznom kell az ellen az állítás ellen is, hogy ennek a törvényjavaslat­nak czime olyan óriási tiszteletlenség volna a ma­gyar törvényhozás ellen és hogy az a körülmény, hogy ez a czim nem takarja a valóságot, jellemzi a mi egész kormányzati rendszerünket. Én, t. ház, nem vitatom azt, hogy ennek a törvényjavaslatnak más czimet nem lehetett volna adni. Tény azonban az, hogy 1873 óta az összes, olyan törvényjavasla­toknak, amelyek valamely költségvetési évre , vonatkozó indemnitásnak a meghosszabbítását; tartalmazták, ez volt a czime és igy semmi egyéb, mint a tradicziókhoz való ragaszkodás, volt az oka annak, hogy ezt a czimet választottuk, ez pedig semmi körülmények között sem tekinthető a törvényhozás elleni tiszteletlenségnek. Visszatérve ezek után Szterényi József kép­viselőtársam beszédére és felvéve a fonalat ott, ahol azt elejtettem, a t. képviselő ur azt kívánja, hogy a jövedelmi adót a második évre a ban­kokra is vessük ki, (Halljuk I Halljuk !) azt mond­ván, hogy azok az indokok, amelyek fenforogtak tavaly és amelyek miatt ez az adó a bankokra nem volt kiterjeszthető, az idén fenn nem állanak. Nem tudom, hogy a t. képviselő ur csak a ban­kokra, vagy az összes iparvállalatokra akarja-e kiterjeszteni ezt az adót. Én mindenesetre kérném a t. képviselőházat, hogy ne méltóztassék ilyen értelemben határozni. Az. amit méltóztatott mondani, hogy a gaz­dasági helyzet bizonytalansága volt a főoka annak, hogy a múlt évben nem terjesztettük ki a jöve­delmi adót a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokra, csak részben áll. Ez, azt mondhat­nám, egy mellékindok volt, amely a diszkusszió során merült fel. A főindok az volt, hogy azok az összes objektív érvek, amelyek nézetem szerint teoreticze akkor is hibásan, de mégis fel voltak hozhatók amellett, hogy az u. n. Wekerle-féle adóreformban a jövedelemadó a nyilvános szám­adásra kötelezett vállalatokra is kiterjesztessék, amire nézve én példát egyáltalában nem tudok, nem állhatnak meg akkor, amikor a reformot nem a maga egészében, hanem csak a jövedelem­adót kiszakítva valósítjuk meg. Mert, t. ház, a jövedelemadónak, amint azt tavaly is ezen a helyen kifejtettem, az elnevezésében benne rejlik az a főkritériuma, hogy az személyhez kötött fogalom, mert jogi személynek jövedelme nincs. (ügy van! jobb/elől.) Amikor a Wekerle-féle adórendszer (Hall­juk ! Halljuk !) a jövedelemadó behozatalával egy­idejűleg eltörölte az általános jövedelmi pótadót, leszállította a tőkekamat-adót, leszállitota az iparvállalatoknak, az u. n. nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknak a kereseti adóját, akkor

Next

/
Thumbnails
Contents