Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-593

59.3. országos ülés 1915 deczember 9-én, csütörtökön. 373 előmenetelre való igényének ilyen vagy olyan értelemben való taglalása közt, hacsak azt nem kell feltételeznem, — és ez nagyon szomorú volna — hogy jutalomra és előmozdításra méltó cselekedetnek tekintetik az, ha valaki a nemzeti kegyelet, a nemzeti önérzet fokozására alkalmas nemzeti hagyományokkal és érzelmekkel szembeszáll. (Ugy van! Ugy van! Taps a hal- és a szélsőbaloldalon.) Ezek olyan dolgok, amelyeket ki kellene küszöbölni; ki kellene küszöbölni, állitom, magának a hadviselésnek érdekében, mert a hadviselésnek egyik főérdeke a nemzet azon összeforrasztottságának, a nemzet azon lelkes hangulatának fentartása, amelynek létezését, amelynek dicső jelenségeit — gondolom — mindnyájan elismerjük. Hiszen ez a hangulat, hiszen ez az elszántság, hiszen ez a lelkesedés nem olyan gyenge, hogy ilyen tűszurásoknak próbáját ne tudná kiállani. De azért mégis nagy hiba ilyen tüszurásokat alkalmazni, azért mégis nagy hiba kis ós nagy dolgokban ennek a nemzetnek türelmét próbára tenni, (TJgy van! Ugy van! a balés a szélsőbaloldalon.) azért igen nagy hiba kis és nagy dolgokban nem mutatni, nem követelni ezen nemzet ideáljai, ezen nemzet érzelmei iránt minden tényezőtől azt az elismerést, azt a kíméletet, azt a tekintetet, sőt azt a támogatást, melyet ez a nemzet, mint a monarchia hadviselésének és a dinasztia hatalmi állásának egyik legnagyobb támasza, egyik legerősebb oszlopa, megérdemel. (Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ennyit a czenzuráról és egyéb belügyi kérdésekről. Magának az előbb emiitett czímer- és jelvénykérdés rendezésének bírálatába ez alkalommal belemélyedni nem akarok. Elismerem annak jó oldalait Magyarország állami szuverenitásának teljes elismerése tekintetében. Ami kifogásaim vannak, azok előadására majd fog alkalom nyitni. Egyet azonban tartozom már most is kijelenteni, és ez az, hogy bármint vélekedjék valaki a czimernek rendezéséről, súlyos kifogás alá esnek azok a hivatalos iratok, amelyekkel az bejelentetett, melyeknek egyikébén, az 0 felsége által a közös külügyministerhez intézett kéziratban, közös czímerről beszélnek, amit én magábavéve közjogi non sens-nek tekintek, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és ami a kormánynak itt elhangzott nyilatkozata szerint nem is intencziója ennek a czimerrendezésnek; másikában pedig, a m agyaikormányhoz intézett kéziratban, ez a kitétel áll: a monarchiaként egyesült két állam: egy kitétel, amelynek jogi értelmét megállapitani képes nem vagyok. Ilyent beszélgetés közben mondani utóvégre nem esik súlyos beszámítás alá, hanem egy hivatalos okmányban, egy régen napirenden lévő közjogi kérdés megoldását bevezető okmányban a jogi kifejezéseknek olyan szabatosságára kell törekednie és ezt el is kell érni, amely minden kétértelműséget, minden kérdőjelet kizár. Elismerem, hogy e tekintetben a ministerelnök urnak azok a kijelentései, melyeket Polónyi Géza t. képviselőtársam interpellácziójára tett, sok irányban alkalmasak voltak eloszlatni azt a homályt, melyet azok a kéziratok terjesztettek. De hát jobb homályt nem teremteni, mint azt később eloszlatni, mert az egyszer létezett, de csak eloszlatott homálynak az a tulajdonsága, hogy ujabb gomolyaggá tud és akar válni, ha az ember nem oszlatja el folytonosan és folytonosan, és ha folytonosan el kell oszlatni, akkor ott vagyunk, ahol előbb voltunk. A második tétel, amelyet ezzel kapcsolatosan már most kell hangsúlyoznom, az, hogy határozottan kifogásolom a közös intézmények használatára rendelt ennek a czimernek alkalmazását a magyar csapatok zászlaján, (Ugy van! balfelöl.) kifogásolom nem 48-as szempontból, hanem kifogásolom 67-es szempontból. (Ugy van! balfélől.) Erre az álláspontra kell állanom, mert hiszen nem kívánhatom, hogy más, mint a létező törvényes alapon rendeztessék bármely felmerülő kérdés. Ismétlem tehát, kifogásolom 67-es alapon. Ez nem 67-es intézkedés, ez 89-es intézkedés; (Ugy van! a szélsnbaloldalon.) ez nem az 1867-iki kiegyezési törvényből folyó, hanem az 1889-iki véderőtörvénynek alapján álló intézkedés. Az 1867: XII. t.-cz. ekkép állapítja meg Magyarországnak azt a haderejét, amely az osztrák haderővel egy egész hadsereggé egyesül: »a magyar hadsereg, amely az egész hadseregnek kiegészítő részét képezi.« Itt tehát a magyar hadsereg mint egy közjogi ens, mint egy külön közjogi természettel biró katonai szervezet van beleillesztve kiegészítő részként az egész hadseregbe ; vonatkozásban az egész hadsereghez, ez a magyar hadsereg szintén mint egy egész áll, nem minden egyes katona. Ez a közös hadsereg fogalma abban az értelemben, hogy minden egyes magyar baka nem magyar baka, minden egyes — mondjuk — tiroli vagy más osztrák . baka nem osztrák baka, hanem az egyik is, a másik is osztrák-magyar közös baka. Ez az 1889. évi véderőtörvénynek egy újítása a 67-iki konczepczióhoz képest és ha nekem választanom kell, határozottan azt óhajtanám, sőt a dolog természete hozná azt magával, hogy mikor oly kényesen ügyelünk afelett, mikor oly kényesen ügyel különösen a t. túloldal afelett, mikor a magyar pártoknál nagyobb hatalmú tényezők is oly gondosan ügyelnek afelett, hogy az 1867-iki kiegyezési alaptörvény ne módosuljon és az mint egy noli me tangere, mint valami, ami nem épen módosithatatlan, mert ilyen teóriát senki sem állított fel, hanem mint olyasvalami, amihez csak a legnagyobb megfontolással és csak nagyon nehezen lehet nyúlni, állíttatik élénkbe: akkor én a magyar haderőnek az egész haderőbe való beillesztése kérdésében egyik leglényegesebb, egyik legkényesebb résznek ilyen