Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-593

5.93. országos ütés 1915 deczember 9-én, csütörtökön. 349 orvosokról és ennél a témánál kissé hosszasabban időzzem. (Halljuk! Halljuk!) Én 16 hónap óta figyelem közvetlenül közelről az orvosok működését. Velük élek, velük vagyok a legjobb bajtársi viszonyban, velük éltem át nehéz és jó napokat, tehát minden elfogultság nélkül mondhatom azt, hogy meglehetős alapos bepillantást nyertem az orvosok működésébe és helyzetébe. Megengedem, hogy mint minden testületben a világon, a katonaorvosi testületben is, különösen most, amikor behívtak minden behivható orvost is, voltak egyes esetek és voltak bizonyos visszaélések és visszatetsző jelenségek, amelyek nagyon alkalmasak voltak arra, hogy hátrányos következtetések vonassanak le belőlök. Azonban — ebben nekem mindenki igazat kell hogy adjon — a katonaorvosi kar, a karnak túlnyomó nagy része hivatásának magaslatán áll (Ugy van ! Ugy van! balfélől.) és ezek a kitűnő emberek nem érdemlik meg azt, hogy mert kivetni való elem is belevegyült közéjük, elitéljék őket és emiatt szenvedjen az egész kar. Minden testületben előfordul ez, épen ezért kétszeresen ügyelni kell arra, hogy az érdemesekkel igazságosan bánjanak el. (Élénk helyeslés a hal- és a szélsőbaloldalon.) Az áldozatkészség, az egyéni bátorság, a becsületesség és a kötelességtudás jellemzi ennek a karnak egész működését. (Igaz! Ugy van! a balés a jobboldalon.) Rakovszky István : A fizetés sincsen arányban ! Szmrecsányi György: Erről is fogok beszélni. Méltóztassék tekintetbe venni azt, hogy az a katonaorvos, aki a harcztéren szolgál, aki a kötözőhelyen, a segélyhelyen tesz szolgálatot, majdnem állandóan ellenséges tüzelésben végzi munkáját; (Ugy van ! Ugy van ! balfelől.) aki a tábori kórháznál teljesit szolgálatot, az gyakran van ellenséges tűzben és mind a két szolgálatban ki vannak téve annak, hogy az eUenség kezébe esnek. (Ugy van! balfelől.) Ezenkívül méltóztassék tekintetbe venni azt is, hogy a katonaorvos, amikor szolgálatot tesz, ki van téve a pusztító járványok fertőzésének. (Ügy van ! Ugy van ! balfelől.) Mindjárt számszerű adatokkal fogom bemutatni a háznak a katonaorvosi kar veszteségét. Egy tekintélyes német katonaorvosi szaklapból vettem az adatokat és ez garantálja, hogy ezek megbízhatók. Megjegyzem, hogy pontos statisztika a mi orvosi karunk veszteségéről nincs, ez csak megközelítőleg állapitható meg, de általánosan elismertetik, hogy a mi orvosi karunknak adatai körülbelül vágnak a német orvosi kar ezen adataival. Ezekből megtudjuk azt, hogy a háború kitörésétől kezdve folyó évi november 1-éig megsebesült 373, ragály által fertőzve meghalt 207, elesett 96 és hadifogságba került 215 karonaorvos. Pontosan nem állapitható meg az arányszám, de körülbelül 25 és 30%-nak felel meg. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Ismerve ezeket az adatokat, azt kérdem én bárkitől, hogyan lehet azt mondani, hogy a katonaorvos nem kombattáns, hogy nem tartozik a sorkatonasághoz. Már pedig az orvosi kar mai helyzeté az, hogy nem tekintetik kombattánsnak. Micsoda egészen sajátságos helyzet áll elő annak következtében, hogy az az orvos, aki ilyen veszélynek van kitéve, aki így ekszponálja életét, nem kombattáns, ellenben — bocsánatot kérek, én mindenkinek a foglalkozását tisztelem, kétségen kívül erre is nagy szükség van — pl. Budapesten, Bécsben vagy bárhol egy ruhatári kezelőtiszt, gazdászati tiszt kombattánsnak számit. Hát azt kérnem én, hogyha az a katonaorvos, aki a doberdói, san-michelei, sangradói poklokban teljesit szolgálatot és ott elesik, nem kombattáns, kombattáns-e az a tiszt, akinek az a foglalkozása, hogy a molyokat kergesse ki a raktárból ? (Ugy van! balfelől.) Ezt a kérdést boldogemlékezetü Thaly László volt képviselőtársunk egyszer a delegáczióban is szóvá tette. Az akkori hadügyminister, báró Schönaich erre azt válaszolta, hogy a katonaorvos azért nem sorozható a kombattáns tisztek közé, mert a genfi konvencziónak védelme alatt áll. Engedelmet kérek, látjuk a harcztereken, hogy a genfi konvencziónak védelme mit ér; sajnos, elvadultak a viszonyok, magam láttam, magam tapasztaltam és e tekintetben hivatkozom többi képviselőtársaimra is, akik szintén lehettek hasonló helyzetben és személyesen tapasztalhatták, hogy leggyakrabban kiszámítva lövik és támadják azokat a helyeket és épületeket, amelyeken a genfi lobogó leng. Eltekintve attól, hogy ezeket gyalogsági és tüzérségi tűz alá veszik, ott vannak az ellenséges repülőgépek, az ellenséges léghajók, amelyek kikeresetten ide dobálják pusztító bombáikat. Legutóbbi példa a görzi kórház és a számtalan szétlőtt segélyhely. Hogy micsoda félszeg különös helyzet áll elő azáltal, hogy az a katonaorvos nem tekintetik kombattánsnak, példával szolgálok, egy kórház parancsnoka, egy főtörzsorvos találkozik az utczán egy menetelő csapattal, amelyet egy hadnagy vezet. A főtörzsorvos előtt megy véletlenül az ő gazdászati tisztje, aki főhadnagy. A főhadnagy előtt a csapatot vezető hadnagy a tiszteletadásnál a fej vetést vezényli a csapatnak és mire az ezredesi rangban levő főtörzsorvoshoz ér, ennek már az a tiszteletadás nem jár ki, hanem a tiszteletadást egyszerűen a saját személyében adja meg, a fejvetés már nem vezényelhető. Vagy milyen különös dolog az, hogy — mondjuk — megint ez a két ur egy asztalnál foglal helyet és odajön pl. egy hadnagy ; a főhadnagynak »alásan« mutatja be magát, mig az ezredesi rangban levő főtörzsorvosnak nem köteles magát »alásan« bemutatni. Ezt ez a testület nem érdemli meg, ez félszeg, ez fonák helyzet és én meg vagyok győződve, hogy a legfelsőbb hadvezetőségben meg lesz az érzés az iránt, hogy katonaorvosi a karnak ezen a félszeg, lehetetlen helyzeten segítsen. (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el.) Ugyanígy van a katonaorvosoknál a kitüntetések adományozása. Ha az az ország belsejében