Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-592
592. országos ülés 1915 deczember 1-én, kedden. 333 sága mit tehetett egyebet, kifizette. Azonban rekriminált és rekriminácziójára azt a feleletet kapta, bogy a babnak ára ugyan makszimálva van 40 koronával, annyiba kerül, de a babot zsákba is kell tenni és a zsáknak az árát külön felszámították. És most mit látunk? Tudomásom szerint akármelyik gyárban megkapja az ember azt a zsákot 2 K-ért. ( Ellenmondásolc és felkiáltások jobbfelöl: Az a kérdés, milyen!) Nem is szólva arról, hogy az a. társaság sokkal olcsóbban veszi a zsákokat. Én ki birom mutatni, hogy 2 K 80-at számit a zsák után, holott nézetem szerint akkor, amikor olyan drága portékáról van szó, ingyen lehetett volna ideiglenesen átengedni a zsákot, és azután viszszaküldetni. Ez lett volna a korrekt eljárás. Azonkívül 693 K-át kért a társaság provízió fejében. Hát kérdem, hogy ha makszimálva van ez az ár, hogyan követelhet egy kormányzati intézmény, egy altruisztikus intézmény még 693 K-át az áron felül ? Erre azt mondják, hogy a bab nem olyan, mint az árpa, vagy a zab; a babot nem lehet vaggonszámra kapni, azt külön-külön kell kis mértékben venni, külön-külön kell a közvetítési dijakat fizetni és ezt önöknek, a fogyasztóknak kell megtériteniök. (Mozgás a jobboldalon.) Ha a t. kormány kiadja a rendeletet és azt mondja, hogy a makszimális ár 40 K, ezt fizetni kell, ezenfelül pedig kérhetnek, amennyit akarnak, — akkor a t. kereskedelemügyi minister urnak igaza van. T. ház, ilyenek a nagybankok visszaélései. Hiszen ezekről most csak azért beszélek ilyen felületesen, (Halljuk! Halljuk!) és azért nem megyek bele részletekbe, mert czélom csak az, hogy alkalmat adjak a kormánynak nyilatkozni, hiszen majd nekem is lesz alkalmam az árdrágítókra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalásánál a válaszra és bizonyos dolgok részletesen előadására. Evvel szemben (Halljuk! Halljuk!) a kormány nemcsak hogy védtelenül hagyta a szegény lakosságot, a fogyasztókat, nemcsak hogy egyik napról a másikra mindinkább kihasználni, kiuzsorázni engedte őket, hanem még attól az egyetlen védelemtől is megfosztotta a szegény nagyközönséget, amelylyel rendelkezett, ivem elég, hogy a képviselőház el volt némítva és a gyülekezési jog fel van függesztve, hanem ez irányban a szabad sajtót is béklyóba verte, megakadályozta, hogy a sajtó ezen uzsorásokkal szemben a nagyközönség védelmére keljen. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaldoldalon.) Bocsánatot kérek, ha talán túlságosan hosszú ideig terhelem a t. képviselőház figyelmét, (Halljuk! Halljuk!) de most a bizonyítás terére lépek és olyan czikkeket fogok itt felolvasni, amelyek mind az élelmiszerdrágitás ellen szóltak s amelyeket a czenzura törölt vagy megcsonkított. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: A szabad Magyarországon!) íme, itt van a kartellek kérdése, t, ház. Talán megengedik nekem, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) hogy tájékoztassam az iránt, hogy ez nem valami lázitó czikk, hogy ez nem valami köznyugtalanságot előidéző és a hadsereg érdekeibe ütköző közlemény, hanem egyesegyedül meg akarja védeni a közönséget és riasztani akarja a nagy uzsorásokat a nép kihasználásától. (Olvassa:) »A kartellek. Budapest Julius 13, Magyarország határai — hála vitéz hadseregünk hősiességének — mentek minden ellenségtől, azonban a határokon belül Magyarország lakosságának egy nagyobb belső ellenséggel: a hatalmas kartellekkel kell megküzdenie. Hol itt, hol ott halljuk, hogy a ezukor megdrágult, a sör ára emelkedett, jég nem kapható, nem szállítanak tejet, a czipő drágább lett és a középosztály az a része, amely meghatározott jövedelemből él. Ínséget szenved. Ha keressük, kutatjuk az okokat, miért lett drágább minden élelmi és ipari czikk a háború kétes ürügye czimén, ugy vizsgálódásaink minden baj kutforrását a közvetítő kereskedelem visszaéléseiben egyrészt, másrészt az elhatalmasodott és a bankokracia vezetése alatt álló elhatalmasodott kartellekben találják. Mindenekelőtt tisztában kell lennünk a kartellek fogalmával.« »A közgazdászok igen ellentétes nézeteket vallanak a kartellek fogalmának meghatározása körül. Szerintünk kartellnek nevezünk minden, a szabad versenyt kiküszöbölő, áremelésre irányuló és a termelés csökkentésére irányuló szervezkedést. Minden államra és annak fogyasztóközönségére szerfelett veszedelmesek az ily szervezkedések, mert a kartellek tulajdonképeni államot képeznek az államban. Legkirívóbb példa erre nézve a czukorkartell. A különféle gazdag iparbárók egy kézben egyesitették Magyarország majdnem egész czukortermelését (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) és ez a kéz olyan nagy hatalom, hogy Londonban 40 f, /o-kal olcsóbb a magyar ezukor, mint itt a termelő helyén, Magyarországon,* »Az ember ugy vélhetné, hogy most, amikor a külföldre ezukrot szállítani nem lehet, a czukorkartell a hazai árakat leszállítja és így a megélhetést olcsóbbitja. Ezzel ellentétben azt látjuk, hogy a ezukor árát tetemesen felemelték, a készleteket nem bocsátják a fogyasztóközönség rendelkezésére, hanem raktáraikban elrejtik és ezukorhiány czimén újólag felsrófolják az árakat. Ugyanezt az árdrágító és a fogyasztókat kiszipolyozó eljárást látjuk a sörkartell részéről. A háború elején 8 koronával, most pedig 14 koronával emelte az árakat, úgyannyira, hogy egy középosztályhoz tartozó nem is engedheti meg magának azt az élvezetet, miszerint egy pohár sört megigyék. Teljesen indokolatlan a sörkartell ez áremelése, mert a termelési viszo-
