Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.
Ülésnapok - 1910-592
592. országos ülés 1915 deczember 7-én, kedden. 331 ott nemcsak, hogy nincs drágaság, de egyenesen olcsóság és jólét uralkodik. Gr. Csáky Gusztáv: Azt már nem lehet mondani! Rakovszky István : Bocsánat, lehet mondani. A t. képviselő urnak csak egyet ajánlok figyelmébe, eltekintve a saját tapasztalataimtól. Bécs városára hivatkozom, amely három hét előtt Lengyelországból több vaggon libát hozatott és azokat 8 és 8'5 koronával adta el. Az én nézetem szerint még ez az ár is a bevásárlási árhoz képest igen magas, meg nem indokolt üzleti hasznot jelentett. Ha a t. képviselő ur járt ott, épugy tudja, hogy kivéve — inkább el is hallgatom a helyet — általánosságban a hus ára 1'4Ö—1'30, sőt 1'20 korona között ingadozik. Gr. Pongrácz János: Sőt ingyen is van! Rakovszky István: Abból az ingyenhusból talán a képviselő ur evett, én nem! (Derültség.) De, t. képviselőház, igaz, hogy Németországban nincsenek nagy bankok, amelyek nemcsak a közgazdaság egész területét lefoglalják a szigorúan vett banküzleteken kivül, banem még más társadalmi és politikai jövedelmező vállalkozásokba is beleelegyedjenek. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ott nincsenek bankok, amelyek a politikai életet propagálják. Ott nincsenek bankok, amelyek áldozatokat hoznak politikai czélokra. Ott csak olyan bankok vannak, amelyek a kettős könyvelés mellett csak a Soll és a Habén, a »tartozik« és »követel« tételeit ismerik és csak arra néznek, bogy a közönséget tisztességesen kiszolgálják. (Ugy van! balfelöl.) T. képviselőház! Ha én a drágaságot nézem, amely talán époly nagy csapás mireánk, mint a háború, akkor lehetetlen, hogy a kormánynyal szemben a legsúlyosabb vádakkal fel ne lépjek. Az egész vonalon nemtörődömség, tájékozatlanság, rendeletek áradata és az az ösztönszerű hajlam, hogy a kormány magától minden ténykedést eltávolítson és bizonyos kedvencz bankoknak juttasson és ha ezek — jó magyar kifejezéssel élve — elpudeálják magukat és nem vállalkoznak rá, akkor nyomban fiókbank oknak egyik napról a másikra adnak életet és azoknak adják a kezébe. Már pedig, t. képviselőház, bank ilyen üzleteket altruizmusból nem csinál. Ilyen bankok alapítása már magábanvéve is a drágaság mesterséges felidézése. Mert ezek a jó bankok jobbról is és balról is veszik a hasznot. Először a kormány segedelmével a termelőtől beszedik egy alacsonyabb áron a terményeket, elveszik még a vetőmagvat is, melynek árát magasabbra szabni büntetés terhe alatt meg van tiltva a termelőknek; ők azonban, a bankok, ugy adják el, ahogy akarják. (Igaz! Ugy van! balfelöl) Egy hang (a középen): Makszimálva van! Rakovszky István: Kérem, én várom az ellenvetést. Hiszen igaz, hogy az árak makszimálva vannak. De a makszimálásnak különös természetrajzi jellegei vannak. Az első az, bogy mindig későn jön, (Igaz! Ugy van! balfelől.) akkor, amikor már mesterségesen a bankok maguk felhajtották az árakat; a másik pedig, hogy akkor jön, amikor már nincsenek az országban készletek, hanem minden termény a nagy bankok raktáraiban van. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Hogy ez igy van, és hogy ebben nem az ellenzék a hibás, arra tanú a t. földmivelésügyi minister ur, az ő ankétjeivel. (Sálijuk! Halljuk ! balfelöl.) A tavasz folyamán a t. földmivelésügyi minister ur oly szives volt és minket, ellenzékieket is meghívott az ankétre, amelynek czélja lett volna az ezidei gabonatermés biztosítása. Mi ellenzékiek megjelentünk az ankéten és annak a politikai bizalmatlanságnak ellenére, amelylyel a kormánynyal szemben viseltetünk, készek voltunk a legmesszebbmenő felhatalmazást adni meg a t. földmivelésügyi minister urnak abban a tekintetben, hogy saját felügyelete és saját felelőssége mellett a gabonatermést kisajátítsa és ez utón biztosítsa a fogyasztóközönség szükségletének kielégítését. Beható tanácskozások folytak a kérdés körül s a sok ellenvetés között az egyik az volt, hogy ebbe nem lehet belemenni, mert ez olyan óriási üzlet, amit az állam megfelelő pénz nélkül lebonyolítani nem képes. Ezzel az ellenvetéssel szemben az ellenzék különféle, elismerem, talán nem mindig czélravezető indítványokat tett. De a sok között volt egy állítás, amely azt hiszem, megszívlelendő lett volna. Eszerint a terméskisajátitáshoz nem kellett volna sok pénz. Hiszen tudjuk, hogy a fővásárló, a hadsereg, készpénzzel fizet, aminthogy készpénzzel fizetnek a városok és községek, valamint Ausztria is, mint amelyek szintén elsősorban jönnek tekintetbe. Saját kezelésbe kell tehát venni a dolgot, ami által elejét vehetik igen sok kellemetlenségnek. Ha pedig az a szándék, hogy ez az üzlet hasznot is hajtson, mi amellett voltunk, hogy ez a haszon legalább az államé legyen. Erre a jDropoziczióra jött a másik ellenvetés, hogy nem lehet megcsinálni, mert nem állanak rendelkezésre a szükséges szakértő elemek. Válaszunk az volt, hogy a hozzáértő népfelkelőket kell erre a czélra igénybe venni. Amennyiben ez törvény nélkül nem lehetséges, mi, elvbarátainkkal együtt, nem zárkózunk el az elől, hogy egy egyszakaszos törvényt hozzanak, amely kimondja, hogy azok az egyének, akik gabonakereskedelemmel foglalkoztak, erre a czélra mint bevásárlók, katonai fegyelem alatt, alkalmaztassanak. (Helyeslés balfelöl.) De erre is volt kifogás. Azt mondták: nincsenek raktárak. Erre mi ismét javasoltuk, hogy mivel a belföldi katonai raktárak egy része mindenesetre üresen áll és tudunk esetet, mikor egy hadügyminister adott alkalommal egy spekulácziós érdekeltségnek rendelkezésére tudott bocsátani hadi raktárakat zab számára, azt hisz42*
