Képviselőházi napló, 1910. XXVII. kötet • 1915. május 7–deczember 21.

Ülésnapok - 1910-583

583. országos ülés 1915 május tt-én, pénteken. 151 szik, hogy a parasztokkal tartottak.« Tehát egy egész vármegye esett abba a gyanúba, hogy a jobbágyokkal tartott. Ezek ellen alkalmazta az esetelő törvényhozás boszuból, ami érthető volt a szilaj szenvedélyek hatása alatt, a vagyonelkobzást és igy került bele Werbőczy Tripartitumába az I. Mátyás törvényeiben gyökeredző vagyonelkobzás intézménye. Hogy ezt a korszakot müyen szellem vezette, ezt nagyon megvilágítja ugyancsak az 1514-iki végzemények 47. czikkelye, amely azoknak a parasztoknak a büntetéséről szól, akik erőszakot követtek el és azt mondja (olvassa): »Azok a vakmerők és Isten meg emberek előtt utálatos rablók valamennyien borzasztó halállal múljanak ki; és maradékaik, fiaik t. i. és leányaik meg apáról való atyafiaik is akképen bűnhődjenek, hogy az ő nemzetségükből senkit sem szabad más parasztok közé biróvá, esküdt polgárrá vagy elöljáróvá választani és hogy soha senki se szolgálhasson közülük a fejedelem vagy a főurak és nemesek udvarán, és senki se jusson közülük valamely tisztségre, hanem mint átkozott nemzetségből valók, örökös szolgaság és parasztság járma alá vetve viseljék bűnök gyászos büntetését*. Ez egy érthető harag kifolyása, amely a jobbágylázadás következtében keletkezett. Ez még folytatódik azzal,hogy (olvassa) : »Ha pedig nőtelenek követtek volna el ilyeneket« — tehát nem lehet az ivadékokat büntetni — »azoknak atyját nem kevésbbé kell a mondott becstelenségre itélnk. T. ház ! Hogy ugyanezen végzeménynek 60-ik czikkelye, amely arról szól. hogy a birtoktalan papoknak, a tanulóknak, az úgynevezett szabad hajdúknak, akik pásztorok voltak és a parasztoknak nem szabad fegyvert fogni, micsoda súlyos büntetést tartalmaz, azt igazán magyarul nem olvashatom fel. A szabad hajdúkra vonatkozólag azt mondja (olvassa) : »Naai aliter, si hajdo arma gesserit, per quemcunque et ubicunque deprehendi pot

a

rit, primo castigetur, (Derültség.) secundo, si iterum arma tulerit, decolletur, vei aha rnorte mulctetur«. T. ház! Hát vájjon abban a korszakban, amelyben oly fenkölt szavakat mond egyfelől a Tripartitum, másfelől politikai mozgalom alatt keletkezett indulatok és szenvedélyek hatása alatt ily szörnyű törvények keletkeznek, abban a korszakban, a Tripartitumba belekerült vagyonelkobzást vájjon nevezhetjük-e ezek után olyan magyar intézménynek, arnely a magyar jogtörténelmi fejlődés büszkesége lehet ? T. ház! Egyebekben sajátszerű végzete, sajátszerű fordulata a sorsnak, hogy az a Werbőczy István, aki itélőmester, országbíró, majd a hatvani országyülésen — ahol a nemesség fejenként jelent meg és fegyveresen s kicsikarta a királytól Werbőczynek akarata ellenére való nádorrá választását — nádor lett, az a Werbőczy István önmaga tapasztalta magán legelsőnek Tripartitumának ezt az igazságtalanságát: nem annak a törvénynek igazságtalanságát, amelyről szóltam, hanem a hűtlenségnek, a nóta infidelitatisnak büntetését. Mert Báthory volt nádornak pártja visszatérvén, első kötelességének tartotta, hogy a köznemesek pártjának vezérét, az akkor relativ demokrácziát, az eademet una nobilitást hirdető Werbőczyt, a nóta infidelitatis-szal sújtsa. T. ház ! A vagyonelkobzás büntetése tehát — azt kivánom mindezzel bizonyitani — nem egy ősmagyar intézmény, hanem belekevertetett a magyar jogtörténelmi fejlődésbe és nagy szeretetnek örvendett azokban az időkben bizonyos körökben, ahol a királyi donácziók nagyon természetesen a vagyonelkobzások után alkalmat adtak könnyű és olcsó vagyonszerzésekre. Ha csak a donácziókról szóló törvényeket olvassuk, itt is találunk egészen furcsa kis intézkedéseket. Például az egyik törvény azt mondja, hogy megtörtént, hogy azok a titkárok és ügyvédek, akik megtudják a vagyonelkobzásokat, hamar Bécsbe szaladnak és ők kérik maguk számára a donácziót ahelyett, hogy azoknak az ügyét vinnék, akiknek negotium gestorai. S a Corpus Juris erről egy külön törvényt hoz és azt mondja, hogy ezeket a ravasz és élelmes titkárokat és ügyvédeket ezekből az üzletekből ki kell zárni és nekik nem szabad donácziókat adni. És hogy, t. ház, a denuncziáczió is ugyanezen okokból, mert a vagyonelkobzás és donáczió szép testvéri frigyben élt egymással, milyen fokú volt, azt mutatja Mária Teréziának 1471. évi XXVI. t.czikke, amely a felségsértésben védaskodőkról és árulkodókról azt mondja, hogy azok nevét, akik valakit felségsértéssel vádolnak, nem szabad titokban tartani. Nem szabad anonim feljelentéseket elfogadni, hanem mindenkivel közölni kell annak vezeték nevét és keresztnevét, aki őt feljelentette. Es ez még folytatódott I. Ferencz alatt. Az 1805-iki t.-czikk szintén a rosszlelkü árulkodásokról szól, azok megakadályozásáról intézkedik, s újra megismétli azt, hogy névtelen feljelentést egyáltalában nem szabad elfogadni és tesz emellett egy olyan kijelentést, amely igazán nagyon modern kijelentés, mindenesetre modernebb — már 1805-ben ! — mint a katonai büntető perrendtartás. (Derültség balfelől.) mert azt mondja, hogy in extenso kell közölni a vádat a gyanusitottal, nem kivonatosan, Meg kell mondani, hogy ki az az ember, aki őt vádolja és minden betűben, in extenso, nem pedig kivonatosan kell vele közölni azt, hogy milyen cselekményt rónak az ő terhére. Azt mondja a rosszlelkü árulkodások megakadályozásáról : Hogy némelyeknek ártatlanok ellen tett rosszlelkü vádaskodásai megakadályoztassanak, ő szent felségének kegyes jóváhagyásával rendeltetett, az árulkodók jelentsék be saját nevüket, hogy hamis vádaskodás esetére megfelelő büntetésben részesüljenek. Névtelen feljelentésre semmit sem kell adni. Mondhatom, tovább mentek, mint ma, mert ma névtelen feljelentések alapján, igenis, eljárnak. (Mozgás a jobboldalon.) És végül azt mondja az 5. szakaszban: A beárultakkal az ügyiratokat ne