Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-575

418 575. országos ütés 1915 május 3-án, hétfőn. A jelen esetben tartózkodni kívánok t. ház minden vitától, tartózkodni azért, mert én ebben a felelős állásban nem láthatok ma egyebet, mint az országnak, a nemzetnek azokat az óriási életérdekeit, amelyek képviseletére és megvédésére kell megfeszítenünk összes erőnket (Helyeslés és taps a jobboldalon.) és óvakodni akarok a vita hevében kiejthető minden oly szótól, amely bármily tekintetben akaratlanul is e nagy érdeket veszélyeztetné (Helyeslés a jobboldalon.) Arra a hazafiságra appellálok, amelynek a t. ellenzék minden tagja e háború egész ideje alatt oly elismerésreméltó tanujeleit adta, midőn az ország érdekében, kérem, hogy e szempontot igyekezzünk szemünk előtt tartani jíártkülönbség nélkül mindnyájan. (Helyeslés a jobboldalon.) Épen azért jelenleg csak néhány inkább felvilágosító megjegyzésre szorítkozom. Az egyik a külügyminister személyében beállott változásra vonatkozik, amelyre nézve azon magától értetődő megjegyzés mellett, hogy természetesen azt a felelősséget, amely a magyar kormányt és elsősorban a magyar ministerelnököt a külügyek tekintetében megilleti, amint eddig, ugy ezután is teljes mértékben vállalni fogom, csak annak határozott kijelentésére szorítkozom, hogy a külügyminister személyében beállott változás nem jelent változást a külügyi politika irányzatára és alapelveire vonatkozólag. (Helyeslés a jobboldalon.) A másik megjegyzésem az árulókra vonatkozik. (Halljuk ! Halljuk !) T. ház ! A leghatározottabban állithatom, hogy ha ebben a háborúban magyar állampolgárok részéről fordultak is elő netalán árulási tünetek, ugy azok a legldvételesebb, egy-két sporadikus esetre szorítkoznak. Bátor vagyok a leghatározottabban kijelenteni, hogy ami az ország északi részét illeti, az ottani nem magyarajku lakosság hazafiúi hűségének kétségtelen tanujeleit adta és e tekintetben még olyanokat is jobb meggyőződésre hozott, akik a háború kezdetén az ország e részén lakó nemzetiségi polgártársainkról kevesebb elismeréssel nyilatkoztak. Ami pedig az ország déli részén,, tulaj donképen kevésbbé a szorosan vett Magyarországnak, mint Horvát-Szia vonországok területének némely részén előfordult jelenségeket illeti, én nem akarom a tényeket letagadni, igenis fordultak elő a lakosság némely részének politikai érzületeire igen kellemetlen világot vető jelenségek, de azok is sokkal, de sokkal kisebb jelentőségűek, sokkal, de sokkal kevesebb egyénekre terjedő és kevésbbé általánosak voltak, mint ahogy azt némelyek gondolták és kiváltkép ellenségeink híresztelték. (Igaz! Ugy van!) Öva intek attól, (Halljuk!) hogy a háború folyamán könnyen előforduló híreszteléseket, amelyek, ismétlem, legrosszabb esetben is sokkal kisebb horderejű igazságnak igen nagyarányú, hibás általánositását rejtik magukban, el ne higyjük és különösen ezek terjesztésével ne menjünk ellenségeink segítségére. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezek után még csak azt jegyzem meg, hogy a választójog kérdésének fejtegetésébe ezúttal nem találnám czélszerünek belemenni. A mai pillanat e kérdés megoldására tényleg nem alkalmas és csak megvilágításául álláspontomnak és kiegészítéséül múltkori igen rövid nyilatkozatomnak vagyok bátor megjegyezni azt, hogy a magam részéről egész helyénvalónak látom a katonai szolgálat minden oly tekintetbe vételét, amely csakugyan szelekczió jellegével bir. Hogy egyebet ne emiitsek, az érvényben levő választójogi törvény is választójogot ad az altiszteknek. Annak idején megfontolás tárgyává lehet tenni egyéb hasonló eszmemenetben forgó kérdéseket is. Ismétlem, annak, hogy olyanokat, akik a harcztéren csakugyan személyi kiválóságuknak adták tanújelét, a választójog adományozásánál is tekintetbe vegyük, nézetem szerint, megvan a teljes jogosultsága. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Mozgás és zaj a balés a szélsőbaloldalon. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk !) Most már áttérek előttem szólt t. képviselőtársam határozati javaslatára, illetőleg arra a kérdésre, amelyre a határozati javaslat vonatkozik, t. i. a rokkantak ügyére. Méltóztassék megengedni, hogy azt legalább bizonyos vonatkozásokban összekapcsoljam az özvegyek és árvák kérdésével. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy ugy a rokkantakra, mint az özvegyekre és árvákra vonatkozólag is a ma létező katonai ellátási szabályok a mai viszonyoknak egyáltalán meg nem felelnek. (Igaz ! ügy van !) A magam részéről is teljesen osztom a t. képviselő ur azon álláspontját, hogy a ma hatályban levő törvények korszerű reformját a háború után azonnal munkába kell venni és meg kell valósítani. Ehhez járul egy másik körülmény: a rokkantak, özvegyek és árvák hiányos ellátását pótolhatta volna esetleg a családtagok részére biztosított államsegély. E tekintetben azonban az 1882. évi XI. t.-cz. azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a rokkantak családjai azonnal az illetőnek a hadsereg kötelékéből való elbocsátás után, az elesettek hátramaradt családjai pedig a haláleset után félesztendőre elvesztik az államsegélyt. Ugy hogy a törvény e rendelkezése folytán, amelyet bizonyosan nem gondoltak végig minden konzekvencziájában azok, akik annak idején megalkották, az az eset állott be, hogy az özvegyek és árvák, valamint a rokkantak családtagjaikkal együtt tulajdonképen ép akkor vesztették volna el az államsegélyt, amikor arra a legnagyobb szükségük van. (Igaz ! Ugy van !) E hézag betöltésével nem lehetett a békét megvárni, nem lehetett megvárni a szerves alkotást. A hézag betöltésére bizonyos ideiglenes rendelkezést kellett foganatosítani. Ily ideiglenes rendelkezésnek tekintjük a törvényjavaslat 6. §-ában foglalt rendelkezéseket, amelyeket, ismét-