Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-573

573. országos, ülés 1915 április 28-án, szerdán. 365 tárgyalás alatt lévő törvényjavaslattal szemben a vita során elhangzott bírálatok és felmerült kívánságokra vonatkozólag a • magam szerény észrevételeit megtegyem és álláspontomat kör­vonalazzam, azt hiszem, a t. ház helyeslésével ta­lálkozom, ha csak röviden érintem és nem térek ki a főváros közönségével, törvényhatósági bizott­ságával és tisztviselői karával szemben a tegnapi napon itt Polónyi Géza képviselő ur által hangoz­tatott sufyos vádak, személyes támadások és ki­csinyes panaszok azon özönére, amelylyel a kép­viselő ur jónak látta a vitát elárasztani, nem te­kintve azt, hogy ezzel messze eltértünk tulaj don­képeni tárgyunktól (Igaz! Vgy van!) és nem tekintve azt, hogy ezzel megzavarjuk azt a mond­hatnám ünnepélyes hangulatot, (Igaz I Ugy van !) amelylyel a t. ház eddigi szónokai túlról és innen mindannyian a nemzet nagy érdekeinek adóztak és az ellentéteket félretéve, teljes tárgyilagosság­gal foglalkoztak - azokkal az életbevágóan fontos kérdésekkel, amelyektől hazánk sorsa, nemzetünk léte függ. (Helyeslés.) Nem akarok én ezzel kitérni a felelősség alól, mert tudatában vagyok annak, hogy mint a fel­ügyeleti hatóság ezidőszerinti vezetőjét engem is terhel a felelősség a főváros egész adininisztráozió­jában felmerülő hibákért. Nem térek ki e felelősség elől; vállalom azt, állok vele szembe, sőt tovább­megyek, arra kérem a t. képviselő urat — még a jóizlés és a kegyelet nevében is — hogy ahelyett, hogy itt a házban jelen nem levő és felszólalni nem tudó egyéneket, sőt még halottakat is névszerint emlegessen, méltóztassék a felelősségrevonás iránt velem rendelkezni. Állok elébe, vállalom a felelős­séget. (Helyeslés.) Vállalom a felelősséget elsősor­ban az én igen t. barátom és munkatársamért, Némethy Károly államtitkár úrért, (Elénk éljenzés a jobboldalon.) aki egy hosszú, becsületes munkás­ság közben szerzett tapasztalatokkal és bölcs taná­csokkal támogat engem, (Elénk éljenzés a jobbolda­lon.) és akinek közös munkánkban való részvéte­léért bátran és nyilt homlokkal vállalhatom a fele­lősséget. (Helyeslés.) Nem akarok kitérni az elől sem, hogy meg­felelő idő és alkalom adtán bővebben foglalkoz­zunk ezekkel a kérdésekkel és alaposabban vitas­suk meg azokat. Merem ezt bátran tenni, mert én, aki kötelességszerűen és állandóan figyelemmel ki­sérem a főváros ügyeit és azokkal nap-nap után foglalkozom, tudom — hogy az elhangzott támadá­sok, amint a tegnap itt a túloldalról történt felszó­lalásokból is láthatjuk — és amint azt azok, akik a főváros viszonyait közelebbről ismerik, szintén megerősíthetik, a tényeknek egyoldalú beállításá­ból származnak. Annak, h gy erről az oldalról nem szólal fel senki ilyen irányban, nem az az oka, mintha itt nem lennénk erről meggyőződve, (Igaz ! Vgy van ! a jobboldalon.) hanem csak az, mert nem kívánjuk ezzel is tovább kihúzni ezt a vitát. Hogyha ezeket a kérdéseket alaposan és be­hatóan vizsgáljuk, kitűnik az, hogy a messze időkre visszanyúló adatokból, a nyilvánosság előtt már letárgyalt kérdések felelevenítésével megfestett ez a kép kellő megvilágítás mellett nem olyan sötét; hogy abban igenis vannak fénylő pontok, ame­lyekre a főváros közönsége és tisztviselői kara büsz­keséggel tekinthet; (Helyeslés.) hogy annak az éremnek a másik oldalára is maradandó alkotások, szocziá is intézmények vannak felírva, amelyekről elismeréssel beszél nemcsak a város, nemcsak az ország, de a nagy külföld is. (Igaz ! Vgy van!) Mindenekelőtt pedig ki iog tűnni az, hogy az a városi tisztviselői kar, élén a névszerint meg­nevezett Bárczy István polgármesterrel, (Éljen­zés.) öntudatosan és czéltudatcsan dolgozik en­nek a városnak fejlesztésén, felvirágoztatásán és hogy épen ezekben a napokban nemcsak szép, de dicséretre és elismerésre méltó nagy munkát is végez, amikor távol tartja a fővárostól a jár­ványok minden fajtáját, ápolja a betegek ezreit, üdvös intézményeket alkot a közélelmezés és köz­ellátás tekintetében. Ilyen körülmények közt való­ban nem érdemli meg azt a bántást és sértést, amelyben itt része volt; ellenkezőleg, méltán buzdítást és bátorítást várhatna a képviselőház­tól arra, hogy tovább folytassa ezt a becsületes és nehéz munkát. (Éljenzés és taps a jobb- és a bal­oldalon.) Azt hiszem, nem is szükséges nekem ezzel a kérdéssel ez alkalommal tovább foglalkoznom. (Helyeslés.) Ismételten kijelentem, hogy adandó alkalommal szívesen visszatérek rá, mert hiszen kötelességemből kifolyólag semmi, akárhonnan jövő vádat, támadást, kritikát vagy panaszt meghallgatatlanul nem hagyok, hanem köteles­ségemnek tartom azt megvizsgálni és arról idő­és alkalomadtán a nyilvánosság előtt is szívesen és készséggel számot adni. Ugy hiszem azonban, hogy a t. ház is abban a nézetben van, hogy nem ma van az ideje és alkalma annak, (Igaz ! Vgy van !) hogy ezekkel a kérdé­sekkel behatóan foglalkozzunk. (Vgy van !) Ezek­ben az időkben nem keresnünk, de félre kell ten­nünk az ellentéteket. Egyesült erővel és vállvetett munkával kell megmutatnunk ellenségeinknek, hegy ez a nemzet tud egységes lenni, hogy a ma­gyar parlament ezekben a nagy napokban fel tud emelkedni hivatásának magaslatára és hogy a küzdelemben, a szenvedésben, a tűrésben, a mun­kában és áldozatkészségben egyek vagyunk és készen állunk a legnagyobb erőfeszítésekre. (Elénk helyeslés.) Ezek után, t. ház, áttérve magára a javas­latra : méltóztassanak megengedni, hogy azt ma­gát részletesebben ne ismertessem, mert hisz el­végezte azt helyettem becsületes, beható munká­val maga az előadó ur. Én mindenek előtt csak az ellen kívánok tiltakozni, mintha ezen javaslat előterjesztésénél a kormányt és engem politikai indokok vezéreltek volna. Nem a politikai indokok, nem a politika szempontjai, hanem elsősorban és legfőképen a közigazgatás érdeke vezetett minket. A közigazgatás érdeke, amely közigazgatás, hála Istennek, ezekben a nagy és nehéz napokban

Next

/
Thumbnails
Contents