Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-572

356 572. országos ülés 1915 április 27-én, kedden. ily illojalitási vádakat viszonozni, megkérdezhetném a t, képviselő urat: honnan meriti azokat a dolgokat, amiket énrólam, bár hizelgőleg, elmondott, hogy én nem tudom, micsoda fővezér vagy mi voltam? (Zaj.) Jó lélekkel mondhatom, hogy addig, mig én tagja voltam annak a bizottságnak, sohasem emlékszem, hogy politikai pártok szerint csoportosulva álltunk volna ott, mint ahogy a t. képviselő ur most mondja. Mi mindig esetrőlesetre, amint előttünk feküdtek, tárgyaltuk a kérdéseket. Es én a t. képviselő urnak nyugodtan mondhatom és meggyőződhetik az összes belvárosi bizottsági tagoktól: sohasem helyeseltem még a vásárpénztári intézménynek a létesítését sem, pedig akkor nem volt arról szó, hogy a város tanácsnokai és polgármesterei álljanak az üzem élén. Springer Ferencz: De igen ! Polónyi Géza: TSTekem ebben soha részem nem volt. Már most akármennyire igyekszik t. képviselőtársam a nem is tőle származó, hanem inkább a szomszédból, a Szentlélektől származó sugalmazásokra (Nagy derültség.) a képviselőházzal elhitetni akarni, mintha nekem nem tudom, minő részem lett volna abban, hogy ezek a dolgok meg nem akasztattak . . . Vázsonyi Vilmos: Ellenkezőleg! Polónyi Géza: Én a pseudo-szentlélekről beszéltem, nem akarván a maga nevét megmondani. Elég az hozzá, azokban az időkben, mikor ezek a kérdések napirendre kerültek, én már rég nem voltam a bizottság tagja. Vázsonyi Vilmos: Minister volt! Polónyi Géza: JSTem vettem részt a közgyűlésen, egyetlenegyszer sem mentem oda, mert az ország fontosabb ügyei vettek igénybe. Vázsonyi Vilmos: Ezt mondtam én is! Polónyi Géza: Hát akkor most jó szentlélek volt. fcDerültség). De tartozom egy lojális nyilatkozatta], — és ezzel be is fejezem. Elfelejtettem megmondani, hogy akkor, mikor a polgármester, az alpolgármester és a tanácsnokok átvették azt az üzletet, — szerintem tökéletesen helytelenül mert, akármit beszélünk, egy kommunitás élén álló emberek nem valók arra, hogy vasúti direktorok legyenek — szó volt 140—150.000 K-ról. Ez csakugyan megdöbbentő volt. Napfényre került azután és ezt köteles vagyok itt utólag konstatálni, hogy »Az Est« leadott kire szerint a tanácsnokok tényleg redukálták ezeket a borzasztó prezenczmárkákat és állítólag megcsinálták, hogy az igazgatóság ezentúl csak 10.000 K-át kap, amiből legfölebb 1200 K lehet egy-egy igazgatósági tag jutaléka. De tudja-e t. barátom, miért esik nekem nagyon zokon, hogy ezt a városi villamos vasúti ügyletet egyáltalán meg kellett érnem ? Azért, mert ön épen ugy tudja, mint én: ott azon a közgyűlésen ülnek bizottsági tagok, akik az igazgatóságnak is tagjai. Es azt nekem mesélheti, aki akarja, én sohasem fogom elhinni, hogy ezek az urak és különösen Hűvös József ur — az Isten nyugosztalja — ne szereztek volna tudomást arról, hogy a város ezeket a 250 K-án álló börze;részvényeket 420 K-ért akarja megvásárolni. Es ha ennek csak a lehetősége megvan, — pedig én többet mondhatnék, mert a valószínűségnél is több van meg, mert igenis tudtak róla — akkor sohasem fogok hozzájárulni ahhoz, hogy bárki védelmére keljen annak, hogy a közvagyonnal űzött ilyen üzérkedéssel árvák és özvegyek könnyeit szaporítsák. Bocsásson meg nekem a t. képviselőtársam, szívesen elismerem, mindig is dicsőíteni fogom, ha a főváros érdekében csinálnak hasznos beruházásokat. Nem állítottam én egy pillanatra sem, hpgy az az irtózatos mennyiségű adósság, mit tudom én, talán malverzáczió utján halmozódott össze. De állítottam és állítom, hogy adóssággal nem lehet az ország fővárosát kormányozni, különösen peclig nem szabad — legalább ez volt a regula, amig ott voltam — nem hasznos beruházásokra drága kamatos pénzeket fordítani. S aki megéri azt, hogy egy jjolgármester pár esztendő alatt 300 millió korona adósságot csinál, az ne vegye rossz néven, hogy szóvátettem ezeket a törvényhozás előtt. Szívesen elismerem, hogy a mostani idők nem voltak erre alkalmasak; (Mozgás) de engedelmet kérek, előre jeleztem: soha nem lett volna alkalmam rá többé, hogy a t. házat és a belügyminister urat figyelmeztessem, hogy az ország fővárosa olyan helyzetben van, hogy vagyonilag elzüllik és nem teljesítheti kötelességét. Ez volt az indoka annak, hogy ma felszólaltam, mert utóbb azután késő lett volna. Az illojalitás vádját tehát — engedje meg — hogy visszautasítsam. Elnök: Ki a következő szónok! ? Szepesházy Imre jegyző: Mezőssy Béla! Mezőssy Béla: T. képviselőház! Polónyi Géza t. képviselőtársam szíves volt egy halk közbeszólásomra reflektálni. O az én közbeszólásómat teljesen félreértette. Es miután nem szeretném, hogy bárki is abba a tévedésbe jusson, hogy az én közbeszólásom azt jelentette volna, mintha talán én az ő felszólalását helyeselném, kötelességem röviden kijelenteni, hogy én azt az álláspontot, amelyet t. képviselőtársam ebben a kérdésben kifejtett, abszolúte nem helyeslem. Ezt annyival is könnyebben megtehetem, mert mindazokhoz a dolgokhoz, — elhiszi nekem t. képviselőtársam — amiket itt felhozott, nekem semmi, sem közvetlen, sem közvetett egyéb közöm nem volt, mint amennyi köze van egy egyszerű újságolvasó embernek az ország fővárosának dolgaihoz. De bocsánatot kérek, épen azért, mert évek hosszú során át láttam azt az irtózatos, mondhatom ; emberfeletti küzdelmet, amit a fővárosnak jelenlegi polgármestere kifejtett azon törek-