Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-559

559. országos ülés iMk Julius 22-én, szerdán. 23 tóztassék ime a következményeket nézni, amelyeket az eset kétszeri ismétlődése esetén az ilyen kihágáshoz füz a törvény, hogy t. i. elveszti az ember a választói jogát: akkor, ugyebár, ez a bagatell eset is fontossá válik arra nézve, aki valamit ad az alkotmányos jogokra. így tehát ne méltóztassék csodálkozni azon, ha az ilyen bagatell esetből kifolyólag is valaki a maga jogainak és a maga alkotmányos érdekeinek a megvédésére ügyvéddel jelenik meg. De jobbról-balról, elől és hátul, ha az ember ébren van, ha az ember alszik, mindig kihágások rémei lebegnek felette és fenyegetik. Magyarországon sohasem tudja az ember, mikor követ el kihágást. És mikor a kihágásokat is a büntetőperekkel egy kalap alá vesszük és mikor igen sok kihágás olyan, amelyhez exisztencziák fűződnek hozzá, igen természetes, hogy ezekben is szükségessé válik az ügyvédi képviselet igénybevétele. Egy példát kivánok erre felhozni. Egy kávést vagy korcsmárost feljelentenek azért, mert üzlethelyiségében tiltott kártyajáték folyik. Magyarországon ez sem olyan szokatlan dolog, hogy az emberek tiltott kártyát játszanak; korcsmákban, kávéházakban és kaszinókban, ugyebár, ez nem szokatlan dolog. A korcsmárosnak és kávésnak a maga . . . Elnök (csenget) : Kérném a képviselő urat, méltóztassék talán ilyen, a tárgygyal távoli vonatkozásban álló dolgok előadását mellőzni. (Zaj a baloldalon.) Bakonyi Samu : A legszorosabban összefügg a tárgygyal! Pető Sándor : Nem akarok vitatkozni az elnök úrral, de sajnálom, ha igy méltóztatik felfogni, mert én épen ezekkel a példákkal kívántam illusztrálni az ilyen kihágási és büntetőperek jelentőségét. Ha méltóztatik kifogásolni, befejezem ezt a példát és tovább megyek. Az illetékszabályok szerint — ezt a pénzügyminister ur a legjobban tudja — az a kávés vagy az a korcsmáros, akit megbüntetnek azért, mert a helyiségeiben tiltott kártyajátékot folytattak, elveszti az italmérési engedélyét, tehát elvesz az egész exisztencziája. Ezt csak példának kivántam felhozni arra, hogy még kihágási ügyekhez is, amelyeket pedig mindnyájan bagatell ügyeknek tekintünk, sokszor egész exisztencziák fűződnek. Ne méltóztassék tehát csodálkozni, ha az, aki a maga exisztencziájára vigyáz, ügyvéddel megy arra a átrgyalásra, amelyen épen az ujabb bűnvádi praxis szerint már a rendőrségnél is az államhatalmat rndőri ügyészek képviselik. Amikor az állami érdekek védelmére mind jobban és jobban — semmi kifogásom ez ellen — kiterjesztetett ez a képviselet, akkor természetes rendje a dolognak az, hogy viszont a védelem is kiterjeszkedjék és olyan területeken is helyet foglaljon, amelyeken azelőtt talán ügyvédi képviselettel egyáltalában nem találkoztunk. Bakonyi Samu: Egyenlő mértékkel! Ez a vádelv folyománya. Pető Sándor: Ily körülmények között a büntető- és a kihágási pereknél abszolúte nem lehet azt mondani amit az indokolás mond, hogy az ügyvédi képviselet a kedvezőbb vagyoni helyzet jele, mert sokszor, amikor valakinek exisztencziáját, életét, szabadságát, közjogi, alkotmányos érdekeit kell megvédelmeznie, kedvezőbb vagyoni helyzet nélkül is gondoskodik az illető a maga érdekeinek védelméről. De különben ez nem szempont. Czivil pereket az ember akkor folytat vagyonjogi érdekeinek érvényesítésé, ha jónak látja ; büntető perbe azonban kénytelen vagyok mint vádlott belemenni, akár tetszik nekem akár, nem, akár ártatlan vagyok, akár bűnös vagyok, ha engem egyszer az államhatalom abba a büntetőperbe belevisz. És ha, amint hiszem, senki sem fogja frázisnak tekinteni azt, hogy a szabadság, az alkotmányos jog mégis csak értékesebb, mint a vagyon és a vagyoni érdek, akkor csak természetesnek, az emberi hajlamokból eredőnek és az emberi érdekekkel megegyezőnek kell találnia azt is, hogy büntető és kihágási perekben is, amelyeknek sokszor nagyjelentőségű konzekvencziáira az előbbi példámmal reámutattam, ügyvédhez megy az ember. És hogyha engem az államhatalom kényszerit arra, hogy egy vád ellen, amelyre nézve magam bűnösnek nem érzem, védekezzem, hogy megvédjem alkotmányos jogaimat, pl. szavazati jogomat, megvédjem a becsületemet, a szabadságomat; akkor nem lehet ehhez azt a konzekvencziát fűzni, hogy én annak az ügyvédnek, aki ügyemben mint védő megjelenik a porondon — legalább a múlt nem ad erre semmiféle jogot — a meghatalmazását bélyegezzem fel, mert reámutattam arra, hogy ezen büntetőperek közjogi jelentőségét a büntető perrendtartás magyar históriája annyira igazolja, hogy azelőtt a kincstár köteles volt ügyvédi költséget fizetni annak, akit bünető perbe vontak és aki ügyvéddel jelent ott meg. És mig a polgári perben az, aki alaptalanul és igazságtalanul lett perbe vonva, megkapja a maga elégtételét, mert az ellenfelére hárítja át a költséget, a büntető perben azonban, ha védekeznie kell egy vád ellen, amely az eljárás során alaptalannak bizonyult, amelyről az eljárás során kiderült, hogy nem volt indokolva és felmentik, azért semmiféle kártérítés nem jár, holott időt forditott a védekezésre, igen sokszor igen súlyos erkölcsi és anyagi érdekeket veszitett el, mert hiszen méltóztatnak tudni, a vád és a gyanú öl, és esetleg ügyvédi költséget is volt kénytelen fizetni, a bűnügyi védők pedig nem a legolcsóbb munkát szokták végezni. Ha igy áll a dolog, nagy igazságtalanság hogyha méltóztatik a konzekvencziákra gondolni, hogy semmiféle kártalanítást az illető nem kap. ha az államhatalom képviselője, a kir. ügyész, a legalaptalanabb módon vonta is perbe és kényszeritette idejét, pénzét védekezésre költeni, igazán nem illik bele jogrendszerünkbe, bírói gyakorlatunk históriájába, hogy még .külön pönále