Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-565

565. országos ülés 19ík vények fedezetet nem nyújtanak, amelyek fedezete ez idő szerint tisztán az egyes állampolgárok áldozatkészségére volt utalva és szükségét láttuk annak, hogy az állampolgárok ezen áldozatkészsége állami eszközökkel kiegészíttessék és pótoltassák. Evégből szükségét láttuk egyrészt annak, hogy felhatalmazást nyerjünk arra, hogy ilyen kiad ásókat teljesítsünk, de másrészről arra is, hogy ilyen specziális kiadások fedezetéről már most gondoskodjunk. Szükségesnek tartottuk ezt azért is, mert teljesen tisztában voltunk azzal, amit épen Apponyi Albert ő exellencziája nagy örömömre hangoztatott, hogy e tekintetben nincs is nézeteltérés a képviselőház pártjai között, hogy igenis ezek a rendkívüli kiadások lehetőleg a tehetősebb osztályok megadóztatása utján , teremtessenek elő. És ha ez igy van és ha ez a tézis helyes, akkor ennek a szocziális eredménye sokkal nagyobb és sokkal kézzelfoghatóbb, hogyha mindjárt akkor, amikor a szükségletek fedezetét az állam elvállalja, egyszersmind gondoskodik is arról, hogy a törvényhozás által biztosíttassák, hogy ezek e szükségletek csakugyan a vagyonosabb osztályok igénybevétele által fognak fedeztetni, s ezt a kérdést nem tolja egy későbbi időre, amikor ezen kérdés mikénti megoldása esetleg mégis különböző irányokban módosulásokat szenvedhet. Tehát én azt hiszem, hogy, igenis, az a tény, hogy mi elhatározzuk azt, hogy bizonyos hadsegélyezési czélokra az állam erejét igénybe veszszük, a maga szocziális jelentőségében csak nyer akkor, hogyha egyúttal elhatározzuk azt, hogy ebből a czélból pedig a vagyonosabb osztályokra egy külön adót vetünk ki. Ha helyes az, hogy ezek a különleges czélok fedezetére szükséges összegek egy külön adóval, a vagyonosabb osztályokat terhelő adóval teremtessenek elő, akkor felmerül az a kérdés, hogy vájjon miképen konstruáltassék ez az adó. Itt is három javaslat merült fel e tekintetben és tényleg körülbelül három irányban lehetett volna e kérdést megoldani. Először egy jövedelmi adónak a behozatalával, másodszor egy vagyoni adónak a behozatalával és harmadszor egy lakásadónak a behozatalával. En azt hiszem, teoreticze nagyon könnyen bebizonyítható az, hogy erre a specziális czélra ezen három forrás közül a legczélszerübben a jövedelmi adó használható fel. Legczélszerübben pedig azért, mert épen olyan rendkívüli viszonyok között, mint aminőket most élünk és amikor egy egyszeri adóztatásról van szó, a vagyon megadóztatása rendkívül labilis dolog. Mert hiszen azt, hogy valakinek vagyona a háborús időben mit ér, rendkívül nehéz megállapítani; jóformán azt mondhatom, hogy bizonyos tekintetben vagy bizonyos vagyonokat véve tekintetbe, lehetetlen volna. (TJgy van!) Azt azonban, hogy valakinek van-e, vagy volt-e jövedelme és mennyi, elvégre könnyű megnovember 30-án, hétfőn. 251 állapítani. E tekintetben kételyek abszolúte nem merülhetnek fel. Mert azt konczedálom, hogy a háború következtében a jövedelem megoszlásában és a jövedelmek tényleges előállásában eltolódás keletkezik és hogy nem ugyanazoknak van ma jövedelmük, akiknek egy évvel ezelőtt volt és nem ugyanazoknak, akiknek egy évvel ezután lesz vagy nem lesz ugyanolyan jövedelmük, de itt arról van szó, hogy azt a tényt, hogy az adókivetés pillanatában mennyi r a jövedelem, mégis csak meg lehet állapítani. És miután azokat fogja sújtani az adó, akiknek az adókivetés pillanatában megvan az a jövedelmük, amelyet olyannak tekintünk, amely egy különleges adót elbír, ez mindenesetre olyan bázis, amely egészen biztosan elfogadható egy ilyen ad hoc-adó alapjául. Feltétlenül sokkal helyesebb ez, mint egy progresszív lakásadó. Eltekintek attól, hogy az én nézetem szerint a lakásadónál a progreszszivitást egyáltalán nem tartom helyesnek, mert azt az elméleti felfogást vallom, hogy a progresszivitásnak helye csak ott van az adóztatás terén, ahol az összjövedelemnek vagy az összvagyonnak a megadóztatásáról van szó, de mihelyest egyes különös ismérveken alapuló megadóztatásról van szó, az a progresszivitás csak igazságtalanságot teremthet, mert nincsenek olyan ismérvek, amelyek alapján pontosan lehetne valakinek a teherbírására következtetni oly mértékben, hogy ennek alapján egy fokozatos adóval lehessen megróni. Tehát már ebből a szempontból is én e czél elérésénél a lakásadót eliminálandónak tartottam. Még helytelenebbnek tartottam, amint itt egyes oldalakról elhangzott, hogy egyszerűen a ma létező egyenes adókra kivetett pótlékok révén hajtsuk be ezt az összeget. Helytelennek tartottam volna ezt annál is inkább, mert ezáltal azt a czólt, hogy a vagyonosabb emberek vonassanak az adó alá, nem értük volna el. Ma a mi egyenes adórendszerünk tisztán hozadéki adórendszer, amely tisztán az egyes vagyontárgyak és keresetforrások megadóztatásán alapszik és egyáltalában semmiféle összeköttetésben nincs az egyén jövedelmi vagy vagyoni viszonyaival. A mi mai adórendszerünk szerint fizetnek igen magas adót olyanok, akiknek semmi jövedelmük nincs és tiszta vagyonuk alig van; pl. hivatkozom egy eladósodott ház tulajdonosára, aki fizeti a nagy házadót, dacára annak, hogy esetleg jövedelme semmi sincs, ami magában véve még igazságtalanságot nem jelent, mert hiszen házadónk tulajdonképen nem egy egyenes adó, hanem egy lakásfogyasztási adó, amely áthárittatik a háztulajdonos által a bérletben a lakóra. Kétségtelen, hogy ma fizethet valaki igazán magas egyenes adót anélkül, hogy egyáltalában vagy legalább aránylagosan az adónak megfelelő vagyona vagy jövedelme lenne, viszont lehetnek olyanok, akiknek igen nagy jövedelmük vagy vagyonuk lehet, pl. akik adómentes érték32*