Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-560

128 560. országos ülés 19íí juíítís 23-án, csütörtökön. vall be, azzal sujtatik a kincstár részéről, hogy ha kiderül, hogy az érték kisebb, nem kapja vissza a különbözetet. Mi ez ? Egyenesen erkölcstelenségre való csábitás, mert most majd mindenki arra fog törekedni, hogy lehetőleg keveset valljon be, szóval ép az ellenkezőjét érik el annak, amit akarnak. A szakasznak kihagyását kivánom tehát és hozzájárulok az ezen oldalról előterjesztett összes indítványokhoz és különösen támogatom azt az indivtányt, amelyet Csermák Ernő t. barátom tett, hogy a 2 koronától 50 koronáig terjedő birság a 67. §. második bekezdéséből töröltessék és legfeljebb 2 korona szedessék, amennyibe a hivatalos bizonyítvány kiállitása kerülhet. Mindazok az érvek, amelyeket t. képviselőtársam felhozott s amelyeket ismételni nem akarok, helytállók, ezért ajánlom a módositás elfogadását. (Helyeslés balfelől.) Elnök ." Nóvák János képviselő ur kért szót. Novák János: T. ház ! Egész röviden foglalkozom a kérdéssel. Én, aki ismerem a nép viszonyait, megállapíthatom, hogy tévedésen alapszik Csermák Ernő t. képviselő urnak az az álitása,, hogy a községi jegyző urak túl vannak terhelve, hiszen akárhány helyen vadászattal vannak elfoglalva, (Derültség.) a szerencsétlen néppel pedig, amely államfentartó elem, nem sokat törődnek. Ha az a szegény ember reggel hét órakor megy a hivatalába, kidorongolják, hogy miért jön olyan korán, ha este hat órakor megy, azt mondják, hogy a hivatalos idő már elmúlt, ha napközben megy, azt mondják a jegyző urak, hogy a nagy elfoglaltságuk miatt nem érnek reá beszélni vele. Nagyon helyes és üdvös tehát az az indítvány, amelyet Csermák Ernő t. képviselő ur nyújtott be, hogy az adóhivatal szerezze be a bizonyítványokat, mert ha az adóhivatal vagy az alispáni hivatal, a pénzügyigazgatóság vagy a járásbíróság keresi meg a körjegyzőt, akkor nem mondhatja azt, hogy nem ér rá. A felek így meg lesznek kiméivé a zaklatástól és a bírságolástól. Én bízom a t. igazságügyminister ur lojalitásában és igazságszeretetében, hogy nem fog elzárkózni ezelől. Meg lehet győződve, hogy én nem szoktam valótlant állítani, viszont ő is bizonyára szivén viseli azt az érdeket, hogy az államfentartó elem méltánytalanul ne legyen megbírságolva és alkalmazza azt a szabályt, hogy az adóhivatal, illetőleg a biróságok szerezzék be. Ilyen módon eleget teszünk a törvénynek is és az a tudatlan egyén, akinek a szavára a körjegyző nem is hallgat, nincs kiszolgáltatva a bírságolásoknak és zaklatásoknak. Én tehát azt az óhajtásomat fejezem ki, hogy legyen szives a t. képviselőház Csermák t. képviselőtársamnak azt a módosítását elfogadni, hogy ilyen esetekben vagy az adóhivatal, vagy a biróságok kérjék be a jegyzőktől az értékbizonyítványt. (Helyeslés báljelől.) Elnök : Kíván még valaki szólni? Ha senki nem kivan szólni, a vitát bezárom. Az igazságügyminister ur kivan nyilatkozni. Balogh Jenő igazságügyminister: T. képviselőház ! Springer Ferencz és Szalay László t. képviselőtársaim a szakasz értelmezésére nézve fejezték ki a maguk aggályait, illetőleg — ha jól értettem fejtegetéseiket — annak a felfogásuknak adtak kifejezést, hogy a szakasz valódi értelméről nincsenek egészen megnyugtatva. Én ugy értem a szembehelyezett 41. és 67. §-okat, hogy a 41. §-ban kizárólag Ítéleti illetékről van szó, ellenben a most tárgyalt 67. §. első bekezdése azt állapítja meg, hogy polgári perekben beadványok, jegyzőkönyvek, felébbviteli beadványok után minő mértékben kell leróni az illetéket. Az egyik tehát az Ítéleti illetékre, a másik pedig az itt felsorolt beadványok, jegyzőkönyvek és felébb viteli beadványok illetékére vonatkoznak. Hogy a gyakorlati alkalmazásban értelmezési kétség ne merüljön fel, lehet a végrehajtási utasításban megfelelően intézkedni, vagy hajlandó lennék a szakasz harmadik sorába a »felmerülő« és »illetékeket« szavak közé a következő toldást felvenni : »és a 44. és 45. §-ban nem emiitett illetékeket«. A szakasznak ez a része tehát így szólna (olvassa) : »Ha a jDolgári biróságok előtti eljárásokban a per vagy az eljárás tárgyának értéke megbecsülhető, de azt sem a fél be nem jelentette, sem a bíróság meg nem állapította, a felmerülő« — most jönne a toldás — »és a 44. és 45. §-ban említett illetékeket a jelen törvény 34. §-ában megállapított értékeknek megfelelő mérték szerint kell leróni . . .« Az első bekezdésnek többi része változatlanul maradna. A második mondatra nézve bátor vagyok megnyugtatni a t. képviselő urakat, hogy a bíróság ezt az értéket nem az illeték kiszabása czéljából, hanem egyéb igazságszolgáltatási szempontból állapítja meg. (Mozgás balfelől. Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Továbbá kénytelen vagyok kijelenteni, hogy az a visszatérítés, amelyet Sághy Gyula t. képviselő ur kívánt és amelyről különben a javaslat előkészítése alkalmával tüzetesen szó volt, annyi komplikáczióval járna, hegy ez egyáltalán nem mutatkozik keresztülvihetőnek és ezért ahhoz — sajnálatomra — nem is járulhatok hozzá. Több t. képviselőtársam, különösen Bakonyi Samu és Sághy Gyula képviselő, urak kifogásolták a szakasz második bekezdését és az abban felemlített pénzbírságot túlságosnak jelezték. Ezzel szemben legyen szabad arra utalnom, hogy a jelenleg hatályban levő 1894. évi XXVI. t.-cz. 20. §-ának utolsó bekezdése ugyanilyen összegben, t. i. 25 forintig •— 50 koronáig — terjedő összegben szabja elő a pénzbírságot. Ami pedig végül Novak t. képviselőtársamnak kívánságát illeti, biztosithatom t. képviselőtársamat, amint különben erről •— mert hiszen több alkalommal szives volt konkrét ügyekben is hozzám fordulni — meggyőződhetett, hogy az alsóbb néposztályok érdekeit a legmelegebben