Képviselőházi napló, 1910. XXVI. kötet • 1914. julius 22–1915. május 6.

Ülésnapok - 1910-560

102 560. országos ülés 1914 való kifejezése, hanem egy egészen más eszmének kifejezése lett volna, egy olyan eszmének kifejezése, amelyet abszolúte el nem fogadhattam volna, mert a törvényjavaslatnak intenczióiba és lényegébe ütközött volna. A törvényszakasz ugyanis azt mondja, hogy ha a hiányos benyújtás vagy szóbeli előterjesztés ügyvédi képviselettel történt, akkor elsősorban az ügyvéd köteles megfizetni az illetéket. A súlypont tehát azon van, hogy ugy a hiányos benyújtásnak, mint a szóbeli előterjesztésnek ügyvédi képviselettel kell történnie, mert ha ezen két cselekménynek valamelyike nem ügyvédi képviselettel történik, akkor nem tehető az ügyvéd felelőssé, hanem akkor a fél felelős. A t. képviselő ur javaslatának elfogadása esetén pedig a szöveg ugy szólott volna, hogy az ügyvéd köteles elsősorban megfizetni a 25. §-ban megállapított illetéket is, ha a benyújtás hiányosan, vagy ba a szóbeli előterjesztés ügyvédi képviselettel történt volna. Sághy Gyula: Mindkettőre vonatkozik! Teleszky János pénzügyminister: Bocsánatot kérek, ezen szöveg szerint, ha a benyújtás hiányosan történt volna, az ügyvéd tartoznék fizetni az illetéket akkor is, ha nem ügyvédi képviselettel történt. Sághy Gyula : Az ügyvéd mindkettőre vonatkozik. Teleszky János pénziigyminister: Magyarul ezt igy érti mindenki, aki magyarul tud, legalább ugy, amint én tudok, mindenki ugy fogja érteni. Sághy Gyula: Nagyon téved ebben, mert mindkettőre szól. Teleszky János pénziigyminister: Bocsánatot kérek, hogy tegnap az idő előrehaladott volta miatt erre már nem terjeszkedtem ki. Elnök : Szólásra következik ? Vermes Zoltán jegyző: Csermák Ernő ! Csermák Ernő : T. ház! B szakaszhoz csak röviden akarok hozzászólni. Azt hiszem, téves a pénzügyminister ur álláspontja, hogyha az 56. §-t töröljük, akkor az egyetemlegesség az általános rendelkezések értelmében megvan. Téves, mert az 55. §-ban megvan állapítva, hogy a felek abban az arányban tartoznak az Ítéleti illetéket viselni, amely arányban a határozat rendelkezése értelmében a költségeket viselik. Már most a 89. §. rendelkezik arról, hogy a törvénynyel ellentétes törvények és szabályok hatályukat vesztik. Ha tehát egyszer ki van mondva, hogy aránylagosan kötelesek a felek az Ítéleti illetéket viselni, akkor az ezzel ellenkező bármily illetékszabály hatályát veszti. Ami pedig a pénzügyminister ur azon álláspontját illeti, hogy nem nóvumról van szó, abban a tekintetben én csak arra utalok, hogy mi itt az illetékszabályokat felülbirálat tárgyává teszszük minden vonalon, abban a tekintetben, amelyben a perrendtartásra, illetőleg az ujabban rendezendő kérdésekre vonatkoznak. Ha tehát találkozunk oly esetekkel, amelyek a múltban helytelenül, Julius "23-án, csütörtökön. tévesen voltak szabályozva, nemcsak jogunk, de kötelességünk is azokat felülbirálat tárgyává tenni és amennyiben a jelen helyzetben nincsenek helyes szabályok, akkor azokat másokkal kell pótolnunk. Az 56. §. szempontjából azonban még egy megjegyzést kell tennem. Ez a megjegyzés pedig az,, hogy ismét a rendszer áttörésével találkozunk, és pedig, amint állandóan és ismételten történik, a rendszer csak a kincstár javára töretik át. A pénzügyminister ur elismeri, az indokolás is, az előadó ur is, hogy e javaslat a polgári perrendtartáshoz simul, a polgári perrendtartás rendelkezéseinek megfelelően akarja szabályozni a kérdést. Alapul tehát fölveszi a polgári perrendtartás rendelkezéseinek megfelelően már megszavazott 55. §-ban azt, hogy a megszavazott perköltségek viselése képezi a mértéket, amelynek alapján azután az ítéleti illeték viselése történik. j Ha ebből a mértékből kiindultunk, akkor nyilvánvaló, hogy az alapot a polgári perrendtartás 429. §-a képezi. Ez a 429. §. pedig azt mondja, hogy a pertársak az eljárás költségeit rendszerint fejenkint egyenlő részben téritik meg ; ha pedig egyenlő részben téritik meg az eljárásnak és a pernek költségeit, akkor ennek rendszerinti folyománya az kell hogy legyen, hogy egyenlő részben térítsék meg az Ítéleti illetéket is, amely voltaképen a pernek költségeihez tartozik. Sőt akkor, amikor arról van szó, hogy az Ítéleti illeték bélyegben róható le, akkor a bélyeget annak az ellenfélnek, aki azt a bélyeget a kincstár érdekében előlegezte és lerótta, csak fejenkint kötelesek megtéríteni. Tehát az az ügyvéd, vagy fél, ki előzetesen lerótta a bélyeget, nem élvezi az egyetemlegesség kedvezményét, mikor arról van szó, hogy az elmarasztalt alperesek visszatérítsék a bélyeget, amelyet ítéleti vagy határozati bélyeg fejében leróttak a kincstárnak. Nem adja meg a törvényben azt, hogy egyetemlegesen követelhesse az ellenféltől. Neki a perrendtartás 429. §-a értelmében jiro ráta téritik meg, de amikor arról van szó, hogy készpénzben rovandó le és a kincstárral szemben állapittatik meg a felelősség, akkor a kincstár áttöri a rendszert és akkor már azt mondja, hogy ő vele szemben egyetemlegesen felelős, holott a 429. § rendelkezése azt mondja tovább (olvassa) : »A részesedés nagyobb különbözősége esetében a bíróság a költséget a részesedés arányában megoszthatja'*. Itt tehát ismét egy kivételt statuál, amely kivétel lehet esetleg alapja annak, hogy ezek az illetékek más arányban rovassanak ki, mint a hogy a fejenkint való kirovásnál a fizetés történt. Es csak egy esetben adja meg a perrendtartás 429. §-a a jogot a bíróságnak arra, hogy a perköltséget egyetemlegesen rójja a pertársakra, amikor harmadik bekezdésében azt mondja (olvassa): »01yan pertársak, akikre nézve a per tárgya oszthatatlan, vagy a kik egyetemlegesen jogositvák vagy kötelezvék, a perköltségben egyetemlegesen marasztalandók«,