Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-550

44 550. országos ülés 1914'Julius 7-én, kedden. hanem esetleg magában a per érdemében is határozatot hoz. A 39. §. azokról az esetekről intézkedik, amidőn valamely birói egyezségbe a per tárgyától különálló jogviszony foglaltatik bele. Erre az esetre elrendeli, hogy az ilyen egyezség az illetékkiszabási hivatallal közlendő és az illeték ezután külön kiszabandó, ami a dolog természetének is megfelel. Ami már most a VI. fejezetet illeti, ez az illetéklerovást tárgyalja öt czimben. Az első ezimben tárgyalja ez a fejezet az illetéklerovásnak módját és időpontját beadványoknál, jegyzőkönyveknél, mellékleteknél és fejezeteknél, a második czim a módot és időpontot a birói határozatoknál és egyezségeknél, a harmadik czim egyéb iratoknál, a negyedik ezím megállapítja az illetékfizetésre kötelezetteket, az ötödik czim pedig az illeték lerovásának, beszámításának és elengedésének egyéb szabályait. Ami már most az első czimet illeti, az illeték lerovásának módját és időpontját beadványoknál, jegyzőkönyveknél, mellékleteknél és felezeteknél, a 40. §. külön tárgyalja a beadványokat, a 41. §. pedig a jegyzőkönyveket, A 40. §. megállapítja, hogy a polgári bíróságok előtti eljárásokban a beadványokra — ideértve a felebbviteli beadványokat és az ügyvédek által egymásközt kézbesített beadványokat is —, továbbá a felzetekre és mellékletekre megállapított illetéket a benyújtás előtt oly módon kell leróni, hogy az összes példányok, mellékletek és felzetek után járó illeték az első példányon, annak külzetén rovandó le. Ebben két újítás foglaltatik. Az egyik ujitás az, hogy az első példányra rovandó le az illeték, a másik ujitás pedig az, hogy a külső részén rovandó le. Ami az első ujitást illeti, részemről ezt szívesen látom és üdvözlöm, mert ha az első példányon rovandó le az illeték az egész beadvány után, ezzel útját fogjuk állni azoknak a visszaéléseknek, melyek ezen a téren a múltban igen nagy számban fordultak elő és amelyekkel szemben épen az ügyvédközönség nem tudott kellő orvoslást találni, mert hiszen a legtöbb esetben az orvoslás módja és lehetősége is ki volt zárva. Ha az a leletező közeg a másodpéldány vagy melléklete után felvette a leletet, felperes soha többé nem volt abban a helyzetben, hogy a letétnek az ellenkezőjét igazolja, vagyis azt, hogy ő a maga illetékét a törvény által előirt módon lerótta. A fél a legtöbb esetben ki volt szolgáltatva a leletező közeg lelkiismeretlenségének és kapzsiságának és kénytelen volt másodszor is fizetni. Ez az eljárás, amely itt kontempláltatik, szerintem ennek elejét fogja venni és a visszaéléseket lehetőleg meg fogja szüntetni; nem mondom, hogy teljesen megszünteti, mert hiszen tudjuk, hogy még a felragasztott és első példányra rakott bélyeg mellett is lehet leletet felvenni és lehet- a bélyeget eltüntetni. Ez áll különösen abban az esetben, ha a javaslat értelmében a bélyeg felragasztása az okmány külső részén történik. A bélyeg leesése és eltávolítása épen a külső részen való felragasztás esetébén történhetik meg a legkönnyebben. A beadványok, az iratok ugyanis vékony papírok, melyeknek külső részén a kezelés közben a bélyegek folyton beakadnak és önkénytelenül is lefejtődnek a papírlapról. Ennek következtében épen ezen eljárás mellett történhetik meg igen sokszor, hogy a kellően s a törvény által előirt módon felbélyegzett beadványokról eltűnnek a bélyegek és szükség lesz arra, hogy a lerovás igazoltassák. Igaz, hogy ezzel szemben arra lehetne utalni, hogy az iktató közeg, amely a beadványt átveszi, köteles a beadványon igazolni az illeték lerovását és a lerovás mértékét, azonban, engedelmet kérek, aki a gyakorlati életben dolgozik, mint mi, az tudja, hogy mit jelentenek az ilyen intézkedések a gyakorlatban. Mi tudjuk, hogy a bírósági tisztviselők fizikailag képtelenek az ilyen, szorosan az ő ügykörükbe nem is tartozó munkákat ellátni; nagyon jól tudjuk, hogy ezek az igazolások a legtöbb esetben el fognak maradni, különösen ott, ahol esetleg rosszhiszeműség, vagy rosszindulat mutatkozik. Ha még hozzáveszem, hogy a beadványnak külső részén tulajdonképen alig van hely a bélyeg felragasztására, viszont a javaslatnak az az intézkedése, hogy esetleg külön ivet kell csatolni és arra kell felragasztani a bélyeget, még szerencsétlenebb intézkedés, mert a bélyegnek így még sokkal könynyebben nyoma vész: ennek következtében az illeték lerovása olyan nehézségekbe ütközik, amelyeket tulajdonképen ok nélkül támasztanak. Ha az iktató, aki felülbélyegzi a beadványt, kezébe veszi azt, akár a külső résznek hátulsó lapjára, akár a külső résznek első lapjára ragasztom a bélyeget, oda ugyanis, ahol a külzet van: azt a beadványt neki úgyis meg kell forgatnia; munkabeli differenczia tehát nincsen abban, ha esetleg a beadványt felnyitja és a belsejét nézi meg. Én ugyanis a bélyegzés megbízhatósága szempontjából sokkal helyesebbnek tartom, ha nem kötjük ki, hogy a bélyeg a külső, vagy a belső részen ragasztassák fel, hanem ha megelégszünk egyszerűen azzal, hogy a bélyeg az első j>éldányra ragasztassák fel. Ha ez az intézkedés megmarad, ez megvédi nemcsak a felek érdekét, de szerintem magának a kincstárnak érdekét is a legteljesebb mértékben. Már most a jegyzőkönyvekről beszél a javaslat és megállapitja, hogy a jegyzőkönyvi bélyeget a berekesztéskor kell leróni és ha szóbeli előterjesztésről vétetik fel jegyzőkönyv, akkorka szóbeli előterjesztés bélyegét is a jegyzőkönyvre kell illeszteni, illetőleg ha a jegyzőkönyv nem