Képviselőházi napló, 1910. XXV. kötet • 1914. junius 24–julius 21.

Ülésnapok - 1910-555

ik Julius Í5-én, szerdáii. 338 555. országos ülés Ím T. képviselőház! Egyet kívánok csak kon­statálni. (Zaj. Halljuk! Halljuk balfelöl.) Ha a ministerelnök ur azt az erőt, amit erőszakos eljárásával az ellenzékre pazarolt itt a képvi­selőházban (Igaz! Ugy van! balfelöl. Zaj a jobboldalon.) és az ellenzéki polgársággal szem­ben az országban, (Élénk helyeslés a baloldalon. Zaj. Elnök csenget.) ha ezt az erőt, vagy an­nak legalább csak egy kis részét érvényesítené felfelé vagy kifelé, akkor nem volna Magyar­ország politikai és közgazdasági élete ilyen nagy és katasztrofális károsodásnak kitéve. (Elénk helyeslés a baloldalon.) A t. ministerelnök ur ahelyett, hogy velünk, fegyvertelen emberekkel erőszakoskodik, mutassa meg az ő nagy ener­giáját, mikor a nála hatalmasabb tényezőkkel kell szembeszállni. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Nem veszem tudomásul a választ. (Elénk helyeslés a baloldalon. Zaj a jobboldalon.) Farkas Pál: 1906-ban ön is szónokolt Belgrádban! Elnök: Farkas Pál képviselő urat rendre­utasítom. (Felkiáltások a jobboldalon: Elmondta est Belgrádban 1906-ban.) Farkas Pál: Belgrádban is ugy beszélt, mint itt? Elnök: Farkas Pál képviselő urat másod­ízben is rendreutasítom. (Zaj.) Kérdem a t. házat, méltóztatnak-e a minis­terelnök urnak Szmrecsányi György képviselő ur interpellácziójára adott válaszát tudomásul venni, igen vagy nem ? (Felkiáltások jobbfelől : Igen! Zaj a baloldalon.) Csendet kérek. Kérem azokat, kik a választ tudomásul veszik, méltóz­tassanak felállani, (Megtörténik.) Többség. A ház a választ tudomásul veszi. (Zaj.) Csendet kérek képviselő urak. Ki következik? Pál Alfréd jegyző: Gr. Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház ! Annak a nagy témának, a melyet most egy hete gr. Andrássy Gyula és Rakovszky István t. bará­taim, ma pedig Szmrecsányi György t. barátom interpellácziókkal a ház elé hoztak, egy arány­lag kis részletével foglalkozom. Magára a nagy kérdésre a nevezett bará­taim által elmondottak után kitérni annál ke­vésbbé látom szükségesnek, miután a minister­elnök ur mai válaszában is kijelentette, hogy a fökérdésre nézve, azokra a külpolitikai vonat­kozásokra nézve, amelyek a boldogult trón­örökös meggyilkolásával összefüggésben vannak, még ma sem adhat érdemleges választ. Azon­ban az én speciális kérdésemnek általános hát­terére mégis néhány vonással ki kell térnem. Ezt megelőzően személyes természetű meg­jegyzést kell tennem, amennyiben a minister­elnök ur, Szmrecsányi György t. barátom inter­pelláczi ójának és beszédének ama részére vála­szolva, melyben t. képviselőtársam a boszniai tartománygyülés szerb tagjainak külügyi poli­tikánk ellen irányuló demonstrácziójával foglal­kozott, azt mondotta, hogy azok a boszniai szerb képviselők jó társaságban voltak, mert hiszen ugyanazt a politikai irányt képviselték, amelyet gróf Andrássy Gyulán kívül az ellenzék többi árnyalatai képviseltek és gróf Andrássy Gyula intervencziójára volt szükség, hogy mi ettől elálljunk. En nem akarok itt részletekbe bocsát­kozni, nem azért, mintha annak, amit én mon­dottam, bármely részét eltagadni vagy elhomá­lyosítani akarnám. Ez nem szokásom és ha, valamiben, amit mondtam, tévedtem is, konsta­tálom, hogy tévedtem, amikor arra az ered­ményre jutok és nem szoktam elmagyarázni azt, amit mondtam. De ón azért nem akarok visszatérni részletesen azokra, amikre a minis­terelnök ur czélzott, mert itt befejezett akcziő­ról van szó, amelynek eredményeiért helyt kell álla­nunk és nem tartanám helyénvalónak, ha régebbi olyan nézeteimnek megismétlésével, amelyek ez akczió némely részével ellentétben állanak, ezt a helytállást gyengítettem. Az ellen azonban, mintha az általam el­foglalt álláspont azonos lett volna azzal, amit a boszniai tartománygyülés szerb tagjai vállal­tak, határozottan tiltakoznom kell. (Helyeslés a báloldalon.) Azok a szerb tagok tiltakoztak politikánknak azon iránya ellen, amely Szerbiá­nak Albánia felé való előnyomulását gátolta, amely Szerbiát Albánia meghódításától akarta visszatartani. Ezzel szemben csak konstatálom, hogy amint én mindig vallottam azt a nézetet, hogy a Balkán-félsziget szláv államainak és szláv népeinek saját felszabadulásukra, saját emancijjációjukra irányuló törekvéseit rossz szemmel kisérni se okunk, se jogunk nincs, ép oly határozottan hivatásunkhoz tartozik meg­akadályozni a Balkán-félsziget nem szláv népei­nek elgázolását, megsemmisítését és ezért a füg­getlen Albánia létesítése mellett attól az első értekezlettől kezdve, amelyen az a párt, mely­hez tartozni szerencsém van, külügyi politikával foglalkozott, a leghatározottabban állást foglal­tam ; (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) az eltérés csak egy aránylag alárendelt nüanszra vonat­kozott, amely nüanszra — mint mondám —• most, midőn kész eredményekkel állunk szem­ben, visszatérni nem tartom szükségesnek. Áttérve mármost interpellácziómnak tulaj­donképeni tárgyára, nekem is meg kell emlékez­nem néhány fővonásban a nagysz^rb propagan­dáról s arról a helyzetről, amelyben a nagyszerb propagandával szemben egyáltalában vagyunk, különös összeköttetésben a volt trónörökös ellen intézett — sajnos, sikerült — merénylettel. A nagyszerb propaganda nem mai keletű dolog. A nagyszerb propagandának meglehetősen erős kiélezése-, terjedése, aktiv terjesztése és veszedel­mesnek látszó 'aknamunkája megelőzte már Bosznia és Herczegovina annexiójának kimon­dását, sőt az annexió kimondása sürgősségének egyik főindokául az jelentkezett, hogy ezzel a

Next

/
Thumbnails
Contents